Magyar Országos Tudósító, 1937. március/2

1937-03-31 [160]

/Az OKH kongresszusa és közgyűlése. Folytatás.,!»/ Ezután a kongresszus Wanke Gusztáv előterjesztése alap­j én letárgyalta a gróf Károlyi Sándor, valamint a Meskó Pál„f éle alap mult évi jelentését, megválasztotta az uj kongresszusi tagokat, majd a kongresszus az elnök zarószavaival véget ert. Félegy órakor nyitotta meg Beöthy László elnök az Országos Központi Hitelszövetkezet harminchetedik rendes évi közgyűlését, amely az Igazgatóság előterjesztett jelentéséből örömmel vette tudomásul a központ és ca köteléki hitelszövetkezetek kedvező üzleteredményeit.A hi­telszövetkezeti hálózat iránt megnyilvánult bizalommá, jellemző, hogy a szövetkezeti tagok létszáma egy év alatt húszezerrel emelkedett, s már 423,852 család tartozik a hitelszövetkezetek hatáskörébe. Ugyancsak az 1936, esztendőben a hitelszövetkezeti üzletrészek ortéke kétmillióval, a takarékbetét! állomány kb.hároramlllió pengővel emelkedett* Kedvezően alakult az Országos Központi Hitelszövetkezet mult évi mérlege is, amely 436.330,37 pengő tiszta nyereséggel zárult. A zárszáraadások letárgyalása után a közgyűlés újból három évre a élnökké választotta Schandl Károly dr, vezérigazgatót, az igazgatósági tagok sorába ped1g bev álasztotta Putnoky Móric országgyűlési képviselőt és Patacsy Dénes országgyűlési képviselőt. /MOT/O. a,— — .. CSENDŐRSÉG BETÖRTEK A CSORVÁSI KÖZSÉGHÁZÁRA. A csorvási községházára ismeretlen tettesek behatoltak, a pénzszekrényt feltörték és eddig meg nem állapit­ható összeget elloptak. A csendőrség a betörők kézrekeritésáre nyomozást indított. /MOT/ —RABLÁS. Horváth István és Máté István nagydorogi lakosok 28-án éjjel, az utcán megtámadták Farkas József ottani lakost, akit először leütöttek, majd mellének pisztolyt szegezve, összes értéktárgyait elrabolták. A csendőrs r: az ügyben nyomozást indított, Horváthot és Mátét elfogta. /MOT/ FÖTÁROS °n G S ÉLTÁR \Z iHGOL DIÁKLÁNYOK LÁTOGATÁSA A VÁROSHÁZÁN. A fővárosban tartózkodó angol diáklányok tanárnőik vezetésével szerdán délben megjelentek a Város­házán. A vendégeket a polgármesteri tanácsteremben Schuler Dezső alpolgár­mester üdvözölte a főváros nevében. Budapestet számos gyógyfürdője mi­att - mondott^ az alpolgármester - a külföldön mint fürdővarost és mint a Duna völgyének legszebb városát ismerik, de kevesen tudják, hogy ez a város ezer esztendőn át a nyugati civilizáció védőbástyája volt és eze­ken a bástyákon roppant össze Ázsiának és a balkánnak a nyugati államo­kat meghódítani akaró törekvése, A magyar történelem, különösen annak utolsó százada az angol-magyar szmpátiának igen sok tényét tárja elénk. A legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István Angii ában végzte tanulmányait, s az onnan hozott . újítások hazánkban is igen gyorsan elterjedtek, igazolva azt, hogy ez a kis ország közeláll a hatalmas Angliához. A lelkes éljenzéssel fogadott beszédet az angol diákkis­asszonyok nevében Miss Phillips tanárnő köszönte meg* Hangoztatta, hogy akik egyszer Magyarországon jártak, mindig visszavágynak ide, mert a gyönyörű tájakat, a magyar főváros szépségét és a híres magyar vendég­szeretetet soha nem lehet elfelejteni. ígéretet tett, hogyha hazájukba visszatérnek, szószólói lesznek a magyar ügynek, propagandát fognak csi­nálni az idegenforgalomnak, mert igy akarjak meghálálni azt a szerete­tet, amelyben itt részesültek. Hangsúlyozta, hogy különösen fontos a mostani nehéz időkben kimélyíteni a nemzetek közti barátságot s ezt a célt szolgálja az angol diáklányok magyarországi látogatása is. IJ 7 ^ Az alpolgármester Felkay Ferenc tanácsnokkal hosszasan i rt e.lbeszélgetett ezután az angol vendégekkel, akik szerdán délután sétahajó­ip-zást tesznek a Dunán, este meghallgatják az Operaház előadását f A diák­Íj lányok pénteken délben megkoszorúzzák a hősök emlékkövét, /"r '

Next

/
Oldalképek
Tartalom