Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1

1936-12-11 [153]

/AZ OMGE IRODALMI ÉS TANÜGYI SZAKOSZTÁLYÁNAK GYlLESEo Folytat á s l c / Könnytiszerrel futhatott vdha meg nagy karriert a politikai pályán, öe nem szeretett szerepelni, mindennel töbörobecsülte Íróasztalát* A toll művé­széi közül senki közelebb nem jutatott a falu népéhez, pedig nem szállt le, inkább felemelt, Lelke soha parlagivá nem durvult, a föld finoméit lélekké Írásaiban e A 44 év alatt, amit Buday Barna a Köztelken eltöltöta ; három különös jelentőségű köztelki vezar hatott reá ? ás pedig i Károlyfc Sándor gr c f, Darányi Ignác cs Hadik János gróf. Eszményeikben Buday Bar­na repeső szívvel ismert a saj át eseményeire, Károlyi Sándor a Buday fé­nyes tol ára bizta gomolygó terveit r Darányi is mind gyakrabban kérte a minisztériumba, az utóbbi időkben pedig Hadik János fogadja bizalmassává­Buday Barna volt az ország' egyik legönzetlenebb embere, aki - amint Mut­schenbacher Emil róla találóan mond otta - a jogos önérdeket is szinte f nt-tikusan szorította háttérbe;, Tisztán hangzott el élete, mint torony­óra Utasé a falusi ej s zakában , ; n e A nagy tetszessél kísért emlékbeszédért az elnöklő Bernát István mondott köszönetet^ majd Székács Elemér, az OMGE alelnöke tartott előadást* "A kisgazdád szakismereteinek fe j les ztase ,: cimmel. Az illusztris előadó beszéde végén az alábbi - kellően megokolt - határozati javaslatot terjesztette a s zakps ztály e lé 5 1./ Mondai, ki a szakosztály, hogy a kisgazdák szakismere­teinek fej is -.etóse érdekében a téli gazdasági iskolák szaporítását tart­ja a legkívánatosabb lépésnek; 2,,/ átmenetileg ideiglenes teli gazdasági iskolálsat keli létesíteni, különösen o3jan helyeken s ahol a szükséges tantermek rendel­kezésre bocsáthatók; 3. / az ideiglenes iskolák tanterve az állandó téli gazda­sági iskolákéval legyen azonos;' 4, / a háromhónapos teli tanfolyamok feladatát főleg a fel­nőtt gazdák szaktudással való ellátása képezze; 5 C / é telt gazdasági iskolák, valamint a háromhon<;pos tan­folyamok előadóiként elsősorban állásnélküli okleveles gazdatiszteket kell szerződtetni; 6, / birtokfeldarabolásoknál JS telepítéseknél az arany­kalászos gazdák számára elsőbbségi előnyt kell biztosítani; 7, / a r ádióhirszolgálat további, mezőgazdasági vonatko­zású kiépít-se kivan-tos „ A szakosztály tagjai általános tetszéssel kisérték Székács Elemér javas atait, amelyeket KágI János, Geist Gáspár, Lipthay Lásrló, " Kovács Ferencné, Gulácsy Sándor as Éber Ernő hozzászólása után egyhagu­lag elfogódta, A gyűlés Bernát István zároszavaival a keső esti órákban f e je ződöt t be ,/MOT/Ky

Next

/
Oldalképek
Tartalom