Magyar Országos Tudósító, 1936. december/2

1936-12-18 [154]

M E Z Ö G A D A SÁG -—A_ SE^AEIOZOTT G .éAPJUEFlTEKESITL3 PEI.ITAETASÁT E3 A GYAPJUAEAK EMELÉSÉT Alv.il-J.iE A GAZDAK. AZ OMGE mezőgazdasági-ipari és kereskedelmi szakosztá­lya legutóbb 1 ülésén választotta meg elnökségét a következő háromé­ves munmaciklusra. A szakosztály elnökévé Törley Bálint földbirtokos, országgyűlési képviselőt, társelnökké pedig Somssich Gyula grófot és Eézner Tiboldot .választotta. Ezután a szervezett gyapjuértékesités eddigi eredményeit és a jövő gyapjuicampány előkészitését tárgyalták, Rédly Gyula előadó, OMGE titkár részletes előadásban ismertette, hogy az OMGE kezdemé­nyezésére megvalósított kötött gyapjuértékesitési rendszer hároméves fennállása szép sikert és eredményt hozott juhtenyésztésünk fejlesztése, az ipar nyersanyagellátásának fokozása és ennek folytán a súlyos deviza­áldozatot jelentő gyapjubehozatal csökkentése, terén. A szabályozás ellen­őrzése és a forgalom ellenőrzése teljes rendet teremtett a gyapjupiasron ugy, hogy a rendszerrel a gazdák meg vannak elégedve. Ennek bizonyítéka az az elismerés, amely kifejezésre jutott a földművelési kormány illeté­kes tényezőivel szemben, amiknek lelkes munkája a szabályozás megvalósítá­sát lehetővé tette. Ugyancsak egyhangú elismerés nyilvánult a lebonyolí­tással megbizott _ szerv, a Putura iránt is, amelynek kitűnő felkészültsége ós szakéjávatottsága a rendszer kifogástalan működését biztosította, egye­dül az ar kérd és az, amely r.em elégíti ki a gazdák igényeit. A szakosztály egyhangú határozattal rámutatott arra, hogy a termény és állataraknak' ál­talános emelkedése,ezzel kapcsolatban a gyapjutermelés költségeinek fokozódása is okvetlenül szükségessé tették az'eddigi ármegállapítási rendszer olyan módosítását, hogy a gyapjuárak számottevően emeltessenek. A szervezett értékesítés eddigi eredményeinek fenntartását, sőt kívá­natos továbbfejlesztését csak ezen a. réven lehet biztosítani. De fon­tos tényezője ennek az Is, hogy a jelenlegi árszínvonal között mozgó mi-, nimálís g/ apjuárak állapíttassanak meg a jövő kampányra, mert csak ez adhatja meg a juhtenyésztésnek azt a biztonságot, amelyen a további fejlő­dés felépülhet, A szakosztály vitéz Purgly Emil elnöklete alatt szűkebb­körű bizottságot küldött ki avégből, hogy a gazdakövetel6&ek érvényesítése érdekében szükséges tárgyalásokat lefolytassák és kieszközöljék azt, hogy a jövő évi szabályozásra vonatkozó kormányrendelet a legsürgősebben • és lehetőleg még január hóban kiadassák és érvénybelépjen, Törley Bálintnak elnökké választásával a gazdatársadalom egyik kiválósága került a:- mezőgazdasági, ipari es kereskedelmi szakosz­tály élére, Törley Bálint már 19Ő8-ban j os zágfelügyelőségi gyakornok voi.t Hunyady László hires ürmonyi urad a Imában, 1910-ben pedig átvette Bá©s­bodrogmegye i családi birtokuk vezetését, 192 7. óta pedig Solt es liarta közs r.gek határában fekvő birtokán gazdálkodik. ís a termény tőzsdén, mint gazdaszuki-rtő működik az OMGE felkérésére, /MŰT/Ó.. HÍREK ---AZ 0TBA KARÁCSONYI ÉS ÚJÉVI RENDELÉSEI. Az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap karácsonyi és újévi munkarendje a következő: December 24-én es 31_en a belgyógyászat, nőgyógyászat, urológi-a, sebészet, röntgen, laboratórium, ortopédia 8-10-ig, a gégé­szet, bőrgyógyászat, tüdőos ztáiy, . szemészet és gyermekosztály 10-12-ig tart rendelést. Ugyanezen napokon a fizikoterápia szünetel. December 25-en a rendelés szünetel, december 26-án a sürgős esetek ellátására a rendelőintézet osztályai d.e. 10-11-ig ügyeletes orvosi szolgálatot tar­tanak. December 2 7-én és január 1-én a rendelés szünete 1./M0T/B. ÍA£í

Next

/
Oldalképek
Tartalom