Magyar Országos Tudósító, 1937. szeptember/2

1937-09-20 [164]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDóSITó 4. törvényszé.-ei ki-dós. Budapest, 1937. szeptember 2o. ÜGYVÉDEK RÁGALMA ZASI PÖRE. Az Esti Kurír mult év december 8-iki számában cikk jelent meg "Miért füg­gesztették fel a Háztulajdonosok Országos Szövetségét? Dr. P'leissig Sán­dorné súlyos vádjai a szövetség volt vezetői ellen" cimek alatt cikk j e­leitt meg, amely arról szólt, hogy a belügyminiszter felfüggesztette a Ház­tulajdonosok Országos Szövetségének autonómiáját és miniszteri biztost •endelt ki & szövetség élére. Dr 0 Fleissig Sándorné ugyanis dr. Rózsa An­or ügyvad utján panaszt tett a belügyminiszteriumban és ebben dr. Mérneth Bélát, a szövetség volt elnökét és dr. Teles Bélát, a szövetség volt ügyé­szét különböző visszaélésekkel vádolta meg. Ezek előrebocsátása után a cikk keretében az Esti iíurir leközölte dr. Hémeth nyilatkozatát, aki eb­ben előadta, hogy három éve már lemondott az elnökségről, egyébként egy héttagú zsűri megvizsgálta a szövetség működését és mindent rendben talált* Dr. Teles pedig ugy nyilatkozott az ügy előzményére vonatkozólag, hogy Pleissigné édesanyja végrendeletében Pleissignét jelölte meg örököséül, mig utóörökösül a szövetséget neve zte meg. Fleissigné a szövetség régeb­bi ügyvitele miatt följelentést tett, de a vizsgálat - mondotta Teles nyi­1 atkozatában - meg fogja állapítani, hogy semmiféle szabálytalanság nem történt, E két nyilatkozat után az Esti Kurír közölte dr, Rózsa andor ügy­véd nyilatkozatát is, aki ebben hangoztatta, hogy a szövetség elleni föl­jelentést nem a saját s zemélyében, hanem Fleissigné nevében és meghatal­mazása alapján tette meg. ft Tudomásom van arról - nyilatkozott dr, Rózsa ­hogy Fleissigné panasza összefüggésben van anyjának végrendelete ügyében elkövetett súlyos büncselekményékkel 0 Pleissigné most azt panaszolja,hogy a szövetség régi vezetőségének 1932 és 33 évi zárszámadásaiból súlyos visz­szaélések állapithatók meg, Á szövetség nyílt közgyűlésén tették szóvá azt, hogy a végrendelkezés foganatosításának időpontjában dr, Hémeth és dr. Teles ha t...lmukba kerítették a szövetséget. E kéttagú diktatúra alap­szabályellenesen a szövetséget valósággal kiürítette, kifosztotta, annak többszázezer pengős bevételi tagdijait, adománypénzeit, gyűjtéseit áz alapszabályok megsértésével, igazgatósági és közgyűlési félhet Imazás nél­kül eltékozolta, elkezelte és a szövetséget 5o,ooo pengőt meghaladó adós­ságba sodorta. A szövetség pénztárának ez a passzivitása, volt az indi tó­oka -innak, hogy Fleissigné anyjának: özv Mayn; Gyulánénck testi és szel­lemi gyengeségét felhasználva - mialatt lánya Erdélyben volt - a halálos beteg Mayrnét Teles és társa rávették, hogy a hagyatéki ingatlanok utó­öröklési jogát a szövetségre hagyja. Ilymódon özv. Mayrné valódi akara­tát meghamisították. Á végrendelkezés a zt a célt szolgálta, hogy a hagya­téki vagyon bekerüljön a szövetség passziv kasszájába, mely vagyont már előzőleg elkezelték, a már elkezelt és elkezelendő vagyonba akarták ezt bevonni," Az Esti Kurír mult év december 11-iki szalmában aztán közölte ez üggyel kapcsolatban dr. Hémeth nyilatkozatát, aki szerint a dr, Rózsa ügyvéd által a december 8-iki számban közölt nyila tkoz ..t elejétől végig valótlanságot tartalmaz. Németh előadta, hogy ő tizennégy éven át egész vagyont áldozott a. szövetség érdekében és nemes Mc hogy honoráriumot nem kapott működéséért, de még készkiadásait sem térítették meg; Mint ügyvéd, sem i szövetség tagja;inak, sem másnak ügyét nem vállalta el. Az özvegy­asszony házának minden jövedelmét lányára hagyta és 'cs.de annak halála' utánra tett alapítványt az elszegényedett háztulajdonos • özvegyek sególye­z ése céljából, tehát nem •< szövetség céljaira hagyta, hanem jótékony alap­ra, ami a köz...la pitványi igazgatóság ellenőrzése alá tartozik. Végül ki­jelentette dr. Németh, hogy Ő a hagyaték ügyében az özveggyel soha nem tárgyalt, Dr. Teles Béla az Esti Kurírnak ugyanezen számában szintén nyi­latkozatot köz ölt, # amelyben valótlannak m ondót ta Rózsa, állításait és han­goztatta, hogy működése ellen soha senki semmiféle kifogást nem tett, Nem felel meg a valóságnak, hogy özv. Mayrné testi vagy szellemi fogya­tékosságát kihasználta volna a végrendelkezéssel kapcsolatban, utalványo­zási joga nem volt ós csak az úgynevezett kézi pénztárt kezelte. E nyilatkozatok alapján dr, Rózsa Andor ügyvédet dr. Teles és dr, Németh sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségével, dr, Rózsa Andor pedig dr. Teleset ós dr, Némethet sajt 0 utján elkövetett becsületsértés vétségével vádolta meg és az ügyben ma tartott tárgyalást a büntetőt ör­vény szék dr. Horváth Ferenc elnökletével. Elsőnek dr. Rózsa Andort hall­gatta ki a törvényszék, aki tagadta bűnösségét és kérte a valóság bizo­nyításának elrendelését. Dr, Németh ugyancsak ártatlanságát hangoztatta ás ezt adta. elő, hogy a szóbanforgó nyilatkozata nem más, mint az Esti Kurir cikkére adott helyreigazító nyilatkozat, amelyet közölni az ellene /Folyt Iköv,/ Ma, *\p

Next

/
Oldalképek
Tartalom