Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1
1937-12-07 [169]
/ -SZÖVETKEZETEK SZÖVETSÉGE KONGRESSZUSA ÉS KÖZGYŰLÉSE, Folytatá sl,/ Délután fél 6 órakor folytatták a kongresszus ülését, melyen . szakosztályok megtették előterjesztéseiket a déli tanácskozásokról és , zokon elfogadott határozati javaslatokról, A kongresszus e javaslatokat r igáévá tette és Schandl Károly elnöklete mellett a kongresszus ülését -of ejezv ték. - 6 órakor ugyancsak Schandl Károly elnöklete mellett tar1 otta meg a Szövetkezetek Szövetsége rendes közgyűlését. Az előterjesztett jelentés keretében Kuncz Ödön a szövetkezeti értékesités problémájával, Antal István pedig a szövetkezeti világnézettel foglalkozott, megállapítva, hogy ez nem egyéb, mint Krisztus tanításainak gazdasági és társadalompolitikai eszközökkel való szolgálata, A továbbiakban Kuncz Ödön a szövetkezeti jog reformjának problémájával foglalkozott. Rámutatott, l.ogy a Szövetség elejétől kezdve napirenden tartotta ezt a kérdést és szivesen működik együtt «*.z Országos Mazőgazdasági Kamarával* valamint minden arra hivatott szervvel a megoldás érdekében, A közgyűlés a továbbiakban egyhangúlag elfogadta a multévi zárószámadásokat és a folyó évre szóló költ ségvetést ./MOT/B. SIKERÜLT A . LÉGVÉDELMI RIASZTÁSI PRÓBA. T egnap délelőtt .fél 12 órakor á december 9-i légvédelmi gyakorlat előkészítése képen riadópróba volt, amennyiben a rádió ismertette és adta a légvédelmi riasztási jeleket, melyeket a közönség részére a rádiókereskedők utcára szerelt hangszórókkal továbbítottak, Megállapítást nyert több helyütt, hogy egyes hangszórók még a nsppali nagy zajnivó mellett is helyüktől körülbelül 650-700 méterre is megfelelő erősségben továbbitják a riadó jelét. Több rádiókereskedő ugylátszik nom tudva a belügyminisztérium 123,258/1937 .V. számú rendeletiről, melyben a gyakorlat és a kísérleti adás tartamára a hangszórók kiszerelését az utcára megengedte* nem kapcsolódtak be a kisérleti adásba. Remél&k'a^azónban, hogy a gyakorlaton minden budapesti és környékbeli rádió-szaküzlet kiszereli a hangszórókat, hogy a riadójeleket és a gyakorlat lefolyását a közönség is hallhassa./iíOT/Bfo MAGYAR-LENGYEL BÁL. Az Országos Magyar-Lengyei Diákszövetség 1938. Jaxxuár 22-én, szombaton este a Bristol-szálló termeiben fényes keretek között megrendezi hagyományos magyar-lengyel bálját, A bál sikere érdekében hutvantagu hölgyrendezőbizottság, valamint nagyszámú rendezőgárda működik Kajtár Jenő, Nagy Guidó, Wittinger István, Halász György, Mauks Endre és Llodemann Géza vezetésével. /Báliroda: V., Géza-utca 4. telefon 125-544./ /MOT/B. ELŐADÁST RENDEZ A MAGYAR-BOLGÁR BIZOTTSÁG, A Magyar Nemzeti Szövetség keretében működő magyar-bolgár bizottság december 9-én, csütörtökön este 6 órakor a Szövetség dísztermében /V., Géza-utÉa 4,/ ülést tart. Az ülésen V •,sárhelyi Pál; a csongrádi gimnázium igazgatója - akinek "Bplgár irők" t című könyve most hagyta el a sajtót - előadást tart Jovkov Jordánról, je| 1. SÍboftgár iróról,-akinek két örökbecsű novelláját is bemutatja magyar ( f arditásban,/M°T/Bc