Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2

1936-11-18 [152]

AZ OI.ÍGE IGAZGATóVÁLASZTMÁNYI ÜLÉSE, Az Országos kagyar Gazdasági Egyesület igazgatóválaszt­mánya szerdán délelőtt nagy érdeklődéssel kisért ülést tartott,,amelyen résztvett Károlyi Gyula gróf, *eieki József gróf, Purgly Emil., Harkányi János báró, Hoyos Miksa gróf, H e gedüs Lóránt, Wekérle Sándor,Erdőhegyi Lajos, Teleki Tibor gróf, Teleki Hihály gróf, Törley Bálint, Bethlen Pál gróf, Beliczay Géza és a gazdatársadalomnak még számos reprezentán­sa* Az ülést Soms sich László grof elnök nyitotta meg, aki elismerő szavakicai fordult Székács Elemér alelnök felé, aki harminc évvel ezelőtt kezdte meg a magyar buza nemesitését és ez az ak­ciója most, harminc év után már teljes sikerre vezetett, amiért is a választmány egyhangú jókívánságait tolmácsolja azzal, hogy eddig kifej­tett munkásságát számos éven keresztül folytassa. Székács Elemér meghatottan mondott köszönetet az üdvözlésért, najd bejelentették, hogy az OMGE közgyűlésével kapcsolato­san, amely december 13-án lesz, december 9-étől 15-éig terjedő időben az idén is megrendezik a szokásos téli gazdahetet. Az igazgatóválaszt­mány örömmel vette tudomásul a magyar agrár újságírók egyesületének meg­alakulását, amellyel készséggel működik együtt, Fabric zius Endre igazgató bejelentette, hogy a dohánytermelés! bizottság foglalkozva a kötelező jégkár biztosítással, arra az álláspontra helyezkedett,hogy kívánatosnak láthatja a dohány kötelező jégbiztosítását. Hasonló álláspontot foglalt el a dohányt erm elé ­.si szaktanács is, A bizottságban egyébként a beváltási árak ujabb sza­bályozását is kérték, miután a terményárak minden vonalon emelkedtek, F attinger Sándor,a pénzügyminiszter képviselője felszólalásában rámutatott arra, hogy a dohánytermelők többizben kérték a kötelező jégkárbiztositás bevezetését, s ezt a kérést a pénzügyminisz­ter is magáévá tette, azzal az intézkedéssel, hogy a biztosítással járó adminisztrációs költségeket magára vállalja. Egyes dohánytermelők mégis kifogásolták,hogy kötelezővé akarják tenni a biztosítást, most tehát meg­kérdezik az összes dohánytermelőket,hogy hajlandók-e a most készülő •tervezetet magukra nézve kötelezőnek elismernie Ha a nagyobb rész vállalja, akkor megvalósítják a kötelező biztos itáat, mégpedig öt százalékos biztosítási dij fizetése mellett, A dohányárak tekintetében kijelentette Fattinger Sándor, hogy tavaly 7,4$-kai emelték a beváltási árakat, ami azonban a tavalyi rossz termés mellett nem juthatott érvényre* Az idén azonban az előzetes kalkulációk szerint katasztrális holdankint a tavalyi 309 P-vel sze-Haen úgyis 410 pengőt kapnak a gazdák, A dohány beváltási árakat nem lehet tovább emelni, mert a ki vitelre ráfizet az állam és a világpiaci árak sem emelkedtek* AZ igazgató választmányban hos s zas vita alakult ki ezután a kötelező jégkárbiztosi&ás körül. . Károlyi Gyula gróf 3zerint kétségtelen, hogy a dohánybiztosit *s a gazdák érdekében áll ,idáóg azonban a gazdák 84?*-a nem biztosította jég ellen a termését,mert a díj­tételek tulmagasak, lO-17/o körül mozognak, De ha leszállítják a díjtéte­leket, természetes,hogy a dohánytermelők egésze biztosítani fogja a termését. Ahhoz azonban nem lehet ho z zaj árulni, hogy a dohányt érme lé si engedélyt csak akkor adják ki, ha valaki kötelezi magát arra,hogy biz­tosítja a terméséto Bethlen Pál gróf örömének adott kifejezést, hogy a kérdés, amelynek megoldása a gazdaközönség érdeke, előbbre ju­tott. Szigeti Pál szerint a gazdák kartelljét kell megalakitani a biztosítók kartellj ével szemben, V a y ^iklós báró a kötelező biz­tosítás szociális jelentőségére mutatott rá, E s z e n y i Jenő után P u r g 1 y Emil jelentette ki,hogy elvi szempontból nem he lyeselné,ha a kormány beavatkozás utján intézkedne ebben a kérdésben e B e 1 i c z ey Géza, Papp-Szás z Tamás és B a 1 o g h Elemér-után T e 1 e ki Mihály gróf utalt arra, hogy a kötelező biztosítás., elsősorban a kis­emberek védelmét szolgálja, mert azoknak egész évi existenciájuk függ attól,hog/ a dohánytermésük megmarad-e, vagy sem, /folyt c köv 0 /

Next

/
Oldalképek
Tartalom