Magyar Országos Tudósító, 1937. szeptember/2

1937-09-24 [164]

MAGYAR ORSZAGOa* TUDÓSÍTÓ 6, törvényszéki kiadás-. Budapest, 19,37. szeptember 24. A TÁBLA H.AROMHóKAPI FOGHÁZRA ITAL TE AZ'OTI CSALÓJÁT. Sztopká Lajos kőműves segéd évekkel ezelőtt, a katonai szolgálata "idején fegyverével keresztüllőtte a balkezét, nyilván azzal a célzattal, hogy ilymódon a katonai szolgálat alól mente sül j ön,. A dolog azonban kitudódott es Sztopka Lajost a katonai birós'g jogerősén nyolchónapi súlyos börtön­büntetésre itélte. Amikor Sztopka leszerelt, mint kőműves, egy építkezés­nél kapott munkát, néhányheti munka után Sztopka jelentkezett az OTI-nál s balkezének sérülés-'re hivatkozva, baleseti járulékot kért. A kőműves­segéd azt állította, hogy kéisérülesét az építkezési munka során szenved­te el. Az OTI-orvosok megállapították a kézsérüléses balesetet, ugy hogy Sztopka Lajos részié teliben fel is vett az OTI pénztárából 3oo pengő bal-' eseti járulékot. A kőművessegéd azonban'- ugy látszik - nem állhatta meg, hogy el ne dicsekedjék egyik'barát jának, miképpen sikerült "becsapnia 1 ' az Országos Társadalombiztosító Intézetet. Sztopkát barátja ezért feljelen­tette s' igy a kőműves segéd ellen csalás vétsége cimén megindult a büntető eljárás. A büntetőtörvényszék azonban Sztopka Lajost a csalás vétségének vádja alól felmentette, mert - az elsőfokú biróság megállapítása szerint ­nem nyert bizonyítást, mintha u vádlott régi kéz sérülésének felmutatásá­val nyerte volna el a baleseti járulékot. Az OTI-orvosok ugyanis csupán annyit állapítottak meg, hogy az uj sérülés pontosan a régebbi kézsérülés helyén támadt s a kettő keletkezésének időpont ját nem sikerült minden két­séget kizárólag egymástól megkülönböztetni. Másodfokon a nem mindennapi érdekességő bünpör'a királyi tábla Zachár-tanácsa elé került. A tábla - dr,. Fischer E de kir... főügyész vádbe­széde alapján - megsemmisítette a felmentő Ítéletet és a váülott Sztopka Lajost csalás vétségéért háromhónapi' fogházra itélte,. A tábla megállapí­totta,, hogy a vádlott elsőizben elhallgatta az OTI-orvosok előtt, hogy korábban a balkezén már megsérült s ezt csupán a későbbi felülvizsgála­tok során ismerte be.. A' tábla á büntetés kiszabásánál enyhítő körülmény-, nek vette,., hogy a két sérülés határvonalai annyira egymásba olvadtak,hogy eleinte még az orvosok sem ismerték fel a korábbi lőtt sebet. A tábla Ítéletével szemben áz elitélt vádlott és védője, semmis­ségi panaszt jelentett be,./MOT/ Ky, — ZU RoMidE PARTI VEREKEDÉS ÜGYE, , ,/l, ..folytatás ./ Elsőnek Sági Jstván vádlottat hallgatta ki a törvényszék. El­mondotta,, hogy hatan egfr--*ífm l«par tivendéglőben szórakoztak és tizenhárom liter bort ittak,. Amikor aztán később Schnürmacher weekendháza előtt éne-. k elve elvonultak,. Schnürmacher rájuk szp r lt:"mi az prolik?" Ez a meg jegy--.• zés robbantotta aztán ki az 'ös'Steé tüzest, mert hiszen ezek után^s zóv ált ás elkerülhetetlen volt. Hogy a dolog ennyire elfajult, szerinte, a többi xabinbó. kisz.ladó weekendezők aegatertása okozta, akik rájuk támadtak. Sági tagadta azt, hogy behatoltak volna Schnürmacher kabinjába,, A töváb--. biakban rátért a Bürgermeiíter vendéglője f előtti verekedés elmondására,, tagadta azonban azt, hogy ő abban résztvett volna .. Védeke zé se szerint a civilruhában hazafelé tartó Farkas Ödön rendőrőrmestert sem bántotta.. Sorban kihallgatta ezután a törvényszék a többi vádlottat is, akik szin­tén ártatlanságukat hangoztatták, közülök többen azzal védekeztek, hogy éppen ellenkezőleg Ők voltak támadásnak kitevő az ott weekendezők részé­ről, A sértettek és tanuk kihallgatására került ezután a sor,, akik a bot­rányos verekedésnek már ismert részleteit adták elő,. Dr, Ozobor Miklós k irV főügyészhelyettes ezután bejelentette, hogy a Bürgermeister Károly vendéglős sérelmére elkövetett magánlaksértés cimén is vádat emelt a vád­lottak ellen, illetve vádját ilyen értelemben kitérj eszti,. A védő erre kérte, hogy mivel a királyi ügyészség súlyosbította vádját, a törvényszék napolja el a tárgyalást a védelem ujabbi előkészítése céljából. A tör­vényszék a kérelemnek helytadott, . a tárgyalást november 3-ára halasztotta, •mikor a még hátralévő tanuk kihallgatására és Ítélethozatalra is sor kerül. /MOT/ Ma..

Next

/
Oldalképek
Tartalom