Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2

1936-11-17 [152]

7. törvényszéki kiadás, Budapest, 1936, november 17. —ZU ORVOS ÉS OTI TISZTVISELŐ,.,/l• folytatás./ Dömötör és Bognár emiatt csalás vétsége cimén feljelentést tettek Túrcsánvi ellen, a járásbíróság azonban felmentő Ítéletet hozott megállapítva, hogy^ rt köt OTI tag vádja minden alapot nélkülöz, Turcsányi a Gara ellen emelt panaszában még elmondotta, hogy a" történtek'miatt Bognárt és Dömötört feljelentette hatóság előtti rágalma­zás cimén, ebben az ügyben a járásbíróság Ítéletet is mondott, most pedig dr. Gara Istvánt kérte felelősségre vonni, mert szerinte a főtisztviselő volt az, aki Dömötört és Bognárt felbujtotta, hogy csalás cimén feljelen­tést tegyenek ellene* Dr. Hennél Gyula büntető járásbiró ma tartott dr, Gara István ügyében tárgyalást, A vádlott tagadta bűnösségét. Elmondotta, hogy az 0Ti­nái az ellenőrzési csoportnak a vezetője.' Mint ilyent a betegek állandóan fel szokták keresni ügyesbajos dolgaikkal. Többen jöttek hozzá panasszal, hogy Turosányi orvos felhajtó emberei tanácsolták nekik, menjenek Turcsá­nyi lakására és kérjék segítségét, mert Turcsányi kisebb összeg ellenében keresztül tudja vinni azt, hogy a döntőbizottság táppénzt utaltatt ki ré­szükre .A vádlott főtisztviselő kijelentette, hogy 8 senkit sem bujtott fel arra. hogy Turcsányi ellen bűnvádi feljelentést tegyenek, az általi elő­adottakat azonban bizonyítani tudja., Dr. Turcsányi Béla az OTI volt orvo­sa jelentette ezután ki, hogy a feljelentésében foglaltakat fenntartja, A járásbíróság elrendelte különböző OTI jegyzőkönyvek beszerzé­sét ós a tárgyalást elnapolta, /MOT/Má.

Next

/
Oldalképek
Tartalom