Magyar Országos Tudósító, 1937. október/1
1937-10-05 [165]
M-AGYAR ORS-AGOS TUDÓSÍTÓ 4. törvényszéki kiadás. Budapest, 1957. október 5. ELITÉLTEK EGY,TETTENÉRT BETGRőT,, Néhány nappal ezelőtt a Sándori tér 3-, számú ház egyik földszinti lakásában izgalmas betörőfogás történt. Itt lakik Izsák-Gyarmathy László hírlapíró, aki a hajnali órákban arra ébredt, hogy valaki a nyitott ablakon beugrott a szobába. Meg is fogta az illetőt, aki azonban védekezett: elővette boxerét és háromszor teljes, erővel a hirlapir 0 arcába sújtott, Izsákul yarmathyt elöntötte a vér, de nem engedte el a betörő karját, A nagy zaj* ra időközben odaérkezett az őrszemes rendőr, aki ártolmatlanná tette a tolvajt s bekísérte a rendőrségre. Itt megállapították, hogy Dröszler Károly állásnélküli húszéves szabósegéd volt a vakmerő tolvaj. Megmotozták s találtak nála egy női aranygyűrűt, amelyről elmondta, hogy elozo napon a Tisza Kálmán-téren egy alvó ember ujjár°l húzta le, A királyi ügyészség Dröszler ellen lopás bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés büntette és lopás miatt emelt vádat s-ma vonta felelősségre Penessy Ferenc dr, büntetőtörvényszéki egyesbiró, A fiatal tolvaj töredelmesen beismerte a terhére rótt bűncselekményeket és azzal vedeli ezett, hogy éhezett, nem volt lakása és a kényszerűség érlelte meg benne a gondolatot, hogy a nyitott ablakon keresztül behatoljon a lakásba és ott lopást kövessen el. Beismerte azt is, hogy boxerrel arculütötte IzsákGyarmathy Lászlót, íFanuképpen kihallgatták a megsérült hírlapírót, aki elmondta, hogy a tolvaj betörte az orrcsontját és a szeme felett is megsebesítette. Sérüléstit a mentők kötözték be, s több napig tartott, amik felgyógyult. , A törvényszék a bizonyító eljárás lefolytatása és Guta József dr, ügyészségi alelnök vádbeszéde után valamennyi vádpont tekintetében vétséget állapított meg és ezért négyhónayi fogházbüntetésre itélte Drösz1 er Károlyt, akinek Ítélete jogerős, /MOT/Sy. — -.GONDATLAN SÚLYOS TESTI SÉRTÉSÉRT SZÁZ PENGŐ PÉNZBÜNTETÉSRE I TELTEK EGY CAMBRIDGEI EGYET MI HALLGATÓT, Augusztus 8-án az Üllői-uton egy gépkocsi nekiment Rigler József kétfogatú teherkocsi jánr k, amely bútorral volt megrakva. Az összeütközés következtében négyen megsebesültek, valamennyiüket kórházba kellett szállítani. A gépkocsi vezetője Meinhard Stenley huszonhároméves cambridgei egyetemi hallgató, londoni lakos ellen a királyi ügyészség gondatlansággal okozott súlyos testi sértés vétsége miatt vádf t emelt és az ügyet ma tárgyalta a büntetőtörvényszék Schadl Ernő dr. tanácselnök vezetésével. Az angol fiatalembert tolmács segítségével hallgatta ki a biróság, Meinhard ^tenley tagadta vétkességét. Elmondta, hogy Budapestről egy nagyobb társasággal Siófokra autózott, majd onnan a társaság tagjaival visszatért s a gépkocsi utasait Kispestre akarta vinni. Amikor az Üllői-uton haladt egy léfagatu társzekér et pillantott meg. Az utolsó percben a lófogatu kocsi keresztezte az útját és hiába fékezett, nem tudott megállni, autója a szekérhez ütődött. Számos tanút hallgatott ki a törvényszék, majd a perbeszédek elhangzása után bűnösnek mondotta ki Meinhard Stenleyt négy rendbeli gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétségében és ezért egyszáz pengő pénzbüntetésre itélte. Az itélet ellen a királyi ügyész fellebbezést jelentett be. /MOT/ P.