Magyar Országos Tudósító, 1937. augusztus/2

1937-08-24 [162]

K z i r a t, Bud a pe s t'. 193 7 ~. a ugus z t us 24, a k kiadás XIXa évfolyam, 19ÍJ szán CSENDŐRSÉG mezőőr HALÁLOS BALESETET OKOZOTT A NAGY ESŐZÉS, Varga Sándor 68 éves és hét éves unokája ; Varga Géza az Istenmezeje községhez tartozó Szeder­kénypuszta határában lévő Szedres érc te tőn egy fa és f öld te tőzetü kunyhóban szőlőt őriztekc Ma délben a nagy esőtől átázott kunyhó teteje beszakadt, s Varga Sándort és unokáját a föld eltemette, Délután jött a kunyhóhoz Dobis Károly mezőőr és Varga János, akik az öregembere és unokáját a földtöme alól kiszabadították ás lakásukra vitték, ahol a kisfiu meghalt ? az öreg­embert pedig súlyos sérülésekkel ápolj ák .AíOT/ POLITIKA §§ A Magyar Országos Tudósító jelenti*. A Nemzeti Egység Pártja országos^ elnöksége részéről nyert értesülés szerint a bonyhádi kerületben fellépő Perczel Bélával szemben a Nemzeti Egység Pártja ellenjelöltet nem állit és megválasztását támogatni fogj a, /m/ HIREK HELYREÁLLT A VASÚTI FORGALOM MISKOLC ÉS SAJóSZENTPÉTER KÖZÖTT, A Magyar Királyi Államvasutak igazgatóságától kapott értesítés szerint a Miskole­Bánréve-Tornai vonalon a felhőszakadás okozta forgalmi akadály megszűnt, ennek következtében augusztus. 24-én 12 órakor Miskolc és Sajószentpéter állomások között a forgalmat ismét félvették-/MOT/B, MEGKEZDŐDÖTT A VILÁG NYOMDATULAJDONOSAINAK BUDAFESTI KONGRESSZUSA. A Magyar Tudoraányos Akadémia nagytermében a kormányzó kép­viselőjének, Bornemisza Géza iparügyi miniszternek jelenlétében kedden délután félhat órakor ünnepélyes külsőségek között nyitották meg a Nyom­datulajdónosok V, Nemzetközi Kongresszusát, amelyen huszonkét állam nyom­daipara képviselteti magát, mintegy négyszáz résztvevővel. A világ kultur­államainak nagy nyomda tulajdonosai, ismert lapkiadói Budapesten adtak egymásnak találkozót, hogy megtárgyalják szakmájuk legfontosabb gazdasági és szociális kérdéseit.- A kongresszusba Nyomdatulajdonosok Nemzetközi Szö­vetségének megbízásából hosszú hónapok fáradságos munkájával a Magyarorszá* gi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete készítette elő.Az ünnepélyes' megnyitón Magyarország kormányzóját Bornemisza Gézs kereskedelemügyi és ipa ügyi miniszter képviselte, a kormány képviseletében Tóry Gergely államtit­kár jelent meg, a sz -kesfováros részéről Kovácsházy Vilmos tanácsnok,ott voltak Rákóczy Imre miniszteri tanácsos, a miniszterelnökség sajtóosztályá­nak n^k tasai vezetője, Márkus Miksa udvari tanácsos, a Magyar Újságírók Egyesületé­elnöke, és a magyar gazdasági és kulturális élet legkiválóbb reprezen­mas odiky 3 i^-Szerve • Mr ,Austen-Le Igh, a Nyomdatulajdonosok Nemzetközi^ Szervezető­nek elnöke bejelentette, hogy a nemzetközi iroda a kongresszus '.elnökévé Péter Jenő vezérigazgatót, a Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnök­egyesületének elnökét választotta meg. E bejelentés után Péter Jenő üdvö­zölte az előkelőségeket és mindazokat, akik megjelenésükkel tanúbizonyságát adták "a nyomtatott betű megbecsülésének" cA kongresszus kulturális, szociá­lis, gazdasági és technikai kérdésekkel foglalkozik. A nemzeti kultúrák fejlődéséből táplálkozik a világ kultúrája és a kultúra leghűségesebb ter­jesztője Gutenberg nyomtatott betűje B Ennek a betűnek a világ népeinek szel­lemi és lelki kiegyenlítődésében mindennél fontosabb szerepe van. Gazdasá­gi kérdéseinket országonként intézzük, de ez nem akadálya annak, hogy az or szághatárokon tul be legyökerez ik mindannyiunk gazdasági tudatába és akará­sába, hogy a gazdas ági r ende t valamennyiünk javára a tisztességes verseny határain belül kell meg termteni rÉrez zük, hogy a fejlődő kultúra szolga™ latában feladatunkat csak akkor tudjuk megoldani,, ha lelkes hivei vagyunk technika fejlődésének ális ember szolgála az ember segítségére-, c 1 áll s s s o lg ál a t ár a k^^Q^^I^^J^ De tudjuk azt is, hogy a gépet a kultúra és a szo­áliitani, nem az ember el len P hanem /Foiyt.k öv./ VSOS *., K. szekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom