Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1

1937-02-12 [157]

KAMARAI EiLkKIRaT AZ ADÓHÁTRALÉKOK IGYÉBEN. A 275 milliót tevő adó­hátralékok a kincstár szempontjából holt terhet jelentenek,' a magángaz­daságok szempontjából pedig gyakran igen lényeges akadályozói a kibonta­kozásnak, E nagyfontosságú kérdésben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkama­ra dr, Szegő Ernő kamarai titkár szerkesztésében részletes emlékiratot dolgozott ki, amelyet a pénzügyi kormány elé terjesztett. Az emlékirat­ban reámutat a kamara arra, hogy az adóhátralékok kétségkívül nem az adó­fizetési készség hiányának következményei, mert polgárságunk a szanálást követő körszakban erején felül adózott, A hátralékok egyrészt a válságos esztendő 1 :, el, másrészt a túlterheléssel függnek össze, A kamarai emlékirat az adóhátralékokra vonatkozólag két csoportba osztandó j-avaslatokat tesz: az egyikben azok foglalnak helyet, amelyek megtétele az adórendezésre edott felhatalmazás alapján a mostani helyzetből kifolyólag szükségesek. Ez volna a méltányos szellemű adóren­dezés, amely tehát kiterjedhetne az összes adó- és illetéktartozások te­rén ugy a késedelmi kamat elengedésére, mint a tőketartozás mérséklésére, sőt indokolt esetben annak egészben vagy részben való elengedésére is • Ez az eljárás hivatalból indulna meg, de önként értetődőleg a feleknek módjukban állana bizonyítékaikat előterjeszteni. A másik csoportba tarto­zó intézkedések az adóelelngedés mindenkor lehetséges normális jogsza­bályait reformálnák meg. Itt azok .az esetek .nyernek • .szabályozást, amidőn az adózó folyamodványban kéri a pénzügyi hatóságot az adóelengedésre, A kamara ugy az anyagi, mint az alaki /eljárási/ sza r . -bályok reformját kivánja,.-Az érvényes .adóügyi.- jogszabályokban ugyanis-, az adóelengedésre Vonatkozó szabalydk- nem eléggé -rugalmasak -és'az adó mérséklése, illetne elengedése attól a feltételtől van függővé téve, hogy a tartozás behajtása a hátralékos megélhetését létalapjában támadja meg, holott a helyes szabályozás az volna, hogy ott, ahol a méltányosság gya­korlása indokolt, lehetővé tétessél: az adózó • megmentése. Ez épp ugy gaz­dasági és szociálpolitikai, mint kincstári érdek. Az adóhátralékök elen­gedése a válságból fennmaradt feszültséget enyhitené, éppen a gyengébb gaz­dasági a'lanyoknak jelentene, előnyt és a kincstár helyzetét sem be­folyásolná hátrányosan, minthogy oly követelésekről van szó, melyeknek behajtása amúgy is kétséges. /MOT/B. z :, —C .RLO ZEOCHI BUDAPESTEN. .Oarlo Zecdhi, az olaszok egyik le.zkiv álóbb pianlstája Budapestre érkezik és február 17-én, szerdán este fel 9 óra­kor a Fővárosi Vigadóban hangversenyt ad. Zecchi négy évvel ezelőtt már járt Budapesten es akkor nagy sikert aratott. A nagy olasz művész egyéb­kent már 5 éves kora óta járja az öt világrész hangverseny-dobogóit, pályája töretlen Ívben halad, egyre felfelé. A csod agy érmekből nem sekélye­sült el közepes művésszé, hanem Európa egyik legnagyobb előadó művészévé fejlődött. Jövő tavasszal ismét Amerikába utazik, ahov á két eves szerző­dés szólítja. Budapesti hangversenyének ragyogó műsorán Beethoven, Bach, Schumann, Debussy, Vivaldi, .Scarlattl művel szerepelnek. A hangversenyt az Olasz Külturintézet rendezi és tagjainak nagy kedvezményeket bizto­sit./MOT/M. bvay.kil '.. • .... o- o. . " • - .• . , .-: A: .sze.b ozáik,, -ólon

Next

/
Oldalképek
Tartalom