Magyar Országos Tudósító, 1937. november/2

1937-11-25 [168]

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara csütörtökön köz­gyűlést tartott É "b e r Antal elnökletével, aki megnyitéj ában megálla­pította a gazdasági helyzet fokozatos javulását, amely elsősorban pénz­ügyi vezető államférflalnk előrelátásának köszönhető. A javulás jelensé­gei azonban kevésbbé hatnak ki a la kos s ég széles rétegeire, ez azért van, mert amikor a nyersanyagok ára csökkent, a megélhetés nem olcsóbbodott, most pedig, amikor emelkedtek a nyersanyagok, a megélhetés erős tempóban drágult. A gazdasági helyzet vázolása után az elnök megemlékezett dr. vi­téz Gyulay Tibor kamarai főtitkár magas kitüntetéséről, méltatta működé­sét. A lelkes helyesléssel fogadott beszéd után B a r c z y Gábor, a ke­reskedelmi osztály üdvözletet tolmácsolta, majd D e m b i t z Gyula kö­szöntőszavai után az elnök megemlékezett arról, hogy Gerde Oszkár dr. ka­marai titkár most töltötte be kamarai szolgálatának 25. évét .Közölte' az elnök, hogy a kamara egyes vidéki helyeken panasznapokat fog tartani. Vitéz Gy u 1 a y Tibor főtitkár hálás szavakkal köszön­te meg az üdvözléseket. A továbbiakban Bertalan István az ipari, kereskedelmi ós bányavállalatokban fogl lkoztatott tisztviselők munkaide­jét szabályozó rendelettervezetet ismertette, közölte a Kamara észrevéte­leit. Ballá Szigfrid a büntetőjogi szankciók enyhítését kérte, K u ­t a s s y Elemé? szerint a szankciók tul Qzlgoruak, Erdős Jenő a vas, fém és gépipar, továbbá a mezogazdas ági gépipar különleges helyze­tére hívta fel a figyelmet. S z é k á c s Antal alelnök közölte, hogy a vita anyagát a kamara felterjesztésénél figyelembe fogják venni. N á g a y Béla az Operabál rendezésének fontossága^ hangsúlyozta, elsősorban az iparos- és kereskedőtársadalom érdekében.'" S i 1 e k Gáspár arról beszélt, hogy nem kielégítő a falusi tanoncok ok­tatása. Kiss Illés Antal szerint a munkafeltételek törvényes szabá­lyozása nagy nyugtalanságot teremtett a vidéki iparosság körében, llovsz'ky Já nos szerint a helyes gazdasági politika utja a vásárló­erő emelése, javasolta, hogy a kamara interveniáljon a nagyvá Halatok­nál ós a bankoknál: az alkalmazottaknak adjanak karácsonyi,, segélyt, s a kamara is részesítse karácsonyi 3egalyben tisztviselőit. E b e r Antal alnök megemlítette, hogy az alacsonyabb kategóriájú kamarai tisztviselők mindig kaptak karácsonyi segélyt. Rámutatott a tisztviselői fizetések eme­lésének jelentőségére, szerinte a guzdasági élet adóterhelnek csökkentése ugyanilyen fontos feladat. Ballá Szigfrid szóvá tette azokat a törek­véseket, amelyek a behozatali engedélyek intézésének a kereskedelemügyi minisztérium hatásköréből való kikapcsolására irányultak. Ne u m a n n' Lajos hangoztatta, hogy a jelenlegi rendszert nem szabad megváltoztatni, az elnök közölte; hogy a kamara felterjesztésben kéri majd az eddigi rend­szer fentartását. Tóth Gábor az egyik "egységár" üzlet terjeszkedését tette szóváj V a r r ó István vizsgálat megindítását helyezte kilátásba. L a o z k ó Sándor kérte, hogy a kamara az élelmiszerkivitel és a belső ellátás összefüggésének tisztázására értekezletet hívjon össze, az elnök ezt kilátásba helyezte* Füred i Lajos az elavult telepengedélyezési eljáráa reformját sürgette, az elnök megígérte, hogy a kamara tanulmányoz­ni fogja ezt a kérdést. II a g y Gyula kifogásolta, hogy a bőrgyárak nem veszik át a magyar nyersbőr termést. M 0 ó r Jenő titkár megállapította, hogy a bőrbehozatalra feltétlenül szükség van. W e i s z Miksa szintén bőrproblémákkal foglalkozott, K a t z Jenő a ki árusítások megrend szabá­lyoz ás át sürgette, az alelnök elismerte, hogy egyes cégek csakugyan visz­szaélnek. Verte s Emil a kétszeri kiárusítás szükségességét hangsú­lyozta. M ü 1 1 e r Nándor az egyik áruház terjeszkedését tette szóvá,'Az alelnök kijelentette, hogy a klárusitások ügyében értekezletet tartanak. Vitéz B a r c z y Gábor közölte az elektorválasztás eredményét, elektorok lettek! Hantos Elemér, Herskovlts József, Kertész Ml tata y Kis Illés Antal, Lederm nn Mór, Mössmer Pál, Nágay Béla, Quell Rudolf, Ruzloska Ede és Tamáska József 0 A továbbiakban a főtitkár beszámolt a kamarai alkalma­zottak nyugdíj biztosi tás-terveze tárol, F i s c he r András felszólalása után az előterjesztést a közgyűlés elfogadta, /Folytatása következik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom