Magyar Országos Tudósító, 1937. január/2
1937-01-20 [156]
ZU KENYERES KAUFMANN ÜGY.. ,/2, folytatás./ Ismertették a nagyszalontai gimnázium i gazgát ós ágának értesítését is, amsly szerint Kaufmann Mózes nevü tanuló 191o-libben járt a gimnáziumba és a VI. osztályból magánvizsgát tett. Az aradi gimnázium 1 gazgatósága arról értesítette a törvényszéket, hogy Kaufmann M*zes ott a VII.-és VIII. osztályt látogatta és javitóvizsgálat után az érettségit letette. Az ujszentannai gimnázium igazgatóságát szintén hivatalosan megkeresték és azt aa értesítést küldötte; hogy az ott tanuló Kaufmann M ü zes apjaként Kaufmann Nlsze béli rabbi van megnevezve, Szemák elnök kérdésére a vádlott ezután kijelentette, hogy középiskoláit valóban, mint Kaufmann Mózes végez • t e el,/MA/. Ismertették ezután Gráf Sándor aradi épitész közjegyző előtt tett nyilatkozatát, mely szerint Kenyeres Kaufmann Miklós 1923»ban megbizie őt, hogy a szérmazás£ról szóló iratokat szerezze meg, de a megbízásnak - nem tudott eleget tenni, mert az iratok megszerzése akadályokba ütközött. Fried mann Ignác aradi lakos Ugyancsak igazolja, hogy Kenyeres Kaufmann Miklós a nevelőatyja, Kaufmann Náthán utján megbizást adott néki, hogy járjon el anyakönyvi adatainak megszerzésében. Ismertették a VII, kerületi elöljáróság egyik igazolványát, mely szerint Kaufmann iVi iklós mint mérnök-tiszt jelölt szerelt le a háború után s ezen az igazolványon osupán ennyi áll: atyja Nándor, anyja Rottmarr Rózsi, Az elnök a vádlott elé tárta, hogy Ő mérnöknél: mondotta magát, pedig a katonaságnál is csak tisztjelölt volt, illetve mérnökkari tisztjelölt, s az elnök kérdésére X-ufmann Kenyeres Miklós igy válaszolt: - A zászlós is tisztnek számított, ugyanazt a szolgálatot láv ta el, ugyanazt a vizsgát kellett letennie. Ismertették a közigazgatási biróság Ítéletét, me ly szerint Kenyeres K, Miklós mandátumát érvénytelennek nyilvánították. Felolvasták art a belügyminiszteri végzést, melyben a miniszter Kenyrés Kaufmann Miklósról megállapítja, hogy Magyarországon illetőséggel nem bir ós ezért állampolgársági igazolványát bevonja. Egy bejelentőlap tanüsága szerint 1919ben Krufmann Miklós Budapesten lakott. Az elnök megkérdezte, higy miért nem szerzett diplomát a budapesti egyetemen, ha 1919*»tőí 1921-ig Budapesten tartózkodott, A vádlott a kérdésre igy válsszolt: - En minden vizsgát letettem külföldön, JÖzt a kérdést etikai szempontból kivánom tisztázni, de hogy mikor jöh el annak az ideje, az a tárgyalástól függ és amikor az idő eljön, a biróság rendelkezésére bocsájtom a bizonyítékaimat és adataimat arravonatkozólag, hogy hol végezte » el a Műegyetemet, Ismertettek egy lakásigazolványt, majd a vllasztói igazolványa adatait olvasták fel. Bachmann Árpád Bél községi tisztviselő igazolta, hogy Kenyeres Kaufmann Miklósnak nem volt születési bizonyítványa és a tanulmányait a községi jegyző által kiállított igazolvány alapján végez* hette el. Tud arról,h ogy K.ufmann Náthán csupán nevelőatyja volt Kenyeres Kaufmann Miklósnak és nem adoptálta őt. Hornyász Károly maramarosszigeti detektív igaZolja, hogy a máramarosszigeti rendőrségen Amerikából egy megkeresés érkezett, kérték, hogy Kaufmann Náthán lakóhelyét tudakolják meg, mert Amerikából érdeklődnek Kenyeres Miklós után, akit Kaufmann Náthán gondozására biztak. Eljárt az ügyben, de Kaufmann Náthán ismeretlen he^re költözött* - Miért szerepeitetté ön a nevelőapját Nándorként, amikor Nát hán a neve? - kérdezte az elnök, - Nevelőapámnak Náthán Nándor néven kiállított községi igazolványa volt és baráti körben őt mindig Nándornak szólitották* Grottó László dr. királyi ügyész egy 1914 májusában kiállított kijelentőlapot csatolt be, mellyel bizonyítani kivánja, hogy Kenyeres & mann Miklós 1914-ben nem azért távozott Budapestről, hogy katonai szolgálatának eleget tegyen, hanem hogy Bél községbe utazzon. Azigazolványra a vá lott a következő megjegyzést tette: - Véget ért a tanév, én hazamentem, praktizáltam, majd ősszel visszatértem az egyetemre, ahol felsz ú litottak minket, hogy önkén; jelentkezzünk katonának. Én önként vonultam be, A vád képviselője ezután a következő bejelentést tette: - A királyi ügyészség vádat emelt Kaufmann Mózes Jakab ellen csalás büntette cimén is, mert a Köztisztviselők Fogysztási Szövetkezetét fondorlatosan tévedésbe ejtette és kárt okozott. A konkrét tévedésbe ejtéo megtörtént, de a tanuk vallomása alapján határozottan nem-állapitható meg. /Folyt. köv./P.