Magyar Országos Tudósító, 1937. november/2

1937-11-22 [168]

ZU MÁV-PELÜGYELŐ VALUTABÜNÜGYE /$.folytatág./ A külföldi követelés kifizetésével kapcsolatos vád tekintetében Szőke szintén tagadta bűnösségét. Elmondta, hogy Rosenbaum dúsgazdag em­ber, vele hosszú idő óta barátságot tart fenn és szívességből juttatta el a pénzeket Radonéhoz, aki, miután üzlete tönkrement, nagy anyagi baj­ba került és a kapott pénzt különféle illetékek fejében fizette' le. A vádlott kihallgatása ezzel be is fejeződött s Patay László dr. detektív a bécsi nyomozás lefolytatásának körülményeit ismertette. Val­lomása szerint a bécsi Millhoffer cég ügyében folytatott nyomozást és ekkor merültek fel adatok arravon:;tkozóan, hogy Heszterényi Géza rendsze­resen fcülőkrészvényeket Budapestre. Igy futottak a szálak Szőke Dezsőhöz-,; Ezt követően vallomást tettek az ügyben eljári; többi detektí­vek is, majd a törvényszék ugy határozott, hogy a bünper aktáit vissza­küldi a valutaügyészségre, mert az a gyanú merült fel, hogy Heszterényi Géza magántisztviselő, Kramer István, Kozma Imre bankügynökök, dr. Stern Ernő és Stern Imre magántisztviselők, akikkel szemben az elévültnek mi­nősített kihágással kapcsolatos elkobzás! eljárás folyik, pengőkiajánlás bűntettét követték el Szóké Dezsővel együtt, A biróság azzal a megkere­séssel juttatja el az iratokat az ügyészséghez, hogy ebben a kérdésben tegye meg vádinál tv anyát. Egyben a biróság okként intézkedett, hogy a wf$. tárgyalásr°l felvett jegyzőkönyv tartalma a kereskedelemügyi miniszté­rium tudomás ára jusson, /MOT/Sy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom