Magyar Országos Tudósító, 1937. november/1

1937-11-08 [167]

1, törvényszéki kiadás. Budapest, 1937. nüVefflbör 8 . —MIKDR VÁIÍIK A REMUNERÁCIó RENDdS ILLETMÉNYE? Néhai jánosi Engel Gyula hosszabb időn át Írásos szerződéssel az Első Duna Gőzhajózási Társaság alkalmazásában állott. Elhalálozása után az özvegy a társasággal szemben követeléssel lépett fel, mert néhai férje szolgála­tának utolsó két esztendejében nem kapott remunerációt. E cimeh 8000 pen­gőt követel a Dunagőzhajózási Társaságtól. Keresetében előadta, hogy az előző esztendőkben rendázeresen folyósították néhai férje számára az évi 4ooo pengőő remunerációt, tehát ez jánosi Engel Gyula rendszeres illetmé-' nyévé vált, ugy, hogy az a szolgálat utolsó két esztendejében is kiutalan­dó lett volna. A munkaügyi birósá>g helytadott a keresetnek és marasztaló Ítéletet hozott. A fellebbezési birósá g azonban megváltoztatta ezt a dön­tést és az özvegyet kereseti igényével elutasította. Felülvizsgálati kére­lem folytán a kúria Tótth-tanácsa elé került az ügy, ahol a felülvizsgálati kérelem elutasításával az özvegyet igényével végleg elutasították. A kuría Ítéletének indokolása utál arra, hogy az adott esetben hallgatólagos megw egyezésről nem lehet szó, mert az előző esztendőkben az igazgatóság a re­munerációt mindig olyan levél kiséretében utalta ki, amelyben hangsúlyoz-" ta. hogy az összeget az adminisztráció kivételesen engedélyezte. Ebből fo­lyoan a felperes férjének tudomással kellett bírnia arról, hogy az igazga­tóság a remuneráció engedélyezésével nem kivan rendszeres illetményt része­síteni, mert azt mindig csak kivételesen adta. /MOT/G. —AZ ÜGYVÉD A NÁLA LETETT VÉGRENDELETET UTASÍTÁS ELLENÉRE SEM SEMMISÍTET­TE MEG. Érdekes hagyatéki perben hozott Ítéletet a budapesti kir. Ítélőtábla dr," Zsédely István elnöklete mellett. Még 1934 nyarán Bier Henrik osztrák ál­lampolgár Budapesten leszármazók hátrahagyása nélkül meghalt, A megindult hagyatéki eljárás során a hagyatékot a biróság hitvestársi öröklés elmén az özvegynek adta át. Ez a birói intézkedés azon végrendelet alapján tör­tént, amelyet az örökhagyó még 1915 május havában alkotott, \ mult év ele­jén AZ örökhagyó f:.vcTro T5 *er Ágoston perrel lépett fel az özvógy ellen," akitől 5ooo psztrák schillinget követelt. Keresetében előadta, hogy néhai" fivére 1928 tavaszán ujabb végrendeletet alkotott, amelyben ra 5ooo schil­linget hagyományozott. Ez a későbbi évgrendelet tehát hatálytalanná tette a korábbi ? 1915-évben alkotott végrendeletet, A bizonyítási eljárás során érdekes tényállás derült'ki. Megállapítást nyert, hogy az örökhagy 0 csak­ugyan alkotott egy ujabb, 1928-ban kelt végrendeletet is. Később azonban Bier Henrik tönkrement, ugy, hogy a jelentős vagyonáról szóló végrendelet ennek folytán tárgytalanná vált. Utasította dr, Turcsinszky Ferenc bécsi ügyvédet, akinél ez az utóbb keletkezett bégrend ele te letétben volt, hogy semmisítse meg ezt az ujabb testamentumot. Az ügyvéd azonban elmulasztotta a végrendelet megsemmisítését, Dr. Turcsinszky öngyilkos lett és az iro­dájára kirendelt gondnok megtalálta a Bier-féle végrendeletet és a biróság-" hoz beterjesztette. A törvényszék több tanút hallgatott ki, akik valamennyi­en igazolták, hogy az örökhagyó többször kijelentette, hogy ezt az ujabb végrendeletét anyagi helyzetének megromlása miatt megsemmisítette. A tör­vényszék és most a IdLr. Ítélőtábla is ennélfogva Bier Ágostont az 5ooo schil 1 inges követelésével elutasította. /MOT/G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom