Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1

1937-02-13 [157]

~- -EGY VEGYÉSZETI GYÁR SAJTóRÁGALMAZÁSE PÖRE - A KIR; TÁBLA ELŐTT. As 1936 év januárjában a 8 Órai Újság cikksorozatban foglalkozott egynél­i itólagos gyógyszer-botránnyal, A cikkek szerint a MABI-nál a tabletták ­ban adagolt gyógyszerekből a gyógyhatású anyag kisebb-nagyobb mennyiségben hiányzik, sot olyan gyégyszerek is vannak, ahol a tabletta csupán köíőany g­b ól áll, de kodeint vagy más hatóanyagot nem tartalmaz. A cikkek szerirt a MABI vezetősége a gyógyszerek beszerzésénél nagy elővigyázatossággal járt el, a legkitűnőbb gyógyszerára cégektől vásárolta a gyógyszert és ezt adta át a Cito gyógyszervegyészeti gyárnak, hogy adagolja, illetve formálja tab­lettákba, A Közegészségügyi Intézet vizsgálata - a cikkek értelmében - meg­állapította, hogy körülbelül lo.ooo pengő értékű kodein hiányzott a tablet­tákból s a vizsgálat nek kell majd kiderítenie, hogy a nagyértékü orvosság hova tűnt,. Ilyenformán óráiási kára származott az intézetnek, és pedig no­csak azzal, hogy a gyógyszerek értéktelenek, hanem azáltal is, hogy az 91 ­maradt gyógykezelés miatt kifizetett táppénzek Is jelentős összegekre rúg­nak, - vonta le a következtetést a cikkíró, A cikkekben foglaltak miatt a Cito gyár, valamint Szálai Béla cégtulajdonos sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége cimén bűnvádi fel­j elentést tett a 8 Dral Újság ellen. A cikkekért a felelősséget Petur Lász­ló hirlapiró vállalta, A büntetőtörvényszéki főtárgyaláson az újságíró ta­gadta bűnösségét s azzal védekezett, hogy a cikkeket közérdekből irta-, Han­goztatta, hogy azt nem állította cikkeiben, mintha a hiányzó gyógyanyögo­kat a Olto-gyarban tulajdonították volna el, ő csupán kötelességszerűen felhívta a figyelmet erre a fontos kérdésre, hogy ilymódon tisztózható le­; yen, miképpen tűnhettek el a gyógyhatású anyagok, Petur László kérte a bizonyítás elrendelését, Dr, Székely Géza védő részletes bizonyítási in­dítványt terjesztett elő, amiheg dr, Sebestyén Ernő, a sértettek jogi kén­viselője is hozzájárult, A törvényszék a bizonyitásl 1 nditványokat elutasí­totta, azon a elmen, hogy azzal elkéstek, Á perbeszédek elhangzása után az rlscfoku bíróság vétkesnekm ondta ki Petur Lászlót háromrendbeli sajtórá­•rlmazás vétségében és ezért egyhónapi fogházra itélte. Az elitéit hirlapiró és védője fellebbeztek s igy az ügy ma a királyi tábla Hármath-tanácsa elé került, • /Folyt, kőv./Ky, ÖTHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY SIKKASZTÓ MAGÁNTISZTVISELŐT. A büntetőtörvónyszék Fonyódy-tanácsa ma vonta felelősségre Horváth Lajos magántisztviselőt, aki ellen a királyi ügyészség 144 rendbeli magánokig t­hamlsitás vétsége és folytatólagosan elkövetett sikkasztás büntette cimén emelt vádat, Horváth a Hangya termelő, értékesítő és fogyasztási szövetke­zetnek volt alkalmazottja, az okmánybélyegeket kezelte és'huzamosabb időn keresztül dézsmálta a bélyegbeszerzésre kapott összegeket. Sikkasztásainuk leplezésére átvételi elismervényeket hamisított, amelyek szerint a külön­böző osztályok vezetői átvették az igényelt bélyegeket, Ilymódon közel öt­ezer pengővel kárositotta meg a munkaadó Hangyát. A vádlott azzal védekezett, hogy nagyon sokba került a válópere', az árvaszék magas összegű tartásdíj fizetésére kötelezte és kénjét el ens ég­ből nyúlt az idegen pénzhez. Beismerte, hogy rendszeresen meghamisította az elismervényeket s igy sikerült elleplezni a sikkasztásokat. Kihallgatták tanúképpen Puskás Sándort,a Hangya főtisztviselő­jét, aki szerint a fegyelmileg elbocsátott tisztviselő által elsikkasztott ös szeg megközelíti a tízezer pengőt. A bizonyító eljárás lefolytatása, vitéz Jónás Sámuel dr.,. ügyész­ségi alelnök vád és Vajda Sándor dr. védőbeszéde után a törvényszék 144 rendbeli magánokirathamisitás és folytatólagosan elkövetett sikkasztás v' 4 ;­ségében mondotta ki bűnösnek Horváth Lajost s büntetését öthónapi fogházb.n állapította meg, amelyből az elszenvedett vizsgálati fogsággal egy hónapot s tizenhat napot kitöltöttnek vett, A törvényszék nyomatékos enyhítő kö» rülmónykónt mérlegelte a vádlott anyagi és családi helyzetót, valamint az+a, hogy elvesztette állását és húszéves nyugdíjjogosultságát. Az Ítélet jog­erős. /MOT/ Sy. —.«•——— — ZU EGY VEGYÉSZETI GYÁR SAJTÓRÁGALMAZÁSI ÜGYE /l,folytatása./ A táblai tanácsban Czierer Ákos dr, táblabíró ismertette az iratokat,majd Hovhannesian Eghia dr. védő ismételte meg%izonyitási indítványt, amit a sértettek jogi képviselője nem ellenzett. A tábla azonban az indítványt, mint elkésettet, elutasította, majd a perbeszédek után meghozott ítéletében 6oo pengőre csökkentette a váüott„büntetését. Az Ítélet nem jogerős,/MCi/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR OT)

Next

/
Oldalképek
Tartalom