Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2
1936-11-18 [152]
/ r *j Budapest, 1936. november 18. V -'" XVIII. évfolyam 2S4. szám. Hl R E K UJ PÁLYAUDVART KERNEK A KISKUNHALASIAK. Teleki Mihály gróf képviselő, Beket e Imre kiskunhalasi polgármester, í- e d v e c z k y Károly, Kiskunhalas város nevében ma megjelentek Bornemi sza Géza kereskedelemügyi és iparügyi miniszternél. A küldöttség tagjai előadták, hogy a kiskunhalasi állomás, amely négy irányban bonyolit le forgalmat, s úgyszólván mint határállomás működik,s idegenforgalmi] is egyre növekszik a jelentősége, uj vasúti állomást kér, mert a jelenlegi 1882ben épület és teljesen elavult. Már 1912-ben tervbevették, hogy uj állomást épitenek Kiskunhalason, ez a terv azonban máig sem valósult meg, azért azt kérték, hogy a I.IÁV épitsen uj modern állomást Kiskunhalason. Bornemis za Géza miniszter megértéssel hallgatta az előadott kívánságot s az uj állomásépület megépítésére vonatkozólag jóindulatú támogatását helyezte kilátásba. /MQT/O Xm^^aAA^. ÍLETKÍPES-E A MAGYAR .R13ZTOKRA.iIA? - ezzel a cimtnel, a" Honszeretet" Egyesület es a köréje csoportosult nyolc társadalmi egyesület együttes előadássorozatának keretében holnap, csütörtökön este hétórai kezdettel, az egyesület helyiségében /VIII., Rákóczi ut 25. I, 8./ Gáspár János dr. egyetemi m. tanár tart előadást. Előadás után vita lesz, /MOT/B FÜRDŐS- :'S MASSZŐRK::PZŐ TANFOLYAM. A Budapesti Központi Gyógv- es Üdülőhelyi Bizottság fürdős- és masszörkepnó tanfolyamot rendez, amely elméleti ,s gyakorlati kiképzést nyújt *s december 1-én kezdődik, s négy hónapig tart. Jelentkezni lehet a tanfolyam vezetőjénél: Benczúr Gyula dr. egyetemi rk. tanárnál /Horthy Miikl ós ut 16,/, hotfon, szerdán és szombaton, 4-5 óra között, ahol minden felvilágosítás megkapható. /MOT/B ÍHÍSZ* WS LEVÉLTÁl $