Magyar Országos Tudósító, 1937. január/2

1937-01-30 [156]

• FŐVÁROS • SCHULER DEZSŐ ALPOLGÁRMESTER ÜDVÖZLÉSE. Szombaton délelőtt a fővárosi rovatvezetők testülete tisztelgett dr, Schuler Dezső alpolgármesternél abbéi az alkalomból, hogy hivatalát elfoglalta, A fővárosi rovatvezetők nevében Kelemen Géza szindikus üdvözölte az alpolgármestert^ aki meleg sza­vakkal köszönte meg az üdvözlést,/kOT/Lá.Vr. UJ IÍAV KSGALLé*. Mint ismeretes, a főváros közgyűlése elhatározta,hogy a Külső Jászberényi-uti városszéli telepen MAV vasúti megállóhelyet lé­tesítenek* A belügyminiszter most értesítette a polgármestert, hogy a főváros törvényhatósági bizottságának közgyűlésén hozott ilyenértelmü ha­tározatát jóváhagyta, /HOT/Vr, Lá, MEGVÁLTOZTATTÁK A KÖZSÉGI KÖZÉPISKOLÁI ELNEVEZÉSÉT, A középiskolák­ról szóló 1934. XI, tc. szerint a magyar középiskola neve: gimnázium. A polgármester a törvény értelmében a székesfőváros által fenntartott reáliskolák és leányközépiskolák elnevezésének használatát megszüntette és ezek helyett a két reáliskolánál gimnázium, a leányközépiskoláknál pedig pedig leánygimnázium elnevezés használatát rendelte el. Ennek meg­felelően a polgármester, az emiitett közoktatási intézethez szervezett tanári állások elnevezését is megváltoztatta és ennek értelmében az ed­dig reáliskolai tanári minőségben szolgálatot teljesitő tanárokat gim­náziumi, a leányiskolái középiskolai tanári minőségben szolgálatot telje- • sitő tanárokat pedig leánygimnáziumi tanári cimzé3: illeti meg./MOT/Vr. AZ ORSZÁGOS GY AKOL LATI: KOZIGAZGATASI VIZSGABIZOTTSÁG UJ ELNÖKHELYETTE­SEI E3 TÁGJAI. A miniszterelnök az Országos Gyakorlati Közigazgatási Vizsga­bizottság elnökhelyetteseivé nevezte ki Szendy Károly polgármestert és dr, Harrer Ferenc ny, alpolgármestert, a bizottság tagjai lettek pedig: dr, Lamotte Károly apolgármester, ár* Felkay Fererc és dr. Farkas Ákos tanácsnokok, továbbá dr, Csorna Kálmán árvaszéki elnök, dr. Szemethy Karoly tisztifőügyész, dr. Szokolay Leó árvaszéki h. elnök és végül dr. Szentmiklósi József és dr. Flaxmayer József főjegyzők,/MOT/Vr, A SZÉKESFŐVÁROSI POLGÁRI ISI.OLAK T. E AJEMÁNYIFELÜGYELőIN£K MEGBÍZATÁSA, A polgármester a kultuszminisztérium rendeletére a székesfővárosban mű­ködő polgári iskolák tanulmányi felügyeletével a következőket bizta meg: Az elméleti tárgyak tani tás ának felügyeletével megbizta Loschdorfer Já­nost, dr. Sághelyi Lajost és Dus Ferenc polgáriiskolai igazgatókat, va­lamint dr. Langer Sándor és. Rákosi Zoltán újpesti állami polg. iskolai • igazgatókat. A rajz-, továbbá a fiu és női kézimunka tanulmányi felügye­letével lettek megbízva Edvi Illés Jenő és Sződy Szilárd polg. iskolai rajztanárok, a testnevelés tanulmányi felügyeletével: a polgári fiúisko­lákban Kezei Ferenc tanár, a polgári leányiskolákban báró Proff Kocsárd­né tanár, a gyógytornatanfolyamokon pedig Hodászy Miklós testnevelési igazgat.;. Az énektanulmányi felügyelet megbízatását nye3ték Karvaly Viktor c. igazgató és Harmat Artúr énektanár, végjíűL az egészségtan ta­nulmányi felügyeletével bizták me[: dr. Beréssy Kálmán id. iskolaorvost. /MOT/Vr,Lá, POLITIKA BENYÚJTOTTÁK AZ AJÁNLÁSOKAT A LOVASBERÉNYI KERÜLETBEN, Ma délben falttzenkettökor nyújtották be a lovusberényi kerületben fellepett kép­viselőjelöltek ajánlási Ívüket, Kommer Gyula, a NEP hivatalos jelölt­je 6291, Griger Miklós, az Egyesült Kereszténypárt hivatalos jelöltje 6028, vlt-z Endre Lágslo nem hivatalos NEP jelölt 113V ajánlást nyuj­A , tott be. Kommer Gyula támogatására ma a kerületbe érkeznek Szily Már­(| ton, Csizmadia András, Farkas Elemér dr,, H&ám Art&r, Drözdy Győző,Em­l'\ ber Sándor,vitéz Szalay László, Schmidt Lajos es vitéz Martsekenyl Imre U \országgyűlési képviselők. /MOT/X. \' ©HS2AGOS LEVÉLTE K. szekció 1 Tn

Next

/
Oldalképek
Tartalom