Magyar Országos Tudósító, 1936. december/2

1936-12-23 [154]

SIKKASZTÁS MIATT KÉTHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY ÜGYVÉDET, Vitéz Békey-Böhm Béla ny, tábornok polgári pörben állt Neruda Nándor # ismert Budapesti nagykereskedővel, a per egyezséggel végződött s ennek alapján Neruda még az 1926 év folyamán 22 millió papírkoronat fizetett ki Békey­Böhm Bélö. számára. A pénzt a nyugalmazott tábornok ügyvédjei Hantz Béla dr, vette át, akit annakidején azzal a kikötéssel bízott meg^ vitéz Békey-Böhm, hogy külön perköltségre nem'tarthat igényt 0 Ennek ellenere Hantz Béla dr, a 22 millióból mindössze ll,5oo.ooo koronát adott át megbízójának, tiz ir félmillió koronát pedig a saját céljaira visszatartott, A nyugalmazott tá­bornok erélyesen követelte a visszatartott pénzösszeg kifizetését, de az ügyvéd állítólag hosszú éveken kereáztül a legkülönbözőbb kifogásokkal huzta-halasztotta az ügy rendezését, ugy hogy végül is megbizója sikkasz­tás elmén bűnvádi feljelentést tett ellene„ Egyidejűleg .amiatt Is vádat emeltek dr„ Hantz Béla ellen, me.: az Unió részvénytáráaságtól állítólag két Írógépet vásárolt, együttvéve lloo pengő értékben, de mindössze az elnő vételárrészletet egyenlítette ki s azután a tulajdonjog fenntartásával megkapott Írógépeket eladta,, * A vádlott ügyved mindkét vádpont tekintetében tagadta bűnösségét, tagadta, hogy lemondott volná Békey-Böhmmel szemben az ügyvédi munkája ho­norálásáról. Ennek ellenére - a békés elintézések hive levén - a kérdéses tiz és félmillió papirkoronát azóta a nyugalmazott tábornoknak Visszafizet­te, Az Írógépeket'viszont tulajdonképpen nem is ő vásárolta, ő csupán ke­zesként szerepelt, a részleteket is a voltaképpeni vevőnek, Szántó László nevű tisztviselő-barátjának kellett magára vállalnia, Dr, Hantz Béla védekezését a büntetőtörvényszók a felmerült bi­zony itékokkal megdöntöttnek látta s igy á vádlott ügyvédet háromrendbeli sikkasztás vétségében bűnösnek mondva ki, háromhónapi fogházra Ítélte. A budapesti tábla Csonka-tanácsa most az Írógépekkel kapcsolatos vádpont tekintetébén magáévá tette a vádlottnak kezdettől fogva hangoz­tatott védekezését, elfogadta az idevonatkozó bizonyítékokat és áv 0 Hantz Bélát ez alól a vádpont alól büncs elekmény hiányában felmentette a A tiz és félmillió korona elidegenítésével kapcsolatos vádpontban azonban a ki­rályi tábla is bűnösnek mondta ki Hantz Béla dr 3-t akit ennélfogva egyrend beli sikkasztás vétsége miatt kéthónapi fogházbüntetéssel sújtott 0 A táb­lai Ítélettel szemben az elitélt ügyvéd semmisségi panasszal é~t 9 /MOT/ Ky c •—————— A TÁBLA JOGERŐSEN FELMENTETT EGY BUDAPESTI ASZTALOSMESTERT A SIKKASZ­TÁS VÁDJA ALÓL, Koncz István negyvennégyéves budapesti asztalosmester* az 1935 év folyamán átvett Fuchs Albert tisztviselőtől nagyobbmennyiségü faanyagot, azzal a rendeltetéssel, hogy abból székeket faragjon. Az asztalosmester a széke­ket kifaragta, a két munkát eladta és a kapott vételárat a saját céljaira, fordította, ugy hogy Fuchs Albert sikkasztás vétsége címén bűnvádi felj;­lentést tett ellene, A vádlott Koncz István a büntetőtörvénysszék előtt azzal védekezett, hogy a sértett őt felhatalmazta az áru értékesítésére és a beszedendő vételár megtartására^ minthogy Fuchs korábbról adósa volt, Fuchs Albert ezt tagadta s igy a biroság az asztalosmestert sikkasztás vét sége cimén egyhónapi fogházra Ítélte, A királyi tábla előtt azonban a vád­lottnak sikerült okiratilag igazolnia védekezését, ugy hogy a fellebbezé­si bíróság az elsőfokú itélet megsemmisítésével Koncz Istvánt'az ellene ' emelt véd alól bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette, /MOT/ Ky.

Next

/
Oldalképek
Tartalom