Magyar Országos Tudósító, 1937. szeptember/1
1937-09-13 [163]
K é irat Tizennegyedik kiadás. Budapest, 1937. saej pt ember 13. XIX o év f oly am 2 08. s z ám, H ÍREK A HONSZ VÁNDORGYŰLÉSE» A H Q diro kanták. Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége vasárnap Hajdúböszörményben, a Honsz hajdúböszörményi csoportjának fennállása 20 éves jubileuma alkalmából, a Hajdúhét keretében vándorgyűlést tartott. A Honsz országos igazgatóságát megérkezésekor a hajdúböszörményi Honsz csoport 100 tagu küldöttsége Uzonyi György országgyűlési képviselővel az' élén fogadta, majd a Hősök Emlékszobránál vitéz Huszár Endre félkarú református tábori esperes tábori istentiszteletet tartott, amely után Loskay István , a Honsz ugyancsak félkarú, országos társelnöke a hadigondozottak összessége nevében megkoszorúzta a hajdúböszörményi Hősök Emlékkövét, A vándorgyűlés délelőtt 11 órakor "ezdodott, amelyet Uzonyi György csoportelnök, országgyűlési képviselő nyitott meg. Dr, vitéz .Árvátfalvi Nagy István, a Honsz országos elnöke ünnepi beszédében köszönetét fejezve ki a csoport vezetőségének ós a varos közönségének a hajdúböszörményi csoport eredményes munkásságáért, majd ismertette a Honsz által elért figyelemreméltó eredményeket. Végül a csoport még életben levő 32 hadirokkant alapitójának átnyújtotta a Honsz országos igazgatóságának elismerő oklevelét, AZ alapitok nevében Szabó Antal, a csoport első volt elnöke köszönte még a kitüntetést, Szalkay Antal polgármester üdvözölte ezután Hajdúböszörmény város nevében a nagygyűlést, majd a vitézek és frontharcosok képviseletében vitéz Kőszegi Frigyes vitézi járási hadnagy, a hajdúböszörményi frontharcos főcsoport elnöke^ Dr. Rendek Károly, a Honsz országos társelnöke a rokkanttörvény novelláris módosításának ügyével, valanolint telepítési kérdése :el foglalkozott, mig Sárkány Ferenc országos társelnök a hadirokkant iparosok érdekében emelt szót ós követelte a rokkanttérvényben biztositott al .almaztatási kötelezettségek szigorúbb ellenőrzését. Végül Szentessy Sándor országos alelnök a hadigondozottak részére biztositott állami jogosítványok kiterjesztését szorgalmazta, A társcsoportok és fiókok képviselőinek üdvözlő felszólalásai után Nagy Márton csoportigazgató záró beszédével fejeződött be a vándorgyűlés./MOT/B, HARANGS ZENT ELL S ÉS TEMPLOMSZENTELÉS ÉRDEN . Az érdi reformátusok most megépült templomána;: harangját szeptember 12-én szentelték fel meleg, családias ünnepség keretében, A harangot Szlezák Rafael önötte• Az uj templomot szeptember 19-én délelőtt'10 órakor dr. Ravasz Las zló dunamelléki püspök fogja felszentelni./ivIOT/B, ORSZÁGOS LEVELlAH K. szekció