Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1
1936-12-04 [153]
ZTJ NAGYKÁTAI TESTVÉRGYILKOS /l. folytatás./ Tizenhat tanút hallgatott ki a törvényszék, legnagyobbrészt falusi gazdákat, akik közül többen azt vallották, hogy D. Nagy István ittas állapotban volt akkor, amikor a bátyját megölte, A osenőőrök és a községi orvos azonban ugy vallottak, hogy a vádlott első kihallgatása alkalmával, nyomban az eset után pontosan, nyugodtan felolt a feltett kérdésekre és semmi tanújelét sem adta ittasságának. A törvényszék a tanuk kihallgatása után a tárgyalás folytatását deoember 7-érc, hétfőre halasztotta./MOT/ Gl. —ZTJ SÁRGA FERENC BECSÜLETSÉRTÉSI 17GYEI,, »/l, folytatás./ Ö is kérte a valódiság bizonyitásánek elrendelését. Dr. Bartha Dezáö, Szűcs Nándor védője indítványozta ezután Ferenozy Tibor főkapitánynak, Schober Bélánónak és Kubinyi Andornénak kihallgatását, a cikkekbe"! • inkriminált állításokkal kapcsolatban, Zsolt Béla védője dr, Bartha Gyula ugyancsak ezeknek a tanuknak amegidézését ós kihallgatását kérte, ezenkívül indítványozta dr, Dark$ Jenő debreceni egyetemi tanár megidézését is. Sárga Ferenc jogi képviselője ellenezte a védők indítványait, mert, mint mondotta - sem közérdek, sem jogos magánérdek esete nem forog fenn. Sárga Ferenc az elnök kérdésére kijelentette, hogy Csatlakozik védőjéhez. Rövid tanácskozás után a törvényszék ugy határozott, hogy elrendeli a védők által megnevezett összes tanuk megidézését és megkeresi a királyi ügyészséget is, hogy Sárga Ferenc ügyében annakidején felvett jegyzőkönyveket küldje meg, A tárgyalást ezután elnapolták; '• Utolsónak foglalkozott a-törvényszék azzal'a sajtóperrel, amelyet Sárga Ferenc Adorján László hirlaplro ellen indított, aki az Ország Világ clmü hetilapban irt cikket a Sárga-ügyről. Sárga e cikkből többek között a következő részletet inkriminálta: "Láttunk mi már olyan csodát, hogy egyik napról a másikra megváltozott az a férfi, akinek viselkedése súrolta a kilengések határvonalát, Jóutra tért ós kifogástalan gentleman lett belőle. Mit lehet tudni, talán dr. Sárga Ferenc Is keresztül megy ilyen metamorfózison..." Adorján László tagadta bűnösségét és azzal védekezett, hogy cikkével sem jjágalmazást t sem becsületsértés nem követett el, A szembenálló felek jogi képviselőinek felszóla lása után a törvényszék fel is mentette a hírlapírót. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/ Ma. — ZU ZÁLOGJEGYUZSORA /2.folytatás*/ A bizonyító eljárás lefolytatása után Kozacsek József dr, ügyészségi alelnök tartotta még vádbeszédét, amelyben egyes vádakat elejtett. Ezután Ulain Ferenc" dr,, Fábián Sándor dr, és Héczey Lajos dr. tartották meg védőbeszédeket, majd a bíróság Ítélethozatalra vonult vissza, A•törvényszék Ítéletében Deák*Józsefet tizenhétrendbe11 csalás bűntettében, hatvanötrendbe11 vétségben, magánokirathamisitás vétségében és hitelsértésben mondotta ki bűnösnek s ezért összbüntetésül héthónapi börtönbüntetésre Ítélte, Molnár Hermannt négy sikkasztás büntette, tizennégyrehdbéli vétségben való Tpünrészességért kéthónapi fogházzal sújtotta a bíróság, de a büntetést teljesen kitöltöttnek vette, mig Pogány Miklós esetében ötrendbeli sikkasztás büntette és huszrendbeli sikkasztás vét-" ségében való'bűnsegéd! bünrészesség miatt háromhónapi fogházbüntetést állapított meg, azonban a büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette. A többi vádpont alól a törvényszék a vádlottakat felmentette. Az indokolta szerint enyhítő körülmény Deák javára a'törvényszéki'orvosszakértő által megállapított korlátolt beszámithatóság,'valamint az, hogy a sértettek ma guk is nagy fokban könnyelműen jártak el, s többen Aem is kérték megbünte tését. Enyhítő körülményeket talált a törvényszék a többi vádlott javára is. - Deák és Pogány Ítélete jogerős, /MOT/ S y.