Magyar Országos Tudósító, 1937. október/2

1937-10-20 [166]

M ',GYA R ŐR37 A.GO3 TUDÓ 31 Tó Kézirat Tizedik kiadás. Budapest, 1937, október 20. ,-v XIX. évfolyam 239. szára. T 0 R V É N Y 3 Z É K KASZÁSAERE3ZTESEK BüNPERE. /Folytatás a törvényszéki kiadásokhoz./ Délután öt órakor nyitotta meg a folytatólagos tárgyalást •^ovács Miklós elnök és sorban felhivta a vádlottakat, hogy akarnak-e még az utols 0 szo jogán valamit előadni. Valamennyien kijelentették, hogy nincs mondanivalójuk, A törvényszék ezután Ítélethozatalra vonult vissza. Este fél 8 óra után 10 perccel vonult be ismét az Ítélkező tanács és az elnök kihirdette a törvényszék Ítéletét, Eszerint bűnösnek mondták ki dr. Böszörmény Zoltánt, Cs. Szabó Pétert, Hatvani Lajost és károlyfi Bé­lát államfelforgatás bűntettében és ezért Böszörményt 2 évi és 2 hónapi fegyházra, Hatvanit és Károlyfit egyenként 2 évi fegyházra, Cs, Szabó Pé­tert pedig másfél évi börtönre Ítélte el. Egyévi börtönbüntetést kapott Lászki Ferenc, mig Gál Jánost öt hónapi, Csöke Jánost négy hónapi, Soós ^mrét pedig, akit még külön hatósági közeg elleni erőszak vétségéért is bűnösnek mondtak ki, hat hónapi fogházra Ítélték. Két hónapi fogházbün­tetési kapott Pomázi Ernő és Harczi Ambrus, egy hónapi fogházbüntetésre Ítélték Medlik Józsefet, Huszágh Mihályt, Árvái Jánost, Teke Istvánt, Pa­taki Imrét, Szakái Andrást, Sedivi Gusztávot, Szab° Balázst, Sándor Jó­zsefet, Szőke Andrást, Szelei Istvánt, Dobóczi Istvánt, Dobóczi Józse­fet, Fakán Istvánt; Sándor Bálintot. Bathó Ferencet, Sánta Zakariást, Sallai Sándort, Bődi Lajost. Varga Imrét, Angyal Mihályt és Gábor Imrét. Ugyancsak egy hónapi fogházat kapott, de ezt a büntetést próbaidőre fel­függesztette a bíróság, Dognai István, Palovecz András, Bend 0 László, Horváth János és Varga Istvám- Egy hónapi és 15 napi fogházzal büntették a következőket: Vonnák Károly^ Tóth Sándorf Tóth József/-Tóth Ferenci­Sándor Lajoste Lakatos Sándor ugyancsak másfél hónapi fogházbüntetést ka­pott, e büntetés végrehajtását azonban próbaidőre felfüggesztették. Végül több vádlott 3-t°l 6 napig terjedő államfogfeáz-büntetést kapott. E'áldi Lajost, Balogh Imrét és Kalmár Pétert ugyancsak bűnösnek mondta ki a törvényszék államfelforgatás vétségében, mivel azonban ők a tárgya­láson nem voltak jelen, távollétük miatt a törvény értelmében büntetést a törvényszék ezúttal nem szabott ki 0 Az Ítélet rendelkező részének ki­hirdetése után Kovács Miklós dr, elnök megindokolta a törvényszék íté­letét. /Ma./ A törvényszék részint az egyes vádlottal: beismerő vallomá­sai alapján, részint egymást terhelő vallomásaik figyelembevételével és a rendelkezésre áll° egyéb bizonyítékok alapján tényként állapította meg, hogy Böszörmény, Cs. Szabó, Hatvani és Károlyfi vádlottak arra az elha­tározásra jutottak, hogy a közhatalmat, ha kell, erőszak utján is a maguk számára szerzik meg- hogy igy szociális és egyébirányu programjukat meg­valósíthass ák„ Az említett négy vádlott rövidesen arra a határozott kö­vetkeztetésre jutott, hogy rendes^ alkotmányos uton semmiesetre sem kö­zelithetik meg a maguk elé tűzött célt, ezért erőszakos felkelés tervét dolgozták ki, illetve határozták el. Evégből felkelőket toboroztak, akik­től hűségesküt vettek ki, elhatározták, hogy fegyvereket szereznek be és katonatiszti jelleg színlelésével az adand 0 alkalommal be fognál: vonulni az egyes nagyobb alföldi gócpontok katonai laktanyáiba, megszállják a középületeket és ha a vidéki felkelés sikerrel jár, együttes erővel be­vonulnak a fővárosba. Itt, Budapesten el akarták távolítani helyéről a kormányt, maid katonai diktatúrát szándékoztak inaugurálni, hogy igy cél­jukat elérje:, A parancsokat böszörmény ^oltán vádlott adta ki, a szer­vezésben pedig elsősorban Cs» Szabó, Hatvani és Károlyfi vádlottak vál­lalták a legnagyobb szerepet, A többi vádlott engedelmeskedett a szerve­zők utasításainak, Lászki Eeroii !r- vádlott ezenfelül súlyos kormányzósér­tést is követett el, mások hatósági közeg elleni erőszak vétségében is vétkeseknek találtattak­A büntetések kiszabásánál a törvényszék Cs, Szabó, Károlyfi, Hatvani és számos más vádlott esetében enyhítő körülménynek vette ezeknek a vádlottakna]: a terhes családi állapot át 5 viszont Böszörmény Zoltán és ugyancsak számos vádlott esetének elbírálásánál sulyosbbito körülmény­ként esett latba a büntetett előélet és Böszörmény esetében pedig az a tény, hogy a legtöbb vallott az ő kezdeményező tevékenykedése folytán í futott a vádlottak padjára,, Sulyosbbito körülménynek vette a törvényszék Cs, Szab 0 , Károlyfi és Hatvani vádlottak büntetésének kiszabásánál az a -•; tényt, hogy ezek a vádlottá]: a szervezésben a legjelentékenyebb szere­' pet vállalták, O^/* /Folytatása következik,/ Ky

Next

/
Oldalképek
Tartalom