Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1
1937-02-04 [157]
FUVAROS F/LMILLIó PENGŐJÉBE KERÜL k FÖVAR03NAK AZ IDEI HAVAZÁS. A főváros ipari, kereskedelmi és közlekedési szakbizottságának legutóbbi ülésén a nagy havazásokkal kapósolatosan szóbakerült a köztisztasági hivatal működése is, amely ellen meglehetősen éles kritika hangzott el. A köztisztasági hivatal vezetője, Bal lé Alfréd igazgató az elhangzott támadásokkal kapcsolatosan a következő rendkívül érdekes felvilágosításokat adta: - Az idei szigorú tél rendkívül nehéz helyzetet teremtett, a fővárosban az időjárás szinte példátlanul szigorú volt: öt napon belül például kétszer havazott, negyven centiméteres hóval borítva be az utcákat, háromszor jeges, ólmos eső esett, többször pedig minden átmenet nőikül lanyha lett az időjárás, hirtelen esőzések következtek, majd újból fagyott* A köztisztasági hivatalnak az állandóan váltakozó Időjárás miatt újból- és újból át kellett állítania munkáját; ha hó esett, többek között üzembe kelJett állítani az ekéket, ha hirtelen fagyott, a síkos járdákat homokkal kellett felszóratni, de a legnagyobb bajt talán az olvadás okozta, mert az egész város sártengerre változott. Az elmúlt három nap alatt a főútvonalakról a köztisztasági hivatal eltüntette a havat, most azoknak a mellékutcáknak megtisztítása következik, amelyeken villamos es autóbusz jár, Azt a vádat is hangoztatták a köztisztasági hivatal ellen, ' hogy nincs megfelelő szerszáma a hivatalnak, melynek felszerelese hiányos, Ez tévedés., mert a fővárosnak hatszor annyi szerszáma van, mint amennyit jelenleg üzemben tartanak, de nem lehet tovább fokozni a rendkívüli hómunkások felvételét, mert az állandó személyzet, amely a munkálatokat irányítja es tanítja a munkásokat - létszáma korlátozva van* Jelenleg három turnusban hétszer rendkívüli hómunkás dolgozik a főváros területén, ez példátlanul magas szám., soha folyen sok munkás nem dolgozott a hó eltakarításán, mint az idén.. A munkálatokat sajnos sokszor lassítja, gyakran pedig meg ls akadályozza az a körülmény, hogy a munkanélküliekből összetevődő hómunkások nagyon le vannak romolva, ruházatuk hiányos, a legtöbb jenek pedig rossz a lábbelije.. A legérdekesebben számadatok bizonyítják a köztisztasági hivat,.' ; hatalmas munkáját: Januárban 282 .000 pengőt fizetett ki a főváros a havazás következtében felmerült költségekre és munkadijakra. A hó eltakarítása valószínűleg még egy hétig tart s ennek a költsége előreláthatólag mintegy : 100-150.000 pen:.őt emésztett fel* Az idei navazás a fővárosnak tehát közel félmillió pengőjébe került. /MOT/Vr.Lá. H Í"R E K ARTI31AVIZSCA, Február 6-án, szombaton este felkilenc órakor tartja szokásos vi zsgaelöadását a Magyarországi Artista Egyesület, a Zeneművészeti Főiskola nagy termeben. /MOT/B. —ELŐ DÁ3 FCLDMUNK.lSS ÁG IDŐSZERŰ Kk RDí'3EIRÓL. A Magyar Nemzetpolitikai Társaság "Harc d bolsevizmus ellen" clmü előadássorozatának keretében február 5-én, pénteken este háromnegyed kilenc órakor Béber Mihály dr* ügyved tart előadást "Földosztás vagy szövetkezeti kooperácie?" címmel. /MOT/3. *•* •* PAPI 3 xO él SkE RE TI ELŐADÁSSOROZAT* Ferdlnándy Gejza gépészmérnök törvényszéki hitess papirosszakértő február 8-án, hétfőn félhat órakor es még öt következe hétfőn papiros isme re ti előadássorozatot tart a Magyarországi Grafikai es Rokonip^rosok főnökegyesületének helyiségében /VI., Szekfü-utca 5./ Az előadásokra jelentkezni naponta délelőtt 8-tól 9-ig ^s ( délután 5-tól 5-ig lehet, az előadónál, /Üllői-ut 44./ /MOT/B.