Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1
1936-12-04 [153]
HÍREK A BUD.a FÉRFIAK MÁRIA KONGREGÁCIÓJA MACKENSEN KÖVETNÉL, A Budai Férfiak Mária-Kongregációja küldöttségileg tisztelgett Mackensen budapesti német követnél is megkérte, hozza tudomására a német birodalom vezérének és kancellárj án-k, hogy a bolsevizmus elleni világtörténelmi jelentőségű harcát nagy lelkesedéssel kiséri. /MOT/x. LAMMERS ÁLL.iMTITKÁR ELŐADÁSA A NÉMET KÖZTISZTVISELŐK KIKÉPZÉSÉRŐL. L a m m e r s Henrik dr. államtitkár, a német birodalmi kancellári hivatal főnöke pénteken délután a Pázmány Péter-Tudományegyetemen, a Közigazgatástudományi Intézetben nagy érdeklődéssel várt előadást tartott a német köztisztviselők továbbképzéséről és a német közigazgatási akadémiákról, A meghívott előkelő hallgatóság soraiban ott voltak Hóman Bálint vallás- ás közoktatásügyi miniszter, Kozma Miklós belügyminiszter, Imrédy Béla, a Nemzeti Bank elnöke, Puky Endre a közigazgatási biróság elnöke, Mackensen budapesti német követ, a követségi t..gjainak élén, bárcziházi Bárczy, István, Tahy László, . Szily ^álaán, Tasnádi Nagy András, Mikecz Ödön, Tomcsányi Vilmos Pál, Johan Béla államtitkárok, Osvald István, a kúria elnöke, vitéz Marosy Ferenc, a kül'•' g-m inls zter iumi sajt u osztály vezetője, Szendy Károly polgármes ter, via:z ivi oór Gyula, Bálás Károly, Kuncz Ödön, Eckhart Ferenc, Vladár Gábor, Szé31 József és még sokan mások a magyar jogászvilág kiválóságai közül. Magyar y Zoltán dr, egyetemi tanár, az intézet igazgatója üdvözölte Lammers dr.-t és a megjelent előkelőségeket* L a m m e r s államtitkár bevezető szavaiban kiemelte a magyar es a német nép között a világháborúban oly szorossá vált sors- . közösseget, amely még ma is összefűzi Németországot és Magyarországot, s rámutatott a Magyarország ós a német birodalom közötti szoros kulturális kapcsol- tokra. Az előadó ezután* ismertette a német tisztviselek és hatósági közegek képzősének menetét, A tisztviselők kiképzése általános e lökés zit ő képzéssel kezdődik, fol-tatódik a szakképzéssel és azt követi a már végzett tisztviselő önkéntes továbbképzése. Szükségessé teszi ezt a továbbképzést mindenekelőtt az a körülmény, hogy az az ismeretmennyiség, amellyel a tisztviselő, kiképzése befejezésekor rendelkezik, évek folyamán egyre kevesebb lesz. De szükségessé teszi a továbbképzést az is, hogy a nemzet életének állandó fejlődése, amely uj gazdasági jelenségekben, uj politik'.i eszmékben és uj törvényes előírásokban jelentkezik, egyre ujabb feladatok elé állitja a tisztviselőt. A mai Németországban - mondotta Lammers államtitkár - különösen nagyfontosságu ez a továbbképzés, hogy a mult tisztviselőit, amilyenekből ma még a német tisztviselők nagyrésze áll, a lelki átképzés tökéletesítésével az uj Németország öntudatos előharcosaivá tegyük. Lammers dr. a továbbiak során visszapillantást vetett a német tis^tviseluk továbbképzésének történetére, A továbbképzés kezdeményezője maga a tisztviselői kar volt. Később megalakították az egész birodalomban a közigazgatási akadémiákat. Behatóan ismertette az előad 0 , hogy milyen állapotban volt a tisztviselői továbbképzés, amikor a nemzeti szocialisták jutottak uralomra. Hiányzott az irányadó értékmérő mondotta -, s ennek következtében a közigazgatási akadémiákon a legkülönfélébb állampolit ikai elméleteket és állameszméket tálalták fel a hallgatóknak. Ehhez járultak még a gazdasági nehézségek, a hallgatók száma állandóan csökkent. Lényegesen megváltozott a helyzet, amikor a nemzeti szocializmus uralomra jutása után ' megalakították a német közigazgatási akadémiák birodalmi szövetségét, ennek vezetésevei Hitler lammers dr. államtitkárt oizta meg. A német tisztviselők továboképzése most tervszerűen, egységes irányítás mellett történik. Jelenleg 28 közigazgatási akadémia, és 45 fiokintézet működik. A közigazgatási akadémiák tudományos alapon v-gzik a tisztviselek hivatásbeli továbbképzését, /Folyt, köv./