Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1

1936-12-12 [153]

~*-FisFíEig3iI Í'IYILIli liiüG A SZENT JÁNOS KÓRHÁZ UJ SZűLÖOSZTÁLYA. A székes­főváros vezetősége, araidon a Bakács-téri fcaülő kor házat az Eötvös-Lorárd rádium és röntgen intézet céljaira bocsátotta rendelkezésre, elhatároz­ta, hogy az üj Szent János kórház * területén uj szülőosztályt épitbet, Ennek apavillonnak épitésére a közgyűlés 600.000 pengős hitelkeretet en­gedélyezett. A hatalmas épület most készült el és azt pénteken adják át ünnepélyes formák között rendeltetésének. A pavillont a korábba lebontott két fabarak helyén létesítették és gondoskodtak arról is, hogy a női osz­tály mellett megoldják a röntgenhelyiség kérdését is. Az épület első eme­letén a szülő osztályt helyették el, amelyen még nyolcágyas kórterem, megfelelő számú szülőszoba, tálaló fürdő és mellékhelyiségek, továbbá há­rom különszoba van. A lázas betegek elkülönítésére két szobát szereltek fel, ezek mellett is ott vannak a szükséges kezelőhelyiségek, A második emeleten a nőbeteg osztály talált otthont, beosztásilag teljesen ugyanúgy, mint az első emeleten lévő szülőosztályt A különbség csupán annyi, hogy itt szülőszobák helyett műtő, előkészítő és sterilizáló helyisé ek varrna k. Az orvosi szobákat az előcsarnokokban helyezték el,slgy a hozzájuk tar­tozó betegeid közel legyenek. Hatalmas méretű ambulánshely is égek is ké­szültek és ugyancsak a földszinten vannak a röntgenkezelés helyiségei, Uj röntgengépeket és felszereléseket 1937 első felében kap a korház«/líOT/H, A III, KERóLÉTI !' ámGyi EIZOTTSAG KULTURESTLLYE. Á III, kerületi keresz­tény tanügyi bizottság és a Keresztény Községi Párt III.kerületi szerve­zete december 15-én félhatkor az újlaki kultúrház Ürömi-utca 60. számú helyiségében iculturestet rendez. Két előadás hangzik el, az egyiket dr. Pelkay Ferenc tanácsnok tartja olimpiai emlékeiről, a másikban dr. Bier­bauer Virgil ismerteti az óbudai stadiont. Műsor után társasvacsora kö­ve tkezik./MOT/H. MEZŐGAZDASÁG A S ZARV A3L.J IIATENYES ZTLS UJABB FEJLŐDJ 'SÍNEK ERE DM ÍNYEI. As OMGE gazda­hete során as állattenyésztési szakosztály ülésen hirdettek ki a VIII. országos tejei~si ós tenyésztési díjazás eredményeit , amely a mult eszten­dőben ellenőrzötten elért kiemelkedő tenyesstőmunkát jutalmazna. Az elért, világviszonylatban is kivám eredmények nemcsak s zurvasm^rha teny oS ztésünk m .gas szinvonalat jelzik, hanem a legtöbb díjazási csoportban az elo--ó évhez képest további fejlődésről is adnak számot, jeieüi annak, hogy a magyar állattenyésztő közönség a nehéz viszonyok között is lelkes, áldo­zatkész és eredményes munkásságot fejtett ki tenyésztő szervezetei irá­nyításával. A szervezett munkának köszönhető, hogy nemcsak a nagyobb gazdaságok tehenészetei, hanem ks igazdák is igen szop eredményeket irtek el. A díjazás során Magyarország legjoboan tejelő tehene az 1935. évben Eszterházy Pál herceg hitblzoá&iyi uradalmának "Dáma* 171" nevü pirostar ka tehene xett JVÍ 17.210 kg tejhozammal es 546.9 kg tej zsirhozamm" 1. Ilyen kitűnő eredményt a legelső állattenyésztő országokban is csak kivé­telesen éünek el. As 1935. évben legjobban tejelő kisgazdatehénnek Dobos József feketeerdői kistenyésztő tehene bizonyult 7762 kg tejhozammai. Öt éves teljesítmény alapján Magyarország legjobban tejelő tehene az 1930-35. ..vekben Esterházy Pál herceg hitbizományi uradalmának "Basa 160" nevü tehene lett, az 5 év alatt összesen 45,926 kg tej hoz... rmal. Magyar- \K\ ország legértékesebb teliver szimmentáli tehene az 1935. évben a Magyar­óvári Gazdasági Akadémia tehenészeteben volt, mig az ország legértékesebb

Next

/
Oldalképek
Tartalom