Magyar Országos Tudósító, 1937. január/1
1937-01-04 [155]
EGYHÁZI HIR. EK HLTFőN ESTE A K^LVTlí-TERI TEMPLOMBAN MEGr.TYITOTTÁK AZ EGYETEMES IMAESTET, A iaa kezdődött héten mindenfelé a világon egyetemes imahetet rendeznek, amelynek célja a különböző felekezetű keresztyének egyesitése, a világ bármely részén folyó vallásüldözések elleni tiltakozás, a felekezeti és társadalmi béke előmozdítása, s' .általában a krisztusi tanításoknak a gyakorlati életben való szolgálata, A magyar imahétben, amelyet a Magyar Evangéliumi Szövetség hivott egybe, vallási különbség nélkül vesznek részt a keresztyén egyházi közösségek tagjai* A hétfő-esti, első összejövetel a Kálvin-téri református templomban volt, amely egészen megtelt a különböző egyházi denominációk hiveivel. Közének után u r a k ö z y Gyula ^á-Ivin-téri lelkipásztor Bibliát olvasott és imádkozott: áldunk, Istenünk, azért a sokszázezer lélekért, akikkel ezen a héten szerte a földkerekségen egyek vagyunk, áldd meg ezt a könyörgő sereget,.. Bernát István dr., a Nemzeti Bank alelnöke- a a ^.ilvin-Szdvetség elnöke mondott megnyitót: Mindenütt romok zárják el a haladást - igy kezdte -, s az ember alig tudja a lelki utakat megtalálni ebben a szörnyű omlásban. Az emberiség kezd kiábrándulni azokból az eszményekből, amelyek az elmúlt században annyira magasztaltak, értékese': voltak. Hova lett a XIX. század nagy hármad ideálja: a szabadság, egyenlőség, testvériség, amikor ugy látszik, a diktatúrák napja virradt ' fel és a betlehemi Kisded születésnapját Madridban ágyuszóval ünnepelték, szazak legyilkolásával?,.• Budapesten, ugyancsak a Megváltó emléknapján tizenkilencen követtek el öngyilkosságot. Be kell látnunk, hogy a technika minden ragyogó Vívmánya a villamosságtól a rádióig nem tudta boldogabbá tenni a világot. Idézi Bernát István most Ravasz László püspök legutóbbi szilveszteri rádió-elmélkedésének alapgondolatát, hogy a külsőségek hajszolása teszi tönkre a lelkeket. Angolcr szág érdeme - igy folytatta Be:nát István -, hogy ámbár a technikai civilizáció vezetőállama, a materiális szempontok mellett a lelki követelményekre is mindig felfigyel, s ezzel talán megmenti Eur°pát. Emlékezzünk ezen a napon Livingstónra, a Bibliatársulat alapitbira, s nem utolsósorban az Egyetemes Imahét megkezdőire. Ezen a napon a földkerekségen mindenütt felhangzanak az imák, amelyek eggyé teszik legalább muló napokra ezt a szenvedő, önvétkei alatt roskadozó emberiséget. Határozzuk el magunkat, hogy az anyagiak, a materiális élet biztositásán felül a lélek kultuszáról sem feledkezünk meg, s akkor a már szinte halottá vált keresztyénség újból életrekél és válságából kiszabadítja korunkat, Bernát István dr. beszéde után "Hálaadás" cimrel vitéz S r é t e r Ferenc evangélikus missziói lelkész előadást tartott, a Nap-utcai baptista gyülekezeti énekkar Tóth Gábor vezetésével adott elő kórust, Hevesi Ödön, az üdvhadsereg budapesti főkapitánya beszélt még, azután pedig számos református, evangélikus és másvallású résztvevő egy-egy perces rövid imában fohászkodott a nagy lelki összefogás sikeréért. Holnap, kedden , ugyancsak este hét órai kezdettel a budapesti német baptisták 17esse 1 ényi-utcai imatermében Kuhn János baptista lelkész, vitéz Csia Lajos református lelkipásztor, a püspöki methodista egyház énekkara és Löbel János methodista lelkész, - holnapután, szer dán este hét órakor, a fasori református templomban 3 z a b o Imre református esperes, Udvarnoki Béla dr. baptista szemináriumi tanár, a. Deák-téri Lutheránia-énekkar Kapi-Králik Jenő vezetésével, s Major László dr, külmissziól főtitkár közreműködésével lesz összejövetel. A bemenet szabad, vendégeket szivesen látnak, /HOT/F * A