Magyar Országos Tudósító, 1937. október/1

1937-10-01 [165]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ K :-. z i r a t ; Nyolcadik kiad ás. Budapest, 1937. október 1* ;V ' / XIX. évfolyam 224. szám. POLITIKA §§A Magyar Országos Tudósitó jelenti: A Nemzeti Egység Párt j álr6fc A Ivády Bé­la elnökletével pénteken délután folytatta Mil.ecz Ödön igazságügyi állam­titkár a választójog előkészitő munkája során feldolgozott statisztikai adató.: ismertetését„ megbeszélésen Darányi Kálmán miniszterelnök is meg­jelent. Előbb a pártnak Baranya-, Győr-, Komárom-, majd Tolna-, Veszprém­és Sopron-mei.yei, továbbá Sopron és Szeged városi országgyűlési képviselői vette: részt, aki;, közül többen felszólaltak. /1-lOT/n. II I R E K SZOMBATON ESTE KEZDŐDIK AZ ORSZÁGOS FRON THaRC OS - T. .LÁLKO Zó • Szombaton este kezdődik az Országos Frontharcos Szövetség rendesésében a magyar frontharcosok hagyományos őszi találkozója, amelyen az ország minden részéből harminc-harmincötezer frontharcos jelenik meg. A kü?-földi frontnarcos-szövetsegek is elküldik képvlselőiket magyar baj­társaiknak e diszes találkozójára. Már Budapestre érkezett a n^met front­harcosok nagyobb .soPortja, Koburg-Gotha heroeg vezetésével, közöttük van Hans Oberlindober, a német hadirokkantak s zövetségének elnöke és Enckewort vezérőrnagy. Az osztrákok küldöttségét Anton Kains vezérőrnagy vezeti á# küldöttségükben Budapestre érkezett J. Welss ezredes és "báró Gcinrra von Szepesváry őrnagy. A francia frontharcosok. Héraud volt miniszter, képviselő vezetésével vesznek részt a találkozón. Az olasz és a bolgár frontharcosok is nagyobb küldöttseggel jelentkeztek. A találkozó ünnepélyes megnyitása szombaton este felkileno Órakor les - a Hősök terén, ahova a Trefort-kertből es a frontharcosok székházából vonulnak fel a résztvevők. Gróf Takách-Tolvay József országos elnök mond megnyitót, majd meggyújtják a frontharcos kegyeleti fáklyát s ezzel kapcsok tban Engelbach Alajos országos alelnök mond beszedet* A ke­gyeleti fáklyát most létesítették a minden avben ket alkalommal gyújtják meg 24 cr'ra: a Hosők: iNapj án május első vas .rnapj án és a frontharcos tai ...kosó alkalmával, október első Vasárnapján. Első Ízben József királyi herceg a Szövetség örökös dis ze Inöke gyújtja meg a:, fáklyát, amely mellé diszőrs-.g áll._A diszőrseget gróf Takách Tolvaly Jdizsef ny. altábornagy or^ gos elr.ok'vezeti, tagjai vitéz Bobory György e .e. őrnagy, Engelbach Alajos ny - enrecles s Kert-sz Elem.ír e.e. százados, vitéz Galánthay Glock Tivadar ny. tábornok, vitéz Tóth András e.e. százados és Pata esi Dénes vt. irmester* A f ák ly a s-me g g. : j t ás ünnepsage után a frontharcosok nevében József ki:" 1 ,. .. i herceg megkoszorúzza a Hősök EmlakköVöt. A találkozó . . " • • ... legnagyobb ünnepsage vasárnap d . .e. ott 1.1 órakór lesz a Hósök-terin -s ezen megjelenik a kormányzó kép­viselője is « Gróf Takáofet Tolvay József mond üdvözlő bes~adet, felszólal a koinány képviselője, Szendy Károly dr. polgármester, tov ábbá a külföldi frontharcos delegációk vesetői ÖS egyúttal megkoszorúzzák az Emlékkövet. Kert sz Eiem-ví orsz.- ügy ve ae tő alelnök ünnepi emlékező beszadet mond a hjsi halottakról s ezután az cr szeg valamennyi frontharcos esoportja el­helyezi koszorúját.-. Az államrend ors ag zenekara a Szózatot játsza, majd az ünnep befejezéséül a baj t;.rsi alakulatok diszmenetben vonulnak el a kormány5ó képviselője =a a megjelent előkelőségek előtt az Auő.rássy-uti Kör önd ön */l;iQ T/tó „ mm * - mm »—HÁZASSÁG« lengyel Sándor pos-taigazgató és neje szv» Zobel Jolán leánya Lengyel Baj s Petcrdy Sárdor ny. pos taigazgató, Író és hírlapíró és neje sz, bessenyÖl Magda Margit fia dr, Peterdy Ottó október 2-án szom­baton c ,lut án h'romnegyed 6 oraíror tartj ak e skiivőjüke t a vár nmajori ple­bnia templomban e /MOT/B Pro lom o' A fenti házassági hir szíves közlését k kéri kollegiális tisztelettel a t. Szerkes ztős egek­'! A.,'\ ' tői Pe'te rdy Sándor., a Pe ti Hir lap munkatársa,

Next

/
Oldalképek
Tartalom