Magyar Országos Tudósító, 1937. november/1
1937-11-08 [167]
™ BEIKTATTÁK MÉLTÓSÁGÁBA DR. TÖREKY GÉZA KÚRIAI ELNÖKÖT, A királyi kúria hétfőn délelőtt teljes ülést tartott, amelyen a legfelsőbb biróság tanácselnökei, birái, a budapesti tábla és a Budapesten székelő törvényszékek elnökei, valamint a koronaügyészség, a főügyészség és a budapesti ügyészségek vezetői csaknem teljes számban résztvettek. A kúriai teljes ülés egyetlen tárgya: Töreky Géza dr. most kinevezett kúriai elnök beiktatása-volt. Az uj elnök elsősorban is letette a hivatali esküt, majd Hutás József dr. kúriai másodelnök köszöntötte: - Mélt°ztassék megengedni, - úgymond - hogy ez ünnepélyes alkalommal nagyméltóeá'godat, mint a magyar királyi kurie. elnökét a kúria összes tagjai nevében a legmélyebb tisztelettel üdvözölhessem. Az ország legfelsőbb bíróságának elnökére háruló feladatok sikeres raegoldhatása kiváló tudást, éles judiciumot, nagy élettapasztalatot és ezek mellett a biróság elismert tekintélyének fenntartása érdekében tapintatossággal párosult erélyt kivan meg. Nagyméltóságod több mint negyvenegy éve működik ezen a pályán és Idilönbözö ügyszakokban eltöltött hosszú' szolgálatideje alatt bőséges alkalmat talált az emberek egyéni életét, azok egymás közti érintkezését és ezeknek a közre, való kihatását figyelni s eképpen sokoldalú képzettségét fejleszteni, vezetői állásra való elhivatottságát tökéletesíteni. Nagyméltóságod fáradtságot nem Ismerve, Igyekezett mindenkor elsősorban kötelességét teljesíteni. Alkalmunk volt éveken át közvetlenül is megismerni nagyméltóságod hivatali működését és Ily módon meggyőződni arról, hogy nagyméltóságodban a kúria sikeres vezetéséhez megkivánt tulajdonságok mind megvannak, s szabad egyúttal arra is következtetni,^ hogy nagymeltóságod hü és lelkes követője lesz azoknak a magasztos birói ideáloknak, amelyeknek követése a magyar biróság iránti általános tiszteletet és"bizalmat nagyra növelte, - Ezért megnyugvással és nagy'örömmel vette tudomásul a kúria minden tagja nagyméltóságod kinevezését, mert tudjuk, hogy nagy méltóságod személyében a legfelsőbb magyar biróság e'lére a birói leírnak arra igazan érdemes és leghivatottabb tagja állíttatott, aki a mai zűrzavaros világban, amikor mindenütt kiforralatlan eszmék küzdjenek egymással, mindenfelé gyűlöletet, ellenséges Indulatokat szítva, - képes lesz a bíróságot azon az uton vezetni, amelyen haladva a magyar királyi kúria a különösen most oly jelentős- nemzetnevelő hivatását sikeresen teljesítheti. Arról mindenesetre biztosíthatom nagyméltóságú elnök urat, hogy nemes feladatáénak minél sikeresebb teljesithetése céljaiból a maggyar királyi kúria minden tagja hűséggel és szeretettel fog rendelkezésére állani, és hogy ugy mint eddig is,'nem lankadó munkakészséggel és hazafias lelkesedéssel fog arra törekedni, hogy a mai nehéz viszonyok közt is méltó legyen e biróság nagy múltjához. Amikor még arra kérem nagyméltóságodat, hogy egész szivünkből fakadó üdvözlésünket fogadja szivesen, azt kívánom, hogy a jó Isten áldása legyen további működését, áldja meg friss erővel, jó egészséggel, hogy nemes hivatását a ml szeretett, édes hazánk javára minél si keresebben teljesithesse, /Hosszantartó lelkes taps,/ Ezután Finkey Ferenc dr, kir. koronaügyész mondott üdvözlő beszédet: - A kúria mellé rend Kit koronaügyészség működési köre a büntető igazságszolgáltatás terére szorítkozik - mondotta - arra a szakmára,amelyen nagyméltóságod évtizedek óta fárad, dolgozik és jár előttünk ragyogó példáival. Mi mint büntetőjogászok kétszeres örömmel köszöntjük nagyméltoságodat a magyar biró által elérhető legmagasabb kitüntetés elnyerése alkalmából. Kétszeres örömmel, mert a kormányzó ur őfőméltóságának bölcsesjge ezzel a kinevezéssel'megcáfolta azt a'fonák és reánk, büntetőjogászokra lehangoló beállítást, amit höl tréfás, hol komoly hangú beszédben annyiszor van alkalmunk hallani, hogy a büntetőjogász munkája kisebb jelentőségű, másodrendű és könnyebb természetű, mint a fontosabb és nehezebb polgári jogszolgáltatás. Nagymelt óságodnak a kúria elnöki székébe emelése'kézzelfogható bizonyság amellett a szerintünk tárgyilagos igazság mellett, hogy az igazságszolgáltatás terén végzett munkánk jelentősége és értéke szempontjából nem lehet és nem szabad különbséget tenni a magánjog és a büntetőjog, a polgári és a büntetőbirák között, Ha az igazság- ' szolgáltatás általában elsőrendű állami feladat valamely kulturállamban, akkor annak mindegyik ága egyaránt elsőrendű és a maga körében nagy jelentőségű. Nem szorul tehát bizonyitásra, hogy a büntető igazságszolgáltatás elsőrendű állami feladat, melynek helyes gyakorlása nemcsak az ál* lampolgárok nyugalmát biztosítja, de olykor magának az államnak a létét, az alkotmány fennmaradását menti meg a vakmerő felforgatók aknamunkája ellen. /Folyt.köv,/ Ky.