Magyar Országos Tudósító, 1937. február/2
1937-02-24 [158]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSI Tó K ... z i r & t* Á) , M á s o d i k kiadás. 3udapcst, 1.937. február 24 . /fi, fi XIX. ovfolyam, 44. szám. P 0 L I T I K A VITÉZ ViiRADY LA3ZLÓ SZENTESI IANDÁTUMA ELLEN ^BENYÚJTOTT PETÍCIÓ TÁRGYALÁSA, A szentesi választókerületben az ^ _ g^azfasztásoh- Lázár Andor igaz ságügymin is ztert választották meg a kerület országgyűlési képviselőjévé . Lázár Andor igazságügy minis ztert Debrecenben is megválasztottak, a szentesi mandátumáról lemondott és igy a szentesi választókerületben 1935.november 6-ára uj választást Írtak ki. Vitéz Várady László, Pallayicini György őrgróf és Nagy Antal indultak. Vitéz Várady Lászlót választottál: meg, őrgróf Pallavicini György ajánlásait elutasították azzal, hogy az ezer szükséges ajánlásból harminchattal kevesebbet nyújtott be olyat> amelyet hitelesnek .fogadtakTm3rgróf Pallavicini György hivői megpetic-ianálták a választást. A közigazgatási biróság a mult nyáron tárgyalta az ügyet, bizonyitást rendelt el és annak végrehajtásával a-szegedi Ítélőtáblát bizta meg. A bizonyításra irányuló kihallgatások megtörténtek és a közigazgatási Bíróság Bothos-tanácsa szerdán délelőtt tárgyalta folytatólagosan az ügyet. Az előadó ismertette, hogy a kii üldött biró 1689 választót hallgatott ki, de csak 791 aláírás valódiságát sikerült bebizonyítani, eszerint tehát Pallavicini György őrgróf javára nem sikerült a szükséges ezer ajánlást kimutatni. Dr.t^álnoki Bedő Sándor, a peticionálók ügyvédje további bizonyitást indítványozott. Ezzel szemben Brü:£kler Elemér védőügyvéd •hangoztatta, hogy a választójogi törvény értelmében további bizonyításnak helye nincs, ^alnoki Bedő Sándor fejtegette, hogy nem uj bizonyítása? ról van szó, eredetileg : . 4800 választó kihallgatását ' jelentette be és csupán a bizonyítási munka megkönnyítése végett szorítkozott eddig 1689 választó kihallgatására; ha most további kihallgatásókat^kAr^ezz^iA-^, nem uj bizonyítás elrendelését kivánja, Miuia j ókorik épen BrüCkler Elemér viszonválasza után a biróság rövid tanács1 ozásra vonult vissza, amely után az elnök bejelentette, hogy február 27-én, szombaton délelőtt tizenegy órakor hirdeti ki a határozatot,. /MOT/M. FŐVÁROS BESZÜNTETTÉK A PETTÖTóS ELJÁRÁST A HEGYVIDÉKI KERÜLET ÜGYÉBEN. Az 1935,évi törvényhatósági bizottsági tagválasztás eredményét - mint ismeretes - a Friedrlch-párt petícióvá:, támadta meg és pedig azon az alapon, hogy az ajánlásokat törvénytelenül utasították vissza, mert azok a törvényes kellékeknek mindenben megfeleltek. A közigazgatási biróság ezt az ügyet a mult év vegén tárgyalta és ugy határozott, hogy a főváros igazoló választmányának közel négyezer tanút kell kihallgatnia a választók aláírásai. valódiságának bizonyítására. A főváros igazoló v álas-ztmány a ebben az irányban intézkedett is és elrendelte a tanuk kihallgatását. Az igazolóválasztmány ennek megfelelően szerdán délelőtt dr.Pályl Gyula kiküldött tagja közbenjöttével megkezdte az 1935.évben megtartott XII ,választókerületl törvényhatósági választások eredménye ellen folyamatban lévő panaszokkal kapcsolatban a közigazgatási biróság által elrendelt tanúkihallgatásokat. A tanúkihallgatások közben dr.Bieber József, Friedrich István törvényhatósági bizottsági tag ügyvédje kijelentette, hogy Friedrich István, mint az Egységes Keresztény Párt tagja nem akar testvérharcot folytatni a megtámadott Kereszténypárt ellen ás nem kivánja a tanúkihallgatásokkal kapcsolatos kényelmetlenségnek kitenni a választópolgárokat, ezért a tanúkihallgatások beszüntetését kérte és egyidejűen a panaszt v isszavonta. Erre a kijelentésre Pályi Gyula dr.,az i gazoló v álas ztmény kiküldött tagja a Friedrich-párti ajánlók további tanúkihallgatását azonnal megszüntette. • Dr.Szepesváry Pál, a jogügyi osztály vezetője ennek megfelelően ebben az ügyben felterjesztést fog intézni a közigazgatási bírósághoz. /MOT/Vr. Lá. i. ORSZÁGOS LFYKLTAR AS <T