Magyar Országos Tudósító, 1937. szeptember/1
1937-09-03 [163]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat. / Harmadik kiadás. Budapest, 1937. szeptember 3. /. ö ' * XIX. évfolyam, 200o számFŐVÁROS . .A F0LGAffi:E3TER HIVATALOSAN KURTA A TABÁNI GYÓGYSZÁLLÓRA A TERVPÁé, LYÁZATOT. Szendy Károly polgármester szeptember l-l dátummal hivatalosan kiírta a tabáni gyógyszállóra a tervpályázatot. A pályázati hirdet.mény szerint kétszáz szállodai szobát kell tervezni, ezeknek kétharmad risze egyágyas, egyharmad része pedig kétágyas kell hogy legyen. Minden szobának külön előtere lesz, valamennyi kétágyas szoba és az egyágyas szóbél: fele külön fürdőszobával ke Ll hogy készüljön, s a pályázat előírja, hogy a ^egyágyas szobák másik felénél két szobának legyen egy közös fürdőszobája. A fürdőszobák kádjaihoz a termál vezetésének lehetőségit figyelembe kell venni. Egy emeleten legalább huszonöt szállodai szoba helyezendő el. A gyógyszállónak egy nagy étterme, egy kis étterme, egy reggeliző szobája, egy külön szobája és egy utcai vendéglője lesz. Az jttermek'me llett fedett és nyitott terrasz, esetleg te tő te.vr asz is tervezendő. • A gyógyfürdői épületrészre vonatkozóan a pályázat előírja, hogy a gyógyfürdők a megjelölt épületrészek fenntartásával külön épület., szárnyban, a gyógyszállóval kapcsolatban tervezendők. A szállcval való összeköttetés olyan legyen, a pályázat szerint, hogy a fürdőt a szálló vendegei a legkényelmesebben érhessék el és a betegeknek tolókocsi,vagy hordszékkel való szállítása rossz időben is zavartalanul legyen lebonyolítható. Ajp_ój^^ jellegű lesz, ezért a külső vendegek ré3 /^ájó me'gTcöze litesTTN^lz tosi tanll&lj/. osztályokból fog álianj: orvosT" renctélokVs laboratóriumok, férfi és női gyógyfürdők, rádlumos társas* és kádfürdők, végül - phislkoterápia. A tabáni gyógyszálló terveire, hirdetett nyilvános tervpályázat hangsúlyozza, hogy a Tabánban oly elsőrendű gyógyszállót kell létesíteni, amely fekvésével, építészeti kialakításával, gyógyászati, technikai es kényelmi berendezésével a fok.zott követelményeket támasztó belföldi és külföldi gyógy vendegek igenyelt teljes mértékben kielégithetl, de emellett az üdülés céljáoól érkező vendegek részére is kedvelt és vonzó sz ál'ó-otthont nyújthat, de előírja a pályázat, hogy a fényűzést a tervezésnél kerülni kell. Különös gondot keli fordítani ajjó megközelíthetőségre., a nagyváros forgalmi zajától való védettségre, tehát a főforg-.lml útvonalra helyezése a gyógyszállónak, nem előnyös. Az épület elhelyezése olyan legyen, hogy a szobáknak és a közös helyiségeknek meg., ff lelő ógtáji elhelyezését, valamint a Duna, a Vár es a budai hegyvidékre néző legkedvezőbb kilátást tegye lehetővé. A tervezésnél a Hegyaljaut, a Döbrentei-tér es a Hadnagy-utca közötti házcsoport, valamnt a Köröm-utca és az Attlla-körut között lévő négyemeletes épület lebontottnak tekintendő, a Szent Imre fürdőnek csupán müemlék-részcl gognak megmaradni, a többit lebontják. A szálló mellett nagyméretű gyógyparkj, gyógyudvar tervezendő, a tervezésnél a jelenlegi ideiglenes utakra és" parkiképzésre nem kell figyelemmel lenni, - az ásatások sor án' fe ltárt romok, a parkrészekkel körülvéve, lehetőleg szabadon hagyandó^. Előírja a pályázat, hogy átszálló 80-100 szobája kifejezetten gyógyjellegü kell, hogy legyen s a szálló vendégforgalma az ellenőrzés erdekében a főbejáraton és a fogadó előcsarnokon át gog lebonyolódni „ A tervpályázati hirdetmény közli, hogy a pályázzton résztvehet minden magyar honos építészmérnök, aki a mérnöki kamara tagja, vagy aki a műegyetemen oklevelet szerzett. A pályázatra vonatkozó hirdetés' tervezési irányelv ás helyszínrajz 1937o szeptember 6-tu kezdve a polgármcs ter XIII. ügyosztályban dr. Szerény! Ödön főmérnöknél' /Központi Városháza III. emelet 331./ hétköznapokon 12-2 óráig vehető áto A pályamunkákat legkésőbb 1937. december 1-én déli 12 óráig kell benyújtani a központi városházán, III. emelet 322 , A bírálóbizottság elnöke Szendy Károly polgárrnes ter s illetőleg helyettese dr* Lamotte Károly alpolgármester, tagjai pedig; dr. Schuler Dezső alpolgármester, Bfossala 3ándor ; Kovácsházy Vilmos és Kempelen Ágoston tanácsnokok, Frledrlch Lajos és Szinte László, műszaki főtanácsosok, mint a bl rálóbizotts ág e löadói és dr* Szerényi Ödön főmérnök, a bírálóbizottság jegyzője, továbbá Welliseh épdor'és Soditsch Lajos, dr. Cselényl Pál, dr, Harrer Ferenc, Katona János, Petrovácz Gyula, Peyer Károly, Rassay Károly, F.lpku Ferenc, K» Császár Fereuc, Kállay Tamás, a Közmunkák Tanácsa részéral: ' ORSZÁGOS LEVÉLTÁR -V*- /P ° * k ÖV */ K szekció