Magyar Országos Tudósító, 1936. december/2
1936-12-21 [154]
— - HUSZÉVI SZIGORÍTOTT DOLOGHÁZRA ITÉLTE A TÖRVÉNYSZÉK A TAHITÓTFALUI GYILKOST, - A FELBUJTASSAL VÁDOLT CIPÉSZMESTERE FELMENTETTÉK. Napokig tárgyalta a pestvidéki törvényszék Mendelényi László dr. törvényszéki elnök vezetésével a tahit ót falui gyilkosság ügyét és ma délben hirdetett Ítéletet, Mint ismeretes, június 12-én Tahitótfalun meggyilkolva, holtan találták Szűcs Mariska negyvenéves gyenge elméjű leányt, Á gyilkos merényletet éjszaka követték el. Napokkal utóbb Szentendrén egy betöréses lopáson tettenérték Albert József többszörösen büntetett előéletű huszonhatéves asztalos segédet, aki beismerte, hogy a gyilkosságot is ő követte el. Vallomása szerint a leány egyik rokona, Mrekvioska Gyula tahitótfalui cipészmester bérelte fel a gyilkosságra. Szerinte Mrekvioska 4oo pengőt igért néki, ha megöli a leányt, száz pengőt adott is s a bűncselekményt ketten együtt követték el. Éjszaka behatoltak a leány lakásába és a szerencsétlen gyengeelméjü nőt megfojtották. A pestvidéki ügyészség Mrekvicsk ka Gyula ellen gyilkosság büntette, Albert József ellen pedig a gyilkosságon kivül rablással párosult szándékos emberölés bűntettének kisérlete és hétrendbeli lopás miatt emelt vádat. Mrekvioska Gyula tagadta bűnösségét, Albert József azonban a tárgyaláson is beismerő v: llomást'tett és megvádolta a cipészmestert, hogy felbujtotta őt a gyilkosságra, Dr, Encsy Kálmán ügyészségi alelnök mind a két vádlott megbüntetését indítványozta,Ifj. dr. Kovács Sándor ügyvéd, Albert József védője enyhe Ítéletet kért, Kardos János dr, ügyvéd, Mrekvicska védője pedig azt hangoztatta, hogy a c:i.-• pészmester nem követett el bűncselekményt és a fölmentésót kérte. Déli fél egy óra után két perccel vonult be a tárgyalóterembe a bíróság. Ekkor elővezették a két vádlottat, Mendelényi elnök maga e" szólította ..Mrekvicska Gyulát és Albert Józsefet, - Mrekvicska, most önt illeti a szó, utolsó szó jogán kivén-Q valamit még mondani} ..... ..- Nem kivánok, méltóságos elnök ur. Albert, maga kivan valamit mondani? r - Nincsen semmi mondanivalóm, A következő pillanatban Mendelényi elnök két birótársával felemelkedett és az elnök kihirdette az Ítéletet: - A pestvidéki törvényszék tanácsa - mondotta az elnök %• bűnösnek mondotta ki Albert Józsefet egyrendbeli szándékos emberölés bűntettében, egyrendbeli rablási kísérlettel párosult szándékos emberölés bűntettéb en, továbbá négyrendbeli lopás bűntettében és kétrendbeli magánlaksértés bűntettében és ezért szigorított dologházra ítéli, amelynek legrövidebb időtartamát a törvényszék husz esztendőben állapította meg, - A törvényszék - mondotta a továbbiakban az elnök - Mrekvicska Gyulát az ellene emelt vád alól bizonyítékok hiányában felmentette , Ezután Mendelényi elnök az Ítélet terjedelmes indokolását ir« dett, A bíróság az indokolásban megállapítotásci; É&oggr •- ózsef a börtönből kikerülve felkereste régiszerelmesét Szűcs Mariskőt, a^i azonban nem volt hajlandó a régi barátságot felujitani és kiutasította Albertet, Albert ezután tovább erőszakoskodott a leánry al és közben megfojtotta. Ezután tovább csavargott és eljutott Pomázra, Szentendrére, ahol több lopást és betörést követett el, Szentendrén pedig a Springer-féle fatelepen rablási kísérletet követett el, közben Hermán tisztviselőre baltával támadt rá é 5t ± szándékában volt megölni, A törvényszék Albertnöc'a szentendrei rendőrkapitányságon tett vallomását fogadta el valónak, amelyet minden kényszerítő körülmény nélkül tett, A biróság teljesen lehetetlennek találta Albertnek azt a meséjét, hogy őt Mrekvicska 4oo pengőért felbérelte volna sógornője meggy- i 1 kolására. Ugyanis Szűcs Mariska egész örökségéből a Mrekvicska házaspár-* ra mindössze 5qo pengő jutott volna, az pedig fel sem tételezhető egy j-.'Vkereső iparosról, hogy 5oo pengő később realizálható összegért 4oo pengőt ígért volna és abból loo pengő előleget készpénzben adott volna. Megdönti ezt a feltevést az a tény is, hogy ha Albertnek a gyilkosság napján június 13-án még loo pengője lett volna, akkor kétnapmulba nem kockáztatott volna meg több lopást, hogy kitegye magát az elfogatás veszélyének,. Márpedig több tanú vallotta, hogy ezekben a napokban t el jesen - éhesen, rongyolódva kóborolt Albert a környéken és ennivalója - sem'volt„ /Folyt 1 köv./Gl.