Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1

1937-02-13 [157]

HÍREK A BESZKÁRT RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSE. A ^udapóst Székesfóvárosi Közleke­dési Részvénytársaság, valamint a l czclésébon levő Poroncz József Föld­alatti Villamos Vasút Részvénytársaság és ,-. Budapest-Szentlőriooi Helyi­érdekű Villamos Vasúti Részvénytársaság ma délelőtt re dkivüli közgyüá, lést tartott, amelyen a vasúttársaságok igazgatóságában Topcrczer Akos ny. államtitkár lemondása folytán megüresedett helyre Miklós Ferenc dr, ügyvéd, törvényhatósági bizottsági tagot ezen vasutak igazgatósági tag­jává, - a társaságok felügyelőbizottságában Hajdú Marcell elhunytával megüresedett helyre pedig Hanasiewicz-Hajnády Oszkárt a felügyelőbizott­ság tagjává megvál^sztották./MOT/B, ELŐADÁS A TURÁNI TÁRSASÁGBAN, A Turáni Társaság /Magyar Néprokonsági Egyesület/ most tartott előadói ülésén Torbágyi Nóvák József Lajos, az Attila eposz ismert szerzője, "ÁZ első honfoglalás" cimmel behatóan fog­lalkozott a hun ok és a rómaiak egymásközti harcairól és szövetségéről, Attila uralkodása előtt és után. Az előadó szerint Attila elődje Ruaf, . Rugilas illetve az előadó szerint Roff hun . király foglalta el először hazánk területét a hun .pk részére, akiktől azt örökség gyanánt azután Attila, Baján és későbben pedig Árpád vette át ezt. Szerinte Aetius, At­tila barátja és későbbi ellensége a tulajdonkópeni Berni Dctrc és a me­sés cesamori csata, Ravenna mellett Caesarea falai alatt történt, A mind­végig igen érdekes és értékes előadást a m gyszámú és előkelő közönség tí-ögy érdeklődéssel és tetszéssel fogadta,/MOT/B, A KERESKEDELMI ES IP..KIkkídkv KÖZGYŰLÉSE, A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1937. évi február hó 18-én, csütörötökön, déli 12 órától délután 2 óráig és folytatóla. délután fél 4 órától székháza nagy tanácstermében az alább részletezett napirenddel közgyűlést tort. Napirend; I. A kül­kereskedelmi és kereskedelempolitikai helyzet, II. Az adóhátralékok ügye, az adatszolgáltatási kötelezettség kérdése, III. Elnöki közlések IV. Előterjesztés kerületi közigazgatási bÍróságok létesítése tárgyában, V. Építőipari problémák, VI. Állásfoglalás a tüzifaforgalom megkötöttségé­nek további kitei jesztésével szemben. VII. Az ipartestületi' választások rendjének szabályozása. Az iparügyi miniszter leirata, VIII. Budapest területén a vándoripe.rok gyakorlása, IX, A kereskedelmi osztály jegyző­könyvéből vett tárgyak: A katonai lósorozások vasárnapokon való tartása. A törvénytervezet a gyógyszerészeti ügy rendezéséről. Kiskunhalas m. vá­ros felemelt holypónzdijszabása, X, Az ip .rosztály jegyzőkönyvéből vett tárgyak: a gumi hideg uton való vulkanizálásának iparjogi hovatartozása, A leventegyakorlatokon való részvétel és az iparos felelőssége,/MOT/B, KÖZMŰNK A T A N Á C S. BUDAPEST VÁROSKÖZPONT TERVPÁLYÁZATA, A sajtóban már megjelent közle­mények kiegészítése képen a Közmunka tanács az alábbi hivatalos közleményt adta ki:. A városközpont kialakítására, vagyis tehát a Károly király­ut és Vilmos császar-utnak a Rákóczi-uttól a Bazilikáig terjedő szaka­szának szabályozására a Közmunkatanács által kiirt tervpályázat ügyébon, a tervpályázat elbírálására alakult nagybizottság, amely az összes érde­kelt hatóságok képviselőitől, a székesfővárosi pártok kiküldötteiből, valamint kiváló magán.szakértőkból állott, e hó 12-én tartotta döntő ülé­sét, A bizottságot a tervek elbírálásánál kétféle szempont vezette: egy­részt tekintetbe vette azokat a terveket, amelyek a feladat megoldásán . , /Folytatása következikk/ •n'W

Next

/
Oldalképek
Tartalom