Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2

1936-11-17 [152]

A FOGOHtfOSOi: VIH.JIOS KÖZGYŰLÉSEN TILT HOZTAK A FOGTECHNIKUS JOGTALAN T0REKV13EI ELLEN „ A Magyar Fogorvosok Országos Egyesülete kedden este a Budapesti Orvosé gyes Ulet Seramelweis-termsben rendkívüli közgyűlést tar­tott, amelyen az ország minden rész ;bol mintegy négyszáz fogorvos vett részt. A rendkívüli közgyűlésen a belügyminisztérium képviseletében meg­jelent :iczél Elemér miniszteri osztálytanácsos, az Országos Orvoskamara Cs az Országos Orvosszövetség képviseletében Petres József egészségügyi főtanácsos, OTI alelnök, a Budapesti Orvosi Kamarát Balassa B&nő titkár, a honvéd orvosi kart vitéz Nagymurosy Rezső f őt ör zsorvcs ,. az Egészségpoli­tikai Társaságot Hajdú István székesfővárosi tisztiorvos képviselte. M o r e 1 1 1 Gusztáv egyetemi magántanár, elnök megnyi­tóbeszédében hangoztatta, hogy azért volt szükség a rendkívüli közgyűlés összehívására, mert az orvos kamarai törvény életbeléptetésével kapcsolat™ ban a fogtechnikusok mozg.lmat ind 1 tottak állítólagos sérelmeik miatt. A közgyűlés feladata, hogy a fogtechnikusok jogtalan törekveseiról felvilá­gosítsa a közvéleményt és állást foglaljon a kérdésben^ Az uj orvoskamarai törvény megadta a lehetőséget a közegészségügyi kérdések rendezésére és ennek a kerettörvénynek kellő kitöltésevei fokozatosan minden közegészség­ügyi problémát rendezni lehet. A kamarai törvény értelmében mindenfajta kuruzslás súlyosan büntetendő cse lekmény, a f ogtechni kus-ipar űzését azon­ban egyáltalában nem érinti, h-nem csakis az illegális tevékenységet, a fogtechnikusok esetében a szájban való dolgozást bünteti és azt csupán a kellően kik-pezett szakorvosok részére tartja fenn*. A modern haladás felt-tlenül szükségessé tette a szakorvosok és a fogtechnikusok munkakö­rének meghatározását, a fogtechnikusok kívánságai egyébként beleütköznek a már eddig fennállott törvényes rendelkezésekbe Is, Petres József az Országos Orvoskamara és az Orszá­gos Orvosszövetseg nevében bejelentette, hogy e két egyesület teljes ege„ szében a fogorvosok álláspontját teszi magáévá éa a fogorvosok törekvéseit mindenben támogatja, Balassa Benő a Budapesti Orvoskamara csatla­kozását jelentette be. S z a b ó József egyetemi tanár^az egyetemi szto­matológlal intézet igazgatója a szaktudás fontosságát hangoztatta és el­ítélte a . _ fogtechnikusok törvénytelen kívánságait,, Salamon Henrik nyugalmazott egyetemi rk. tanár hosszabb beszédben mutatott rá a a fogtechnikusok helytelen és minden tárgyi alapot nélkülöző érveire* Kifejtette többek között, hogy alaptalanul hivatkoznak a fogtechnikusok a háború alatti működésükre, hiszen a háború kényszerhelyzet volt, de nem lehet jogforrás a béke idejére. A fogtechnikus oknak meg Kellene érteniük, hogy nem kenyéririgységről van szó, hogy az ő iparuk tízese ellen senki kifogást nem emel, de a közegészségügyi szempontok szükségessé teszik, hog." a fogtechnikusok maradjanak meg a nekik megfelelő munkában és ne kí­vánjanak orvosi szakképzettséget megkövetelő munkát . folytatnio H o r v á t h Lajos egyetemi magántu nár ismertette az 1876-lki törvényt, amely csupán az egyetemes orvos tudor oknak engedi meg a gyógyítást. Egy 1911-ben kiadott rendelet már meghatározta, hogy a fog­technikusok szájban nem dolgozhatnak, de különös méltánylásképpen megen­gedte, hogy az akkor működő fogtechnikusok külön "izsga letétele után folytathassák addigi gyakorlatukat. Annak a lehetőségét azonban határo­zottan elutasította, hogy akik azután lépnek a fogtechnikusi pályára, hasonló működést folytathassanak. A mostani kamarai törvény csupán megis­métli ezt a rendelkezést, tehát . a fogtechnikusok törekvései a törvénybe ütköznek. Indítványára a Közgyűlés egyhangúlag a következő határozati javaslatot fogadta eli #A Fogorvosok Országos Egyesülete kér? és 3 zorg-Ma s za a belügyminiszternél, hogy az orvos kamarai törvény minél előbb teljes egé­szében végrehajtassák, hogy annak az áldatlan ^s a közületre karos álla­potnak, amely jelenleg fennáll, egyszersmindenkorra vége vettessék. Admi­nisztratív Intézkedéseket kérnek a törvény értelmében a fogtechnikus-ipar­testület és a Fogtechnikusok Országos Szövetsége törvénytelen eljárásának megszüntetésére, oly ér te lemben, hogy az ipartestület felelőssé teendő, K hogy s-l goruwin őrködj ok afelett, hogy tagjai kizárólag osa-k mühélytevé­H kenységgel foglalkozzanak <*s akik a törvény intézkedéseit /Folyta köv «/

Next

/
Oldalképek
Tartalom