Magyar Országos Tudósító, 1937. november/2

1937-11-22 [168]

A TÁBLA JOGERŐSEN FELÖNTETTE A KÖZPONTI DIJ- ÉS ILLETÉKKISZABÁSI HIVATALNÁL TÖRTÉNT ÁLLÍTÓLAGOS VISSZAÉLÉSEK VÁDLÓTTAIT, A központi dij- és illetékkiszabási hivatalnál - mint emlékezetes - évek- ' kel ezelőtt állítólag nagyszabású csalási és okirathamisitási bűncselek­mények fordultak elő, A-budapesti királyi ügyészség a monstre bünpörber - részint csalás, részint közokirathami sitás büntette cimén - vádat" emelt Szabó Andor dr, pénzügyi titkár, Krassó Dezső dr, és Győri István dr. ügyvédek, Wagner Antal. ügynök, Klein Dezső házgondnok és'Soltész Endre magántisztviselő ellen, A vádirat szerint Szabó Andor dr, a hivatalos könyvekbe hamis tételeket vezetett be és az ily módon jogosulatlanul szer­zett vagyoni haszonban társaival megosztozott. Az igazságügyi orvosi tanács Szabó undor dr, fővádlottat a bün­pör folyamán elmebeteggé nyilvánította s igy vele szemben a bűnvádi eljá­rás t^jogerősen megszüntették, A többi vádlott tagadta bűnösségét, de a törvénye-szék - 1935 november 13-án meghozott Ítéletében - büdösnek mond­ta Id. a többi vádlottat, akik közül Krassó Dezsőt egyévi börtönre, Győri István dr,-t ugyancs-"ak egyévi börtönre, Wagner Antalt nyolchónapi bör­tönre, .Klein Dezsőt pedig héthónapi börtönbüntetésre itélte el, A bünte­tőtörvényszék Soltész Endre vádlottat felmentette. Az ügy fellebbezés folytán á tábla elé került, ahol előbb bizo­ny itáskiegészítést folytattak le, majd a mult héten újólag kitűzték a régóta^huzódó bünpört a fellebbviteli főtárgyalásra, A tábla Kesserü­tanácsában Morócza Dénes dr, táblabíró öt napon keresztül'ismertette a bűnügy előzményeit, majd Tyápay Ede dr, főügyészhelyettes,Med-»igv Gábor dr, Kissfalvy István dr. és Bernfeld Imre dr, védők szólaltak fel, A táb la Kesserü-tanácsa ma, hétfőn délben hirdette ki a másodfokú Ítéletet, Eszerint-az Ítélőtábla a törvényszék Ítéletének megsemmisítésével vajá­raennyi vádlottat felmentette az ellenük emelt vádpontok alól,'A felmentés részint bizonyitékok, részint bűncselekmény hiányában történt, i felmentő A^Í/^ en a kdzvadlo is megnyugodott s igy az nyomban jogerőre emelkedett, /MOT/ Ky, E GY MÁV-FELÜGYELŐ VALUTABUNÜGYE. *4r Két' évvel ezelőtt: 1935 április 11-én a hegyeshalmi határállomáson fel­tartóztatták a pénzügyőrök Szőke Dezső Máv-felügyelőt, akit már régebben figyeltek, mertivolt a gyanú, hogy értékpapírokat csempész Bécsből Buda­pestre, Találtaíc is nála 88000 pengő értéket képviselő különböző köt­vényt, amit le is foglaltak, nemkülönben a lakásán talált 000 pengőt. Szőke' június 8-ig előzetes letartóztatásban is volt, de végül is szabad­lábra helyezték. A királyi ügyészség hosszú időn keresztül folytatta a vizsgálatot, amelynek eredményeképpen valuta törvénybe ütköző visszaélés büntette valamint kihágás miatt vádat emelt Szőke Dezső ellen, akinek ügyében mára tűzte ki a főtárgyalást a büntetőtörvényszék mint valutabi­róság, amely Horváth Géza dr. elnöklésével tárgyalta az ügyet, A vád szerint Szőke Carl Sieder bécsi gyáros érdekeit•mozditót­tá elő a pengőkiajánlással, illetve az abban való részvétellel, Carl Sie­dernek 8000 pengős követelése volt több budapesti paszományos és egyen­ruh'-kereskedőtől s olymódon oldotta meg a kérdést, hogy összeköttetésbe lépett Rosenbaum Károly zágrábi lakossal és erre engedményezte a budapes­ti járandóságot. Rosenbaum pedig kisebb-nagyobb összegeket juttatott Ro> dó Izsóné budapesti lakos segélyezésére, az,erre a célra forditott ösz­szegeket viszont a budapesti paszományosoktoi vette fel, még pedig Sző­ke Dezső révén, aki továbbította a pénzt Radonéhoz. A kihágás vádja a részvények behozatalával kapcsolatos, A nyomozás során megállapítást nyert, hogy Szőke több ízben hozott be értékpapírokat, anélkül, hogy ezeket bejelentette volna. A kötvények küldőivel szemben a bűncselekmény elévült s igy ezek ellen -a királyi ügyészség nem emelt vádat, de vádin; ditványában kérte a bíróságot: állapítsa meg, hogy Kozma Imre, Kramcr István, dr. Stern Ernő, Stern Imre,>Heszterényi Géza az elévült bűncselekményt elősegítették, a Szőke által több tételben becsem­pészett kötvényeket megszerezték és éppen ezért kobozza el a biróság a lefoglalt 88000 pengő értékű kötvényt és az 5oo pengőt, s egyidejűleg ál­lapi tsa meg azt is, hogy már $Z eset kipattanása előtti időben is tör­téntek részvénycsempészések mintegy 5o.ooo pengő értékben s ezeknek az /Folyt.köv,/ Sy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom