Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1

1936-12-14 [153]

ZU VÁSÁHPÉNZTÁR /l.folytatás/ a^szükséges fedezeteket nem kivánta be, A járatok zálogbavétele neá tör­tént meg, a Zálogolásokról csak színleges jegyzökönyvet vettek föl, nem is a helyszínén, hanem itt Budapesten, Az ügyészség szerint a Rácznak nyújtott hitelezéssel kapcsolatban Bokor hibájából 47ooo pengős kár érte a Vasán­pénztárt, Rácz Béla özv, Kuffler Dezsőné ek és kiskorú gyermekeinek va­gj'onkezelö*je volt és az 6 részükre ugyancsak hizlalás! kölcsönöket vett föl, A vád szerint megfelelő fedezet hiánya miatt * itt 33ooo pengővel ká­rosodott a Vásárpénztár^ ugyancsak Bokor hibájából, Pékete Lajos ea Almás! Imre a vád szerint ugy követték el a bűn­cselekményt, hogy a Vásárpénztár tagjai részére folyósítandó személyi hi­telekből Fekete hat esetben, Almási pedig három alkalommal vettek föl nem­létező személyek, illetve olyanok nevében kölcsönt, akik már kaptak, Ga~ • rai pedig a sikkasztást az ügyészség szerint azzal követte el, hogy az in­kasszált összegekből 73oo pengővel nem számolt el, A tárgyalás megnyitása után Kovács Miklós elnök mindenekelőtt a vádiratot'ismertette, majd megkezdte Bokor Ernő elsőrendű vádlott ki­hallgatását, aki tagadta bűnösségét, /Folyt.köv./ Ma, • —- HITELSÉRTÉSÉKT FOGHÁZRA ÍTÉLTEK iuGf KISPESTI rhM^TjtSMbofERT • i pest/idéki ügyészség hitelsértés büntette miatt vád alá helyezte Weid­ler András kispesti hentes és mészárosmestert, aki a vádirat szerint Feke­te Imre sertéskereskedőtől hat darabssertést vásárolt 619 pengőért és a /ételárat töblszöri felszólításra sem volt hajlandó kiegyenlíteni. A sertés cereskedő végül is végrehajtást kért ellene és ekkor derült ki, hogy a^hen­;csmester közben e'ladta minden ingóságát, sőt üzletének egész berendelését .s másra ruházta át és nem lőhetett nála lefoglalni semmit. A pest/idéki törvényszék Nagy Miklós-tanácsa ma tárgyalta a bün­igyet. A vádlottáhentesmester azzal védekezett, hogy közben tönkrement és ;zért kényszerült üzletének berendezését is eladni. A törvényszék végül egyhónapi fogházra Ítélte Weidncr Andrást hitéisértés vétsége miatt,Az .télét nem jogerős. /MOT/ Gl. — A KEREPESI HALÁLOS AUTÓSZERENCSÉTLENSÉGÉRT ELÍTÉLTÉK A GÉPKOCSITULAJ­)0N0ST. ráhány hónappal ezelőtt halálosvégü autószerencsétlenség történt a gödöllo.i országúton, Kerepes község közelében. Ifj. Ecker Károly mészárosmester utójában nagyobb kirándulótársaság igyekezett Miskolc felé, Szabó Endre ;offőr azonban oly sebesen és oly bizonytalanul vezette a gépkocsit,hogy :z egy kanyarulatnál felfordult és utas it mag: alá temette. Szabó soffőr i szerencsétlenségnél h: Lalát lelte, Ecker Paula és Tüdős József pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. A nyomozás megállapította, hogy Szabó Endre soffőr teljesen ittas állapotban vezette az autót és a súlyos szerenosét­.enség ennek következtében történt. A pestvidéki ügyészség az autó tulajdonosa, ifj. Ecker Mihály lészárosmester ellen gondatlanságból okozott emberölés vétsége és két reiie­>eli súlyos testi sértés vétsége miatt indított eljárást. A Vád szerint igyanis a gépkocsitulajdonos tudtával és beleegyezésével ült a volán mellé . részeg soffőr. A pestvidéki törvényszék Szilágyi-tanácsa ma a vád sze­•int bűnösnek mondotta ki ifj. Ecker Károly mészárosmestert és 2oo pengő 'üntetésre Ítélte. Az ítélet nam io-fre-rőa. /MOT/ Gl.

Next

/
Oldalképek
Tartalom