Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2
1936-11-18 [152]
HÁZASTÁRSON ELKÖVETETT SZÁNDÉKOS EMBERÖLÉS KÍSÉRLETÉÉRT - TÍZÉVI FEGYHÁZ. Laczkó Gábor huszonötéves kókai kisbirtokos az 1935 év tavaszán házasságot kötött a falu legszebb leányával: Csatlóé Máriával. A fiatal kisgazda előzően két és fél evig udvarolt a leánynak, ez alatt az idő alatt rendkívül szelídnek és szolidnak mutatkozott, de mar a lakodalom napján hirtelen és érthetetlenül megváltózott; menyasszonyával minden-különösebb ok nélkül gorombáskodni kezdett, durva szavakat használt és minden áron 8 akarta megszabni, hogy a leány kivel táncolhasson. m Letépem rólad a fátyolt, ha bárkivel is szóba mersz állnit hangoztatta ismételtem a lakodalmas mulatságon. A jelenet annyira feltűnő volt, hogy a vendégek vigasztalni próbálták aá újdonsült menyecskét, aki a násznép unszolására meg is bocsátott férjének, teljesen indokolatlan durváskodásért, A fiatal férT már a házas-" ság első napjaitól kezdve rendkívül erőszakosan bánt feleségéveli akit mindenféle módon gyötört, kínzott, ugy hogy a fiatal asszony jóformán már enni sem tudott a folytonos fizikai és lelki izgalmaktól. Csatlós Mária haza akart költözködni az édesanyjához, de férje ebben erőnek erejével megakadályozta, s amikor anyósa is szót emelt leánya oknélküli bántalmazása* miatt, Laczkó Gábor az anyósával is minősíthetetlen módon gorombáskodott. Végül is a fiatalasszony, - minthogy férjének erőszakoskodásai továbbra sem szűntek meg, - megszökött hazulról és titkon hazaköltözködött a szüleihez. Csatlós Mária otthon elpanaszolta, hogy a férje néhány hét leforgása alatt tizenhétszer verte Véresre, Laczkó Gábor még azon a napon,amikor az asszony tőle megszökött, utánament és vasvillával a kezében követelt apósa házába bebocsáttatást. Amikor az öregek nagynehezen beengedték, szentül fogadkozott, hogy többé sohasem fogja bántani feleségét, csak engedjék vissza hozzá, A fiatalasszony ennek ellenére csak nagynehezen szánta el magát rá, hogy brutális urához visszaköltözködjók. Amikor ösatlós Mária a férjéhez visszatért, ez otthon nyomban azzal fogadta, hogy félholtra verte, Innenkezdve a menyecske élete valóságos pokollá vált, ugy hogy~ nemsokára újra visszaszökött a szüleihez, Laczkó Gábor újra meg újra próbálta asszonyát hazacsalogatni, de Csatlós Mária - okulva eddigd tapasztalatain - következetesen ellenállt a kérésnek, 1 '1935 szeptember 22-én a férj újra megjelent felesége szüleinek házánál, - nyólclövetü, töltött revolverrel felfegyverkezve. Szépen beszélt az asszonnyal, aki azonban hajthatatlan maradt. A férj a végén már öngyilkossággal fenyegetődzött, amire a fiatalasázony ugyancsak azzal válaszolt: - Én meg inkább öngyilkos leszek, de nem mehetek vissza hozzád! Hosszas alkudozás után a menyecske azt a feltételt kötötte ki, hogy csakis abban az esetben hajlandó visszatérni férjéhez, ha a férj megválik a saját édesanyjától és vagy az anyjának vesz ki másutt lakást, vagy pedig ő költözik el az édesanyja házából, - Két asszony egy házban nem fér meg egymással - tóditották a menyecske kérelmét a szülei, ' Laczkó Gábor sötéten nézett maga elé pár pillanatig, majd kijelentette, hogy ezt a megoldást nem választhatja, A következő percben azután Laczkó Gábor - minden átmenet nélkül - előkapta zsebéből ar.töltött pisztolyt s azt feleségére ' irányítva, alig tiz centiméter távolságról elsütött©*, - Jaj, mamám, nincs szemem! - kiáltott fel a fiatal asszony,de Laczkó Gábor újra lőtt, s amikor a menyecske menekülni próbált, harmadszor Is rásütötte revolverét, A két utóbbi lövés azonban, szerencsére, nem talált. Ezt főleg az okozta, mert Csatlós Mária édesanyja már az első lövés leadása után hátukról belekapaszkodott veje nyakába és igy a golyók célt tévesztettek. A fiatalasszony az első lövés folytán elvesztette az egyik