Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1
1937-02-12 [157]
HÍREK 3 '&AKAT3 ISTVÁN ELŐADÁSA A HÉIÍET NEMZETI SZOCIALIZIJUSRÓL. A Magyar Jövő Szövetség által élétrehívott Magyar Jövő' Akadémia őszi előadássorozatában a bolsevizmus veszedelmével foglalkozott• Az előadássorozat lezárásával a téli ciklusban EurOpa nemzeti újjászületését tűzte ki témaként előadói elé a Magyar Jövő Akadémia. Pénteken este nyolc órai kezdettel dr, szenterzsébeti S z a k á t s István, a Virradat volt főszerkesztője* királyi közjegyző tartotta meg előadás át" A német nemzeti szocializmus előzményei, harca és eredményei" elemmel, AZ előadást vitéz B á n s á g h y György országgyűlési képviselő, elnök bevezető szavai nyitotta., meg. AZ előadó előbb foglalkozott a három német birodalom kialakulásának történetével, azután rátért a liberalizmus és marxizmus hatására, majd az 1918. évi összeomlás ismertetése után Hitler Adolf fellépésével foglalkozott. Elmondottá a mozgalom keletkezését 1923. november 9-ének véres állomásáig, raajd'Uansbergi várfogság hatását ismertette, ezután tért rá Hitler Adolf kj szabadulása után meginduló ujabb politikai mozgalmakra, részletesen elmondotta" v ^1923. és 1933. közé eső harc-periódus át a mozgalomnak , majd Hitler Adolf kancellári megbízatásával rátért a nemzeti szocializmus kormány raj utasára és a nemzeti szocializmus kormányzásának eredményeire, AZ előadás után vita alakult ki, maid a vitára válaszolva az előadó válaszolt, 'MÖT/R • KÖZÉP IP^EI HITEL, KÖZTISZTVISELŐI FIZETÉSEMELÉS, MAGYAR rUHAVISELET PROPAGANDÁJA , HAZIIP,,R VÉDELME, OTI-DIJAk MÉRSÉKLÉSE A BAROSS SZÖVETSÉGPÉNTEK* KONGRESSZUSÁN. - Serédi J usztinián biboros hercegprimás és Darányi Kálmán miniszterelnök beszél a vasárnapi Baross-ünnepségen. A Baross Szövetség pénteken folytatta gazdasági kongreszszusát, Ezúttal P u r é b 1 Győző dr, elnöklésével az ipart és őstermelést érintő kérdéseket tárgyalták nagy érdeklődés mellett. V o t i s k y Antal javaslatára elhatározta a kongresszus, hogy a pénzügyminiszterhez felterjesztéssel fordul a középipar hitelellátása ügyében. Kérik, hogy külön szervezetet állitsanak fel ecélból, átmeneti időre pedig a Pénzintézeti Központot bizzák meg a lebonyolítással, Hangoztatták a felszólal°k, hogy ebből a kölcsönből szerezhetné be a középipar nagyrészben tönkrement gépparkjának pótlását és modernizálhatnák a pensiokat és szállodákat, A mérnöki és épitészeti csoport javaslatára kérik a minisztertől, hogy a közszállitásoknál az ajánlatok realitását biztositsák. Várnagy István hangoztatta, hogy a kézműipar megélhetését és exisztenciáját megrendítette a köztisztviselői fizetéscsökkentés, A köztisztviselőtársadalom mai helyzetében képtelen foglalkoztatni a kézműipart, Szükséges volna tehát a köztisztviselői fizetések emelése, R e s c h Ferenc indítványára kéri a kongresszus a pénzügyminisztert, hogy a közszállitásokban résztvevő kisiparosoknak juttassanak megfelelő tőke-előleget a rendelés lebonyolításához, Á kis iparosoknál a kiadandó közszáIlitásoka t már a i inimális munkabérek figyelembevételével adják ki. Botos Miklós szóvátette, hogy a cipészipar a közszállitásoknál a mai magas munkakérek mellett ráfizetés mellett dolgozik. Többet kér a cipészipar átalányárként. A Baross Szövetség szentesi fiókjának javaslatára megkeresik a MÁV igazgatóságát, hogy a felvidéki export érdekében javítsa meg a Szentes/ mátrai közlekedést, I 1 o v s zky János, a szövetség országos elnöke / / napirenden kivüli felszólalásában bejelentette, hogy Darányi Kálmán miYW niszterelnök közölte vele, hogy nemcsak megjelenik a szövetség vasárnapi yf közgyűlésén és estebédjén, hanem fel is szólal, Igy tehát Serédi Juszti- « jj i; nián biboros hercegprimás ugyancsak jelzett beszédén kivül a miniszter- IP* I \ elnök is fel fog szólalni a vasárnapi Baross-ünnepségen.