Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1

1936-12-11 [153]

—A- KÚRIA JOGERŐSEN ELUTASÍTOTTA AZ ATLANTICA-TRÖSZTÖT A KINCSTÁR ÉLLEK INDÍTOTT POLGÁRI KÁRTÉRÍTÉSI KERESET: VEL. Az 1922 évi XVI, törvénycikk alapján a magyar királyi kincstár - amint ar­ról többször irtunk, - kiszolgáltatta á jóvátételi biiottságnak az egész magyar hajóparkot és igy kisajátította, többek között, az Atlantiea-Trösrk tengerjáró kereskedelmi hajóit is, amelyeket a jóvátételi bizottság részi­re szintén átengedett. Az Atlantica r.t, felelős vezetői lemondó nyilat 1 ..;. ­zatpt állítottak ki, amelyben hárommillió pengős kölcsönösszeg folyósitáee. ellenében lemondottak minden esetleges további igénvükről. A kincstár a g-i­latkozat ellenében kiutalta a három millió' pengős kószpénzkölcsönt s ezzel az egész ügy jóídőre befejeződött, illetve lekerült a napirendről, Az Atlantica R.T, s annak nevében Polnay elnökigazgató azonban, mintegy kétévvel ezelőtt váratlanul polgári kártéritésipört indított a ma­gyar királyi kincstárral szemben és pedig egyelőre - próbapörképpen - mind­össze lo.ooo pengős összeg erejéig. Az Atlantica R.T,, mint folperes ? egyi­dejűleg a lemondó nyilatkozat hatálytalanítását kérte a magyar bírósagok­tól. Az érdekes polgári pört elsőfokoh a budapesti.királyi törvényszék tár­gyalta és itt a felperes azzal érvelt, hogy lemondónyilatkozatát "szorult" helyzetben" állította ki s igy az ügylet "kizsákmányoló jellegűnek" tekin­tendő, mert a kincstár a három millió pengős kölcsönösszeg ellenében állí­tólag aránytalan vagyoni előnyhöz jutott. Az Atlantica R.T, ugyanis a tel­jes hajóparkjának kisajátítása miatt elszenvedett kára végösszegét 35 mil­lió pengőben jelölte meg, A budapesti királyi törvényszék - az alperes kir. kincstár jogi képviselőjének meghallgatása után - a lo.ooo pengős keresettet elutasitotta és egyben itéletileg megállapította; hogy a lemondó nyilatko­zat teljesen szabályszerű formák közt jött létre, az minden tekintetben jogórvényesnek tekintendő és a királyi kincstár"egyáltalában nem zsákmá­nyolta ki az Atlantica R.T, állítólagosán szorult helyzetét". Fellebbezés folytán'az ügy másodfokon a budapesti Ítélőtábla epé került, amelynek Ury-tanácsa - több tárgyalás és^a felek képviselőinek i ­mételt meghallgatása után - az elsőfokú elutasító Ítéletet indokainál fo t ,­va, teljes egészében helybenhagyta, A bejelentett felülvizsgálati kérelem alapján végső fokon a kú­ria Zsitvay-tanácsa foglalkozott a polgári kereset ügyével. A legfelsőbb bíróság előtt Gaál László dr, kúriai biró referálta a pör mázsányi élőim­tát. majd az egyik kúriai tárgyalási napon Lévy Béla dr. felperesi ügyvé-' 1 fejtette ki jogi álláspontját, amire - egy másik tárgyalási alkalommal .­az alperes neveben Susits Lóránd dr, kir, kincstári ügyész válaszolt, A kúriai tanács ma hirdette ki a felek képviselőinek, valamint feltűnően nagyszámú hallgató közönségnek a jelenlétében a legfelsőbb biróság végité­letét. Eszerint a királyi kúria a felülvizágálati kérelem egyidejű eluta­sítása mellett, az alsóbiröságok itéláteit, indokaiknál fogva jogerősen helybenhagyta. Megállapította a királyi kúria, hogy az Atlantioa R.T,'igaz­gatósága annakidején jogosult volt a lemondó nyilatkozat kiállitására^ezen az .' alapon tehát a létrejött ügylet megtámadásának nem volt jogalapja. El kellett ezenfelül utasítani a keresetet azon a jogaimén is, mert az tu­lajdonképpen idő előttinek tekinthető, A királyi kincstár ugyanis az ügy­let létrejötte alkalmával kilátásba helyezte, hogy ennek az egész kérdés­nek minden vonatkozását törvényhozási uton fogja szabályozni B minthogy az idevonatkozó törvényjavaslat még nem készült el, ezért a kereset volta­képpen időelőtti, a kizsálnnányolás már ezen az alapon sem állapitható meg, ugy, hogy a felperesek keresetét ezen a jogcimen is el kellett utasítani, /MOT/Ky. ""

Next

/
Oldalképek
Tartalom