Magyar Országos Tudósító, 1936. december/2
1936-12-18 [154]
FŐVÁROS SCIIULER ALPOLGÁRMESTER ELŐADÁSA, Dr.Schuler Dessö alpolgármester pénteken este előadást tartott, amelyben a "Városi setfternentek hatása a szociális fejlődésre" cimmel méltatta a setílementek nagy társadalmi jelentőségét. Az alpolgármester bevezetőül történelmi visszapillantást vetett a setílement fogalmának és lényegének kialakulására. Vázolta, hogy az Angliában történt életrehivás után mint terjedt el a settLeraent mozgalom a világ különböző államaidban és ennek során felemiitette azt is, hogy magyar földön első izben Újpesten alakult meg 1912-ben az első setflemont. Ezután a set&ement feladatkörét méltatta igen érdekes és beható módon. Kifejtette, hogy a hatósági szociálpolitikai akciók és a társadalmi és szociális munka összekapcsolására a legalkalmasabb eszköznek tekinthető a set&ement -hálózat kiépítése. Magyarországon sajnos ezidőszerint még az a helyzet, hogy a set&ement terén elért eredmények csak kezdetieknek tekinthetők, aminek legfőbb magyarázata, hogy csekély számmal állanak rendelkezésre olyan inte llektue lek, akik a set&ement szervezetek irányitó és vezető munkásságát elvégezhetnék. Előadása végén felvetette azt az ötletet, hogy kívánatos lenne, ha bizonyos intellektuális foglalkozásoknál, a tanulmányok elvégzése után nyomban félesztendő időtartalmú kötelező szociális kiképzésben részesítenék a hallgatókat, akik azután az elméleti uton megszerzett ismereteket a sei£Lement-s zerve ze tek minél üagyobb számában gyakorlati irányban tudnák fe lhas ználni ,/MOT/H. —A SZENT JÁNOS KÓRHÁZ UJ 3ZÜLÖOSZTÁLYÁNmK FELAVATÁSA. Az Uj Szent Jánoskórház területén hatszázezer pengős költséggel létesitett uj szülő- és nőbeteg osztályt pénteken adta át rendeltetésének Szendy Károly polgármester. A háziünnepségen az orvosi társadalom és a közélet számos kitűnősége jelent meg. A belügyminisztérium képviseletében Dávid Mihály dr. min,- tanácsos vett reszt a megnyitón, a fővárosi főtiatviselők közül ott volt S-huler Dezső alpolgármester, Salamon Géza, Király Kálmán, Wossala Sándor tanácsnok^-továbbá Csórd ás Elemér tisztifőorvos ás helyettese Pécsi Ernő,, A közegészségügyi szakbizottság tagjai is megjelentek, de rés ztve tt^raj tuk kivül az átadási ünnepségen dr. Wolff Károly, a székesfővárosi kórházak központi igazgatófőorvosa, továbbá az Uj Szent Jánoskórház különböző osztályainak vezető főorvosai. Dr. Salamon Géza közegészségügyi tanácsnok üdvözölte az e gybegyült előkelőségeket és beszédében vázolta azokat a körülményeket, amelyek között az uj egészségügyi lintézmé-nyt megalkották. Szendy Károly polgármester válaszolt a tanácsnok szavaira. Hálát mondott a törvényhatósági bizottságnak, amely megértő áldozatkészséggel, az anyagi nehézségektől vissza nem riadva határozta el annakidején az uj szülő- és nőbeteg osztály felállítását. A polgármester megelégedését fejezte kl az épület modern létrehozása és berendezése felett és azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Isten áldásával az uj osztály maradéktalanul ne fogja tölteni a székesfőváros közegészségügyében nagyjelentőségű hivatását. A polgármester szavai után a megjelentek dr. Mansfeld Ottónak, az uj osztály veze tof öorvos ónak kalauzolásával megtekintettek ^a legmodernebb higiéné követelményeinek mindenben megfelelően felepités2e került intézményt. A kórház felszerelésénél az orvostudomány terén tapasztalt előhaladásnak megfelelően minden vivmányt alkalmaztak ás szakítottak az r al a régi rendszerrel is, amely a nagy kórtermeket a kisebb betegszobák föle helyezte. Ebben az uj osztályban a legnagyobb korterem nyolc ágyas. Az épületben egyetlen csengő sincsen, hanem a betegeknek az ápolónőkkel , illetve az orvosi személyzettel való érintkezése felvillanó fényjelek utján történik. Külön részt rendeztek be a lázas betegek elkülönítése céljából és természetesen elválasztották egymástól a szülőosztályt és a nőosztáiyt. Az első emeleten a szülők-osztály van, a másodikemeleten a nőbeteg-osztály, ahol a szülőszobák helyett szeptikus es aszeptikus mütőhelyiségek állanak rendelkezésre. Az egész pavillon. nak szinte s zanatór iums zerü benyomása van, ami te ijesen megfelel a modern • irányú kórházépítési alapelveknek. A szemle után nyomban megkezdődött a betegeknek az uj osztályba való behelyezése. /MOT/H. ^-A ORSZÁGOS LEVÉLTÁR" * '