Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2
1936-11-17 [152]
A Preszly Elemér főispán tiszteletére rendezett diszebéden résztvettek Kozma Miklós belügyminiszter, Pabinyi Tihamér pénzügyminiszter, .„röf Teleki Tibor koronaőr, báró Radvánszky Albert, a Felsőház alelnöke, Kornis Gyula, a Képviselőház alelnöke, Tahy László, i ikecz Ödön, Tomosányi Kálmán és Johann Béla államtitkárok, Sipőcz Jenő fápolgármester, Szeiidy Károly polgármester, Hanauer István váci megyéspüspök, Ravasz László református püspök, Raffay Sándor evangélikus püspök, Pestvármegye valamennyi országgyűlési képviselője, a törvényhatósági bizottsági tagok igen nagy számmal, tizehegy vármegye főispánja és alispánja, üekerle Sándor, Kárpáthy Kamiiló, Kelemen Kornél, Stuhlmann Patrik, Boór Aladár, Agorasztó Tivadar és sok más közéleti előkelőség. Pestvármegye valamennyi tisztviselője megjelent Erdélyi Lóránt alispán és líey Géza főjegyző vezetéséveié «.z ebéd végeztével elsőnek P r e s z 1 y Elemér főispán emelkedett szólásra. A közeli napokban - mondotta - Rómában rendkivül fontos.tanácskozások indulnak meg, amelyen résztvesz Magyarország kormány zója # akit elkisér olaszországi útjára felesége is. Elviszi magával a magyar nemzet minden fiának bizalmát, szeretetét, reménységét és várakozását. Az olasz nép tisztelettel és szeretettel várja őt. Kérjük a magyarok Istenét, adjon a mi Kormányzó Urunknak és feleségének erőt és egészséget, hogy tovább dolgozhassanak nemzetünk felvirágoztatásáért. A főispán szavait a közgyűlés résztvevői állva hallgatták végig. Utána Kozma Miklós b elügyminiszter mondott ünnepi beszédet, - A lelkemben rezegnek még - keddte beszédét Kozma Miklós belügyminiszter - azok a benyomások, amelyeket ma délelőtt Preszly Elemér barátom főispáni beiktatásán a vármegye ősi székházában éreztem, •essze a múltba visszanyúló történelmi gondolatokat kellett, hogy ébreszszen mindenkiben ez az installáció, - Ösi magyar intézmény a főispánság, a z ősi szokások szerint ül még ma is a főispán a vármegye vezető helyére s ebben is az ezeréves kontinuitást láthatjuk, A XIII, században alakult ki körülbelül a főispáni állás nagyjában abban a jelentőségében, amelyet hosszú századokon keresztül napjainkig átmentettünk, A XIII, században vonult be az akkori várispánok vezetése alatt álló várkörnyéki megyékbe közjogilag is a magyar nemesség. Akkor a király nevezte ki a főispánt és a főispán nevezte ki a maga alispánját, A történelmi fejlődés az autonómia felé vezetett, kár az 1500-as évek elején törvény szól arról, hogy a főispán az alispánt a vármegye nemesei közül és a vármegye közönségének meghallgatása után tartozik kinevezni,Röviddel rá, 1548-ban már törvény Intézkedik arról, hogy az alispánt a megye választja s állásában a főispán csak megerősiti. A főispán eredetileg esküjét a király kezébe tette le. Szintén 1500 körül hoztak égy törvényt, amely arra utasitotta a kinevezett főispánt, hogy amennyiben nem volna módjában a király kezébe az esküt letenni, ugy azt megyéje közönségének és nemességének szine előtt tegye le, miután a király tanusitolevelét bemutatta. Ezen a vonalon ment tovább a történelmi fejlődés, amely egyrészt kialakította a nemzeti ellenállás idejében különösképpen az autonómiát, másrészt megtartotta a főispáni állást a mai napig is abban a magas közjogi méltóságban, amelyet jelent ma is, amikor, sajnos, némely oldalról ennek az állásnak dulyát és jelentőségét szeretnék kétségbevonni. A főispáni állás súlya és közjogi jelentősége éppen ugy nem vonható kétségbe, mint az autonómia jogossága és óriási hordereje, a magyar nemzeti életnek egyik legspecifikusabb intézménye. Ma, amikor ősi szokások szerint festői keretben beiktatta Pestvármegye az ő szeretett főispánját, olyan demonstratív megnyilatkozásában a szeretetnek, amely őt tizenőt öves főispáni működésében kisérte és amely vele volt akkor is, amikor a főispáni székből rövid időre távozott, akkor kellett, hogy mindenkinek az az érzése legyen, hogy óriási nemzeti erőtényezőt jelent az a nemes értelemben vett kontinuitás, amely a vármegye intézL menyében van és amely a főispáni installáció gyönyörű szokásában kifejezésre jut. /Folvt.köv./
