Magyar Országos Tudósító, 1937. március/1

1937-03-11 [159]

TÓTH MI. LÓS DR. I URIAI BIRó TEJIETLSE. Csütörtökön délben 12 órakor nagyszámú gyászoló közönség jelent meg a farkasréti temető halottashazá­nak nagytermében. A legfelsőbb biroi kar tagjai, Johann Béla államtitkár, Bernát István a Ne< zeti Bank alelnöke, dr, Eördögh Árpád közigazgatási biró, Scholtz Oszkár jogügyi főtanácsos, dr. Kováts J. István'ny, állam­titkár, teológiai tanár, a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Szövetsége részéről Pogyór István nemzeti titkár, Dobos károly országos titkár, ke­resztyén ifjúsági egyesületi vezető].: és tagok, Victor Erzsébet a keresz­tyén leányegyesületi mozgalom titkárnője, az elhunyt tisztelőinek, és ba­rátainál: nagy serege állották körül a hozzátartozókon kivül a ravatalt. Az ének", ar gyászéneke után Szabolcsba László, a budahegyvidéki református egyház lelkipásztora mondott gyászbeszédet a Máté evangéliuma 11, részé­nek 28, verse alapján: "Tanuljátok, meg éntőlem, hogy én szelid és aláza­tos vagyok és nyugalmat találtok a ti lelkeitekben," - Tóth Miklóst ez a két nagy krisztusi v?nás jellemezte - mondotta a lelkipásztor -, olyan^Istennel járó komoly, keresztyén ember volt, aki egész életét mint szolgálatot fogta fel. A birói kar nevében egyik kartársa búcsúztatta, kiemelve, hogy Tóth Miklós a puritán jellemű ember nem könyökkel, hanem szelídségével és tudásával jutott a kúriai biró magas méltóságához. Méltatta, hogy az országos birói és ügyészi egyesület jórészt vezetése alatt virágzott fel. A Budag|eflyvidéki Református Egyház presbitériuma nevében, amely egyháznak főgondnoka volt, dr..Boér Elei:, a Keresztyén If­júsági Egyesületek Nemzeti Szövetsége nevében Gergely István kereskedelmi főtanácsos, a üagyar KIE szövetség jelenlegi elnöke húszezer keresztyén magyar ifjúsági egyesületi tag nevében mondott istenhozzádot, P Tóth Miklós nagyszabású nemzeti szolgálatot végzett azál­tal, hogy kora ifjúságától fogva aktiv, az-utolsó tiz esztendőben vezéri szerepet játszott a magyar keresztyén ifjúsági egyesületi mozgalomban, mint a KIE szövetség országos, elnökéí Munkájával s f őlegjéletével hatott oda, hogy magyar if jak ezrei Krisztushoz vezéreltessenelfs , ezáltal hasz­nosabb állampolgárokká váljanak. A "Nincs már szivem félelmére.,," kezdetű éne.: után a kopor­sót Alsógödre inditott ál-: útnak, hogy ott helyezzél: Tóth Miklós hamvait örök nyugalomra,/HOT/?, HÍREK INGYENES MUNLAKÖZVETTTES. A Budapesti Hatósági munkaközvetítő március 10-én . elt kimutatása szerint az elmúlt héten elhelyezett 590 egyént. Jelenleg foglalkozást kaphat összesen 219x egyén éspedig 106 ipari szak­munkás, 61 gyári betanitott és egyéb segédmunkás, 14 szolga, kifutó, ko­csis, 4 ügynö 1 :, 34 tanonc. Hadigondozottak részére bejelentett munkahelyek száma 113 éspedig 4 lakatos, 1 bronzmüves, 2 vasesztergályos, 2 műszerész, & 5 szűcs, 10 cipész, 2 més záros -hentes, 5 .kalapgyári tanulónő, 9 szövő, 53 gyárimunkás, 10 kifutó, 10 fonó-szővő tanuló, - Foglalkozást keres összesen 5542 egyén éspedig 2914 ipari szakmunkás, 1112 gyá ri betani­tott és egyéb segédmunkás, 617 gyári és egyéb napszámos, 276 szolga,ki­futó, kocsis, 130 magántisztviselő, 167 üzleti alkalmazott, 12 ügynök, 162 állandó, 152 kisegitő háztartási alkalmazott /takaritó, mosó, vasa­lónő/. /MOT/B, A"C3ABA"EGYE3ULET A BOLSEVIZMUS ELLENI KÜZDELEM SZOLGÁKÉTÁBAN igen látogatott és jó Is ikerült gyűlést tartott, amelynek során dr.Nagy Iván volt országgyűlési képviselő tartott nagysikerű előadást Csehszlovákia és Moszkva viszonyáról, s a szovjetnek Európa bolsevizálásara irányuló szándékáról. /MOT/X. H. (/I . /

Next

/
Oldalképek
Tartalom