Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1

1937-12-07 [169]

MEZŐGAZDASÁG /' * GAZDA-NAPOK A KÖZTELKEN. Az OMGE érdekes gyüléssorozatot kezdett a ha­gyományos ös^JL gazdahét keretéhen a néples gazdálkodás fejlesztése kérdé­seinek megvitat ás ára. E gyüléssordZfit keretéhen részletesen letárgyalják, hogy milyen intézkedések szükségesek a kisgazdák növénytermesztésének, ái lattenyésztésének fejlesztése, az értékesités, beszerzés és az üzemi tanácsadás megszervezése ás a szakoktatás fejlesztése tekintetében. Az OMGE szakosztályai határozati javaslatok alakj ában terjesztik javaslatai­kat a nagygyűlés elé, „melyet 12-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartanak. Addig az OMGE szakosztályai tartják gyűléseiket, Így 9-én> csütörtökön délelőtt 10 órakor a földmlvelésügyl és növénytermelési szakosztály tart gyűlést, amelynek keretében Teleki Mihály gróf országgyűlési képviselő tart előadást "A kisgazda rét- és legelőgazdálkodás" cimmel. Balogh István, a Hevesmegyei Gazdasági Egyesület igazgatója pedig a kisgazdák gyümölcs­termeléséről ad elő. A Mezőgazdasági Szesztermelők Országos Egyesületének közgyűlésével kapcsolatban csütörtökön délelőtt 12 órakor Osztrovszky An­tal műegyetemi tanár a mezőgazdasági szeszfőzés üzemi ellenőrzésénél szer­zett ujabb tapasztalatokat ismerteti. Ugyancsak 9-én> csütörtökön délután 5 órakor az üzemi és számtartási szakosztály tart gyűlést* . Ormándy János dr. mezőgazdasági kamarai igazgató a népies gazdálkodás fejlesztésének üzemi vonatkozásai­ról, Sarkad! Kesztyűs Lajos dr. gazdasági akudémi ai" tahár pedig "Az üzemi tanácsadás a kisgazdaságokban" cimmel tart előadást* Pénteken* 10-én délelőtt 1/2 11 órakor a lótehyésztas 1 bizott­ság ülése lesz, amelyen Thieringer Vilmos m* kir» gazdasági főintéző A lovak helyes felnevelése, különös tekintettel a népies lótenyésztésre" cimmel ad elő*. E szakosztály gyűlése alkalmával előterjesztést tesznek a remonda ló árak emelésére és ismertetik az OMGE bekapcsolódását a 16­törzskönyvelés munkájába* Ugyancsak p. nteken délután 5 órakor az OMGE Összeg szakosztályai együttes gyűlést tartanak, amelyen Eszenyi József jószágigazgató amerikai tanulmányútjáról tart ve ti te ttképes előadást. Szombaton, december 11-ón délután 1/2 5 órakor az állatte­nyésztési és állategészségügyi szakosztály tart ©'ülést, -melynek tárgya Wellmann Oszkár dr. egyetemi tanár előadása "A vitaminok jelentősége a háziállatok takarmányozásában" cimmel. Ezt követően Schandl József dr. egyetemi' tanár "Korszerű elvek és módszerek a juhászatban" címmel tart előadást. Szombaton este 1/2 9 órakor lesz a Köztelek hagyományos társas­vacsorája a Pannónia éttermében. /MOT/O Hl R E K A MAGYAR TÁRSADALOM KÜLPOLITIKAI MAGATARTÁSA ÉS A KISEBBSÉGEK. - Németh Imre országgyűlési képviselő előadása az első külügyi vita­vacsorán. ­A Külügyi Szemle Barátai által angol-amerikai mintára rende­zett első külügyi vita-vacsorát rendkívüli érdeklődés mellett tartották meg kedden este a Qé-"Mért-szálló márvány termőben. A vacsorán a fiatalabb magyar külpolitikai és nemzetközi jogi irói gárda úgyszólván teljes szám­ban jelent meg, miáltal a vacsora az uj magyar külpolitikai publicisztika művelőinek valóságos seregszemléjéül tekinthető. A vacsora előadója N é ­m e t h Imre országgyűlési képviselő volt, aki "A magyar társadalom kül­politikai magatartása és a kisebbségek" cimmel tartott előadást. A vacsora végeztével dr. D r u c k e r György, a Külügyi Szemle szerkesztője üdvözölte a vendégeket, majd néhány szóval a külpoli­tikai közvélemény kialakításának fontosságát hangoz tattá, rae ly ne k a vita­vacsorák igen jó szolgálatot tehetnek. Utána dr. C z a k ó István minisz­teri osztálytanácsos ismertette röviden az angol-amerikai "discussion"-ok -' lényegétg,amint azok az angolszász világ külpolitikai közvéleményének ki­falaki tas aban napjainkban egyre inkább fontos szerepet töltenek be. Egyes i,/ angliai,amerikai és kanadai külpolitikai viták bemutatása utáij szines be­állításban foglalkozott azokkal a lehetőségekkel, arae lyek minálunk honi, talajon egy egységes külpolitikai közvélemény ,y;agy legalábbis egy ózt mun­káló éber külpolitikai érdeklődés megteremtésének ajUpj ai lehetnek., /Folytatása következik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom