Magyar Országos Tudósító, 1937. augusztus/1
1937-08-04 [161]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ 2, törvényszéki kiadás. Budapest, 1937, augusztus 4. HUSZONHÁROMNAPI FOGHOZ A VALÓTLAN TÁRTÁ.IMU SZEGÉNYSÉGI BIZONYÍTVÁNYÉRT, Dr, vitéz Ottrubay Dezső tanácselnök vezetésével ma tárgyalta a büntetőtörvényszék Kozma Árpád Pál biztosítási ügynök bűnügyét,, akit Lengyel Imre és Szabó József nevű Ismerőseivel együtt közokirathamisitás büntette elmén vádolt meg a királyi ügyészség. A vád szerint Lengyel Imre fel akar ta magát vétetmi a kórházba és jóllehet négy és fél hold földje van, ezt a körülményt elhallgatta és a X, kerületi elöljáróság által valótlan tartalmú szegénységi bizonyítványt állíttatott ki. Ebbe. a szegénységi bizonyítványba azt Íratta be, hogy,sógora, Szabó József tartja Őt el. A vád szerint Szabó József és Kozma Árpád segítségére voltak neki a bűncselekmény elkövetésében, utóbbi azáltal, hogy mivel Lengyel süket, ő íisérte é. Lengyelt az elöljáróságra és Ő diktálta be a valótlan adatokat a szegénységi bizonyítványba, Lengyel ^mre ügyét már régebben letárgyalta a törvényszék és felmentő Ítéletet hozott, Szabó József ellen ^örözőlevelet bocsátottak ki és ilyen előzmények után került ma Kozma Árpád a vádlottak padjáéra. Az ügynök tagadta bűnösségét. Védekezése szerint nem is ismerte Lengyelt, Szabó József kérte őt meg arra, hogy Lengyelt, aki az ő sógora, kisérje el az elöljáróságra, mivel ő elfoglaltsága miatt ezt nem teheti meg. Szívességből teljesítette Szabó kérését és mivel Lengyel Imre teljesen süket, a Lengyel bejelentőlapjából diktálta be személyi adatait. A törvényszék kihallgatta tanúképpen Lengyel Imrét, aki elmondotta, hogy ő nem is tudta azt, hogy milyen adatokat diktált be Kozma .arpád, azt sem tudta, hogy szegénységi bizonyítványért mennek az elöljáróságra. Azt gondolta, hogy kórházbamenetele előtt van szükség csupán bizonyos okirat kiállítására, A tárgyalás lefolytatása után a törvényszék az enyhitő körülmények mérlegelésével közokirathamisitás vétségében mondotta ki bűnösnek az ügynököt és huszonháromnapi fogházra Ítélte el. Dr, Székely Gyula ügyészségi alelnök fellebbezett, /MOT/ Ma. •V* AUTÓFOSZTOGATÓK - A TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT, A budapesti kir, ügyészség vádat emelt Nagy Lajos és Schneider István foglalkózásnélküli iparossegédek ellen, többrendbeli lopás büntette elmén s egyidejűleg vádiratot adott ki özv, Danyi Józsefné és özv. Farkas Antalne háztartásbeli asszonyokkal szemben is, orgazdaság vétsége miatt, . Schneider és Nagy - a vád szerint - különös előszeretettel vetették rá magukat az üresen hagyott magánautókra, amelyeket a tulajdonos pillanat- . nyi távollétében rendszeresen kifosztottak, s az igy szerzett holmit ál- , Utólag Farkasné és Danyiné utján értékesitették. Az ügyet ma tárgyalta a büntetőtörvényszéken dr, Horváth Ferenc tanácsa, Schneider és Nagy töredelmes beismerő vallomást tettek s csupán néhány lopási eset elkövetését tagadták. Danyiné és Farkasné viszont kereken tagadták bűnösségüket s azt hangoztatták, hogy a lopott értéktárgyak eladásában, illetve megvételében nem volt szerepük, illetve nem volt tudomásuk arról, hogy a birtokukba került holmi egy része lopásból eredt 0 A törvényszék több károsultat is kihallgatott tanúképpen, igy Eckensberger György nyugalmazott ezredest, Sándor László dr, gyárigazgatót, Létay Alfréd vegyészmérnököt és ifj, Nádai Ferenc kassai földbirtokost,, akik valamennyien terhelő tanúvallomást tettek, A tanuk szinte egybehangzóan ugy adták elő a történteket, hogy néhány percre elhagyott s lezárt autójukat feltörve és kifosztva találták, a tettesek a gépkocsikból minden elemelhető tárgyat, kabátokat, takarókat, autófjelszerelési cikkeket elemeitek,, Boronkay István dr, kir. ügyész vádbeszéde és Bartek Lajos dr, kirendelt ügyvéd védőbeszéde után a bűntetőbiréság bűnösnek mondta ki Nagy Lajost és Schneider Istvánt kilenc-kilencrendbe11 lopás bűntettében s ezért az előbbit kétévi fegyházra, az utóbbit tizenhathónapi börtönre Ítélte, Ugyancsak elitélte a törvényszék Manyi Józsefnét orgazdaság vétségéért kéthónapi fogházbüntetésrej viszont özv- Farkas Antalnét az orgaz daság vádja és következményei alól bizonyítékok hiányában felmentette, A büntetés kiszabásánál a büntetőtörvénynek enyhitő körülménynek vette a vádlottak szorult anyagi helyzetét, részbeni töredelmes beismerésüket s Danyiné esetében alacsonyabb fokú műveltségét.- Az Ítélettel szemben egyedül Danyi Józsefné jelentett be fellebbezést. /MOT/ Ky,