Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1

1936-11-05 [151]

i AZ ÉRTLKÁLLó PÉNZ SZEREPE A VIL^GGAZIlaSÁGBAN„ A Magyar Külügyi Társa­ság csütörtökön délután parlamenti helyiségében Nyúlás zy János kincstári főtanácsos elnökletével ülést tartott, ameL.en V irány Egon "Az értékalló pénz szerepe a világgzada :ágban" címmel tartott elő­adást. Az előadó annak a véleményének adott kifejezést, hogy korunk gaz­dasági' életének nehézségei két csoportra osztandók: hiányokozta hajokra, ezek nyomán inség mutatkozik és bőségokozta bajokra, következményük a válsáő* Vizsgálódásaink során húzzunk éles határvonalat az események kö­zött asze: int, va, jon a viazon/qjvjk automatizmusának köszonilc-e létüket, va; y éppen emberi intézkedésnek, AZ ember szükségletei a közvetlen fo­gyasztásra szánt javak ésÖövőben felmerülendő kívánságai- között oszlanak meg. Pénz után azért töryUl&agunkát, hogy a választás lehetőségét meg­szerezzük a holnap j.ovaira es holnapi kívánságainkra. Előadó kétségbe­vonja az arany éltékálló voltat, mert áralakuUsa mesterkélt, a jegyban­kok állandó vásárlási készségén múlik. A szabádkereskedelem korában volt az ayfly szerepe domináló, a kalkuláció elkerülhetetlen kelléke. A szabád­kere»tedelem elvének háttélbeszorulásával párhuzamosan csöki en az árny­ban való kalkulálás lehetősége és realitása. A bankjegyek aranyfedezeté­nek nincsen már értékmeghatározó szerepe. A pénzgazdaság minden bajának közös'forrusa a : zdasági válság, B G a rossz termések, háborús készülő­dések, vagy akár a h„ború maga, Ínséggé csorbítják a bőség érzetét, emel­kedő árak ko njunlrburaiavá fordítják a válságot és ezért: foidul újból a ma javai 'felé az ember gazdasági célkitűzése, így halványulnak el a pénzgazdálkodás zavarai és igy foglalja el ujbol régi szerepkörét az a­rany, Es oéak ha : e int elül a háború zaja, ha helyrepótolták az okozott károkat és ha békés atmoszférában ujbol tömegesen onthatják termékeiket a^anyafóld és a technikai tudás nagy ipaxüzemei, csak akkor kell megint válságtól, gazdásági zavaroktol, áz arany elértéktelenedésétől tartani. Nem vezet katasztrófához, ha az arany le is kerül trónjáról. Hiszen a' valutaszegény államok külkere:.kede ne ma is arny nélkül bonyolódik le, A'a értékek átértékelésének nietzschei órát éljük, ezért inognak eddigi életfelfo .ga sunk pillérei, AZ értékálló pénz a pénzben szánó ló > előirány­zatokat készítő ember postulatuma. A jövő értékálló pénze mögött nem all majd Kauricslga, marha, réz vagy nemesfém, hanem a teljesített mun­ka megbecsülés e és az anyagi kockázattól mentesített jövő. Erre visz " az evolúció hullámverése az emberi Vagyakkal párhuzamosan. Ne küzdjünk a bőség ellen még ha válságba sodorta is régi ideáljainkat. Ls ne kí­vánjuk vissza az arany korai., de vegyük é-.zre: kinőttünk belőle. Mert a ma emberének, a jové generációjának már nem aranykora az arany-kor. Ls ebben az uj aranykorban, mely a világgazdaság jegyében kap erőre, elhalványult a v 5 lggazoasag jelentősége is./kOT/B

Next

/
Oldalképek
Tartalom