Magyar Országos Tudósító, 1937. március/2

1937-03-20 [160]

/AZ ÁLLATORVOJI 32tó£OKTJiTÁS JUBILEUMA. Folytatás 3./ Darányi Ignác halhatatlan érdemeket szerzett az állategész­ségügy fejlesztése terén és az agrárközigazgatás megszervezésével egyidő­ben erős lendületet adott a társadalmi önsegély ezés gondolatának és a szövetkezeti mozgalom kifej lődésÖ^p'G volt az első, aki a nemzet gazdasá­gi életét szervesen fog a fel az akkori atomizált gazdasági felfogással szemben, Elgondolásai központjában a magyar föld állott és a földdel fog­lalkozó néprétegekről való gondoskodás. Tiszteli a magántulajdont, mert nem lehet mindent az állami be avatkozás tol várni, irtózik minden felfor­gató radikalizmustól, mindent elkövet a munkaadó és a gazdasági munkás viszonyának rendezésére. Agrártörvényei méltányosak és igazságosak, nem törődött a mindkét oldalról jövő támadásokkal, mert tudta, hogy az igazság nindig felülemelkedik a demagógián, A mezőgazdaság érdekeit szem előtt tartva törekedett az állatorvosi oktatás fejlesztésére. Az állatorvosi akadémiát ezért alaki­1 otta főiskolává, a tudomány haladásától várta;? a gyakorlati ered­' é nyéket is. Az ő szellemi hagyatékának ápolása legfőbb kötelességünk legyen! A nagy tetszéssel fogadott serlegbeszédért J á r m a i Ká­roly dékán mondott köszönetet, egyben üdvözölte Darányi Kálmán miniszter­elnököt és Hóman Bálint kultuszminisztert. Dara n y i Kálmán miniszeterelnök emelkedett ezután szólásra, aki többek között a következőket mondotta: - Mély tisztelettel hódolok a százötvenéves állatorvosi szakoktatás és felsőoktatás előtt. Tegnap kint jártam Schuschnigg kancel­lárral a Mezőgazdasági Kiállításon, ahol Schuschnigg kancellár csodálkoz­va nézte:. .... a magyar tudományos állat orvoslási oktatás ottani bemutatá­sában, hogy az milyen magas fokon van. Mint földmivelésügyi miniszter, örömmel teszek hitet amellett, hogy azt, amit a már-már nemzeti ünnepekké lett tenyészállatkiállitáson be tudunk mutatni, csak a praxis és a teória legszorosabb kölcsönuatásával tudjuk elérni. Ezen az uton kell továbbha­ladnunk, A magyar tudományok örökkévalóságára és azok között az állator­vosi szakoktatásnak fejlődésére emelem poharamat, A miniszterelnök nagy lelkesedéssel fogadott szavai után Hóman Bálint kultuszminiszter foglalkozott érdekes beszédben az. állatorvosi oktatás és az állatorvosi tanári kar kérdéseivel. Darányi gnác elgondolásaira hivatkozott a tudományos előrehaladás és a gyakor­lati eredmények viszonyáról. Már Széchenyi István tanitotta a gaz­dasági tudományok kiépítésének és elmélyítésének szüks égéssé gét, Ez az elgondolás vezette, amikor az állatorvosi oktatást egyetemi nivóra emel­te az ujjászeivezett József Nádor műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem köbeiében. Az igen súlyos gazdasági viszonyok miatt bizonyos tanári ka­tedrák összeolvasztására volt szükség, de mihelyt megjavulnak a viszo­ny ok, a kultuszkormányzat legelsőrangu feladata lesz, hogy az állatorvosi oktatás a stúdiumok kiszélesítésével a megkivánt megfelelő színvonalra emelje. Én itt is ünnepélyesen fogadalmat teszek, hogy az állatorvosi tanari kar érdekeit )( épp--ugy, miként a mezőgazdasági osztály tanári kará­nak a kívánságait, mindig szivemen viselem és poharamat az állatorvosi munka és az állatorvosi tudományok fejlesztésére üritem. Hagy tetszés fogadta Hóman Pálint kultuszminiszter felszó­lalását, amely után az ünnepi lakoma résztvevői még hosszabb ideig együtt maradtak, /HOT/M

Next

/
Oldalképek
Tartalom