Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1

1937-02-08 [157]

—MEGZSAROLTA A SIKKASZTÓT... Brenner Lajos altisztnek a közvetlen hivatali fellebbvalója az 1935 év no­vemberének első napján átadott 800 pengőt, azzal az utasítással, hogy a százasokat valahol váltassa fel, hogy a tisztviselőket ki tudják fizetni. \z altiszt átvette a pénzt s többé nem jelentkezett. Mint utóbb kiderült; egyik vendéglőből a másikba ment, mindenhol sok italt fogyasztott, közben - az egyik százasért - télikabátot vásárolt magénak s végül is, ekkor már késő éjszakára járt, az Andrássy-ut egyik jobb éttermében megismerkedett egy csinos, fiatal nővel s záróra után együtt kiautóztak Kispestre, az asz­szony lakására, A nő, névszerinti Weiser Jenőné, kifaggatta a férfit, hon­nan van annyi pénze, mire Brenner bevallotta, hogy sikkasztott. Másnap dél­előttre találkozót beszéltek meg, közben azonban Weiserné értesitette a do­logról férjét, ugy, hogy a találkozó szinhelyén, az egyik kispesti étterem­ben mind a hárman megjelentek. Itt Weiser egy alkalmasnak látszS időpont­ban félrevonta a sikkasztó altisztet, szigorú hangon értésére adta, hogy "mindenről tud" s ha Brenner el akarja kerülni a kellemetlenséget, hall­gatási dij fejében át kell adnia Weiser számára legalább egy darab százas bankjegyet. Alkudozás kezdődött meg közöttük, Brennernek akkor már nem is volt együttvéve loo pengőbe, ugy. hogy Weiser végül is beérte 60 pengővel Alig kötötték meg az "egyességet", ott termettek a detektívek s az egész társaságot bekísérték a főkapitányságra. A megindult bűnvádi eljárás eredményeként a büntetőtörvénysz ék Brenner Lajost sikkasztás büntette miatt egyévi börtönre, Weiser Jenőnét orgazdaság bűntettéért nyolchónapi börtönre, Weiser Jenőt pedig ugyancsak orgazdaság büntette cimén tizhónapi börtönbüntetésre itélte. A tábla a Brennerre és a Beiserre vonatkozó elsőfokú Ítéletet helybenhagyta, viszont Weiser Jenőné büntetését hathónapi és 15 napi bör­.tönre mérsékelte, A Brenner Lajosra és Weiser Jenőnére vonatkozó táblai itélet nyomban jogerőre emelkedett, de az ugyancsak elitélt Weiser Jenő, valamint védője senmiségi panasszal fordultak a királyi kúriához, A kúria Polgár Viktor tanácsában Folkmann Jenő kúriai biró ismertette az ügy előz­ményeit, majd Roth Jenő dr. ügyvéd, Weiser védője tette meg előterjeszté­sét, A védő azt hangoztatta, hogy amennyiben az elsőrendű vádlottat hiva­tali sikkasztásban mondták ki bűnösnek, jogi véleménye szerint a harmad­rendű vádlott, vagyis Weiser Jenő esetében nem lehet orgazdaságot megálla­pítani; Weisert - szerinte - legfeljebb zsarolás vétségében lehet vétkes­nek deklarálni, Aczél Imre dr. kir. koronaügyészhelyettes reflektált az elhangzottakra 3 annak a véleményének adott kifejezést, hogy - ámbár ha­sonló jogi eset több, mint négyévtizedes praxisában még nem fordult elő,« semmi akedálya sincsen az aldobirósági Ítéletek helybenhagyásának, illet­ve a másod- és harmadrendű vádlottaknak orgazdaság tekintetében való el­marasztalásának. A kúria beható tanácskozás után a védelem részéről előterjesz­tett semmiségi panaszt elutasítva, a tábla Ítéletét Weiser Jenőre vonat­kozólag jogerőre emelte. Az Ítélethez fűzött indokolás mindenben magáévá tette a koronaügyészhelyettes által kifejtett érvelést, annak megállapir.'.­sa mellett, hogy az alsóbirósági Ítéletek a jogi minősítés tekintetében nem sértették meg a fennálló törvényes rendelkezéseket, /MOT/Ky,

Next

/
Oldalképek
Tartalom