Magyar Országos Tudósító, 1937. augusztus/2

1937-08-28 [162]

ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ' K. szekcifl MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat Nyolcaóik kiadás Q„, _ Budapest, 193>£.augusztus 28. >> l: XIX, évfolyam, 195-szám. /Az országos református lelkészgyülés szombati eseményei. Folytatás 3*/ H e t e s s y Kálmán dr, ORLE-f ője gyző terjesztette elő az elnöki megnyitóhoz fűződő indítványokat: az ORLE "boldogan iktatja jegyző­könyvébe az elnök megállapításait, hogy az utókor elé odatárj a"£ egyhangúan magáévá teszi az István királyról mondott elnöki szavakat,"mert István király a miénk éppenugy, mint bárki másé ebben az országban" s megnyugvással veszik tudomásul, hogy István király napjának megünneplése tárgyában az Országos Zsi,nat. í .fj3g_v.4gérvényesen határozni. Figyelmeztet a közgyűlés arra, hogy a reverzális-harc olyan seb, amely a nemzet testében általános szepszist okoz­hat, ^e zért "a reverz ális-törvénycikk < törlendő a magyar törvénytárból, a há­zasságjogl törvények érintése nélkül". Ravasz László javaslatára hódoló táviratot küldtek a kormány­z ónak. Következtek az üdvözlések. Elsőnek Medgyasszay Vin« ce püspök köszöntötte az Országos Református Le lkészegyesiile te t a vendéglátó dunántúli egyházkerület nevében: Erős a meggyőződésünk - mondotta Medgyasz­szay püspök -, hogy a magyar életközösségből bárkit kizárni halálos bün. Nem­csak ünnepelni jöttünk, hanem szolgálni is a hazának és Isten országának, szeretettel csüggünk minden magyar testvérünkön, abban az erős hitben, hogy ezt a szerété te t^ ugyancsak szeretettel fogják viszonozni. - A mezőföldi re­formátus e gyhálpral zéről Bakó Lajos esperes, a székesfehérvári refor­mátus gyülekezet nevében Miklós Géza lelkész beszélt; Miklós lelkész megemlékezett a lánglelkü fehérvárI püspökről, Prohászka Ottokárról, aki " arra méltatta őt több református és evangélikus testvérével együtt, hogy vele együttműködhessek, együtt építhessék'a sziváry ány hidat magyar és magyar között". "Talán az isteni Gondviselés akarta ugy, hogy a református lelké­szi .^ereget éppen az a férfiú vezesse Prohászka városába, aki a nagy püspök­ről a legméltóbb jellemzést adta 9 " Raffay Sándor és Ravasz László ünne pi kézfogás a, A református lelkésze'^yesüiettel testvér-intézmény, a Magyar­honi Evangélikus Lelkészegyesület megbízásából annak országos elnöke, R a f­f a y Sándor dr, bányakerületi püspök emelkedett most szólásra és többi között ezeket mondotta: - Az evangélikus lelkészegyesület szivét hoztam el magammal, amely sziv e gyü tt^érez a református testvérekkel, A jelen szorongó kötelessé­ge hozott ide, alapunk azonos, célunk egyező, sorsunk közös, feladatunk el­válás thatatlön, évszázadok óta együttmunkáljuk a magyar nemzetnek mindig szebb jövőjét. Ma a munka nehezebb, s amikor az ORLE munkaprogramot igyekszik megvalósítani, helyettünk és nekünk is munkálkodik. A munkatárs készségével állok itt és .a gárda kisebb is, mint régen, munkabírása, elhatározottsága nem csökkent. Megfogyva, megtiporva is élünk és élni akarunk. Meg vagyunk győződve, hogy á bűnben fogant határok mögül testvéreink, lelkészeink ide­gondolnak ma is. Apostoloknak, evangélistáknak kell lennünk, nem szabad meg­alkudnunk, amikor Isten ügyéről van szó, hiszen ez összeforrott a magyar nem­zet boldogabb sorsóval. Szeretnénk, ha a magyar evangélikus és református egyház mind en egyház poll tikal me ^mozdulását, c elkl tűzését. munkáját és válasz tott útját velünk együtt tenné meg. Ml is bást$8rök vagyunk, jelszavunk es diadalénekünkí /."Erős várunk az Úristen" • 'Raffay püspök nagyjelentőségű beszédét dörgő tapssal fogadta a református lelkészsereg, utána Ravasz László odalt'pett evangélikus püspök­társához és meleg, hosszú kézszorítással vaondott neki köszönetet beszédéért­Ir any 1 Kamill székesfehérvári evangélikus lelkész, Csitáry G, Emi 1, dr. s z ékes f e'hérv ár i polgármester, Hajrán ek József dr, fej érme gyeT*"aTls­pán, vitéz Bessenyei Lajos dr. debreceni Tfanicer.föig azgató, mint az Országos Református Tanáregyesület elnöke, Ormós Lajos, az Országos Református Taní­tóegyesület elnöke beszelt, s különösen meleg érdeklődés fogadta a következő szónokot, Hars ányi László dr. newyorki református lelk-szt, aki igy szólt: Egy hétezer lelkes amerikal-magyar gyülekezetből jöttem ide, ahol paróhiámtól néhány lépésnyire már senkisem ismer, itt pedig minden kő magyar mesét mond nekem .Imádkozzatok az amerikai magyarságért, amely soha hazáját és ..magyarságát'felejteni nem tudj a, Nem féltjük Magyarországot, amig lelki tanítói vannak. Az üdvözlőszónokoknak Ravasz püspök külön, külön válaszolt, /Foly t ,köv J/

Next

/
Oldalképek
Tartalom