Magyar Országos Tudósító, 1937. október/1
1937-10-11 [165]
. MAGYAR ORSZÁGOS TUDoSITó Kézirat, - | Kilencedik kiadás. >g ] Budapest, 1937* Október 11* 3É^ "U^ XIX. évfolyam 231,szám. PőVAROS /A közigazgatási bizottság ülése. Folytatás,2,/ Meggyőződése szerint a kaftánosok kilencven százaléka tényleg galiciai, Petrovácz Gyula a továbbiakban annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a bevándoroltak nem jelentik be magukat, ezért nem tudnak ellenük a nyomozóhatóságon eljárni. A belügyminiszter nyilatkozatát ebben a kérdésben felolvasva, megállapította, h felszólaló,hogy a miniszter is elismeri a galíciaiak beszivárgását és ezért szigorúbb intézkedéseket léptetett életbe/Nyáregyházán, Miskolcon és Sátoraljaújhelyen ellenőrző kirendeltségeket állíttatott fel, ezek után remélhető, hogy a beszivárgás csökkenni fog. Rámutatott Petrovácz Gyula a XIV .kerület nagy fejlődésére, az elöljáróság helyiségei máris szűkek, kérte azok bővítését, illetőleg szaporítását. A fővárostól negyven kertész *érel területet, a kertészeibek óriási károkat szenvedtek a hernyók miatt, s most beadványban kérték, hogy a főváros a bérösszegüket csökkentse. P e y e r Károly közlekedési anomáliákra mutatott rá,majd megemlítette, hogy az üzemi munkások részére már több mint egy évvel ezelőtt ruhát kértek, ez az Összeírás meg is történt, de még mindig nem kaptak ruhát a munkások. Ami az állami bevételek emelkedését illeti,nem optimista, valószínű, hogy a mostani kedvező idők elmúlnak és rosszabbodás fog beállani. Most folynak a- tárgyalások Olaszországgal az egyezmény értelmében, a magyar buza átvétele körül. Amikor az egyezméhyt megkötötték, alor'a buza mázsája nyolc pengő volt, ilyen alacsony áron Olaszország szívesen vásarolt.Kérdés azonban,hogy a mai husz pengős búzaár miatt milyen helyzet fog előállani. Az állam bevételei kedvezően alakultak, tehát a rendkívüli terheket meg kell szüntetni, vonatkozik ez a magántisztviseipkre és a munkásosztályra is, de ezenkívül az iparosok és kereskedők adóit is mérsékeljék, Szendy Károly polgármester válaszolva a felszólalásodra, közölte, hogy a 30-as autóbuszvonalnak a délivasuti v-ígállomáshoz vaio kihelyezése kérdésében tanulmányozni fogják ezt a kérdést. Tudtával a 15-ös autóbuszok 2-3 percenkint közlekednek, Az : l-es autóbuszt téli időben azért nem lehet a Széchenyi-fürdőhöz kivezetni,mert az utasforgalom ebben az időszakban a minimumra csökken. Ami a tisztviselői fizetésemelések kérdését illeti, a főváros vezetőségének is az az álláspontja, hogy a nagy drágaság miatt valamit vissza kellene adni a tisztviselőknek. Személyesen fogja ellenőrizni azt,hogy a weekend után a fó'v.-rosi tisztviselők az előirt időpontban kezdjék meg a munkát a városházán, aki ez ellen vét, azt megbüntetik. Az óvodák számának szaporítására tényleg szükség van, főleg a perifériákon és a főváros uj óvodákat fog létesíteni, ezenkívül napközi otthonokat is, A tejakcióban minden arra rászoruló gyermek részesül. Nem hiszi,hogy a munkabérek statisztikai adatai fedik a tényeket, a husz pengős átlagkereset valószínűleg olyan, hétre vonatkozik, amikor a munkások esetleg csal: három napig dolgoztak, - mindenesetre megvizsgálja ezt az ügyet is, A kartellügy a kereskedelmi miniszter hatáskörébe tartozik,a főváros azonban figyel I-emrael kiséri a kartellek: . működését, s toa szükséges, aki or a főváros illetékes helyen megteszi észrevételeit* A nyugdíjalapokat azért nem lehet egys Igesiteni,mert az üzemek önállóan kezelik vagyonukat,'Közölte a polgármester, ő is értesült arról, hogy a piarista- és a Galambutca sarkán léve bárok; palotát le -akarják bontani. A maga részéről helytelennek tartja ezi és azzal a gondolattal kell foglalkozni,hogy esetleg ezt az Öreg palotát vásárolja meg a főváros , igy meg lehetne menteni a lebontástól. A boráros-téri közlekedést as összes szakemberek meghallgatása után állapították meg. A XIII .• kerületi elöljáróság építkezését már tavasszal megkezdik, a XII, kerületi elöljáróságét pedig a legsürgősebben megindítják. A város szabályozás ára külön bizottság alakult, atnelv most dolgozza ki javaslatát, A főváros szaporítani fogja a gyermekjátszóterek számát, a tanoncotthonokat viszont maguknak a gyáraknak kellene létes iteniök. A Margithid átépítési munkája csakugyan nagyon lassú, de tekintetbe kell venni azt, hogy ugy építik át ahidat, hogy i a közlekedés fennakadást ne szenvedjen. Éjjeli munkával azért nem lel hetne as építkezés tempóját meggyorsítani, mert a munkabérek éjjel drá\ gábbak. As állam adóbevételei csakugyan emelkednek, viszont a főváros ^Lr>ezt nem mondhatja el, sőt az állam egész csomó adót elvont a fővárostól. V X /?J /Folyt.köv./