Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1
1936-11-13 [151]
^.^vi^^^ ^, j.^^^, üwvwmu^j. . 'IZj ^ AViii.tjviüiyara cou.özam, EGYHÁZI HÍREK AZ EGYHAZPEGYEUII TÖRVÉNYSZAKASZ AZ EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS ZSINATON. SZTRAiíYÁVSZKY SÁNDOR IffillÉNYHANGU FELSZÓLALÁSA A REVERZÁLISKÉRDÉSBEN, Az Evangélikus Országos Zsinat pénteki ülését délelőtt háromnegyedtizkor nyitotta meg S ztranyavs zky Sándor dr. világi elnök-helyettes, aki G e d u 1 y Henrik dr,püspökkel együtt lattá el az ülésvezetői tisztet. G a u d y László dr 3 jegyző'ügyrendi indítványt ismertetett, amelyet holnap vesznek tárgyalás alá, A jegyzőkönyvhitelesités után, napirend előtt K o v á c s Sándor dr.püspök kért szót és helyreigazította Zsedényi Béla dr 0 zsinati képviselőnek azt a kijelentését, mintha az 1860-iki evangé lilcus zsinaton az együttes-elnöki rendszeren sérelem esett volna; felolvassa Kovács püspök erre vonatkozólag az egykorú eredeti jegyzőkönyvet, amely szerint semmi sérelem nem történt, Sztranyavszky Sándor világi elnök jelenti, hogy a püspöki kar által benyújtott missziói törvényjavaslatot kinyomatják és a zsinat tagjai között szét fogják osztani* Jelentette Sztranyavszky azt is, Hogy kérésére, Raffay püspök és Zsedényi professzor visszavonták ellentétes indítványukat, ezzel - úgymond Sztranyavszky az egyház köz nyugalmát szolgálták és mindannyiunk köszöinetét megérdemlik, /Általános, élénk helyeslés,/ Az egyházalkotmányi törvényjavaslat 5,§-ának törlését rendelte el a plénum,hogy az eltérő törvénymagyarázat! lehetőségeket eleve kizárják, Nagy érdeklődés mellett tértek rá ezután a reverzáliskérdést tartalmazó 8, § .tárgyalására,, Zsedényi Béla dr*miskolci jogakadémiai tanár, Csatáry Elek ny„alispán, Zongor Béla vasi esperes,Berzsenyi Jenő dr,zalai, Krayzell Miklós arad-békési egyházmegyei felügyelő, Ráso Lajos dr,egyetemes-egyházi főügyész, Chugyik Pál felsőpesti esperes, Sárkány Béla bányakerületi lelkészfőjegyző,Arató István,a kőszegi leánygimnázium igazgatója, Töpler Kálmán dr„kiérdemesült soproni egyházfelügyelő, ny.polgármester, Polner Ödön dr,szegedi egyházfelügyelő, egyetemi tanár, Egyed Aladár csanád-csongrádl esperes és mások különböző lényegi- és szövegváltoztatásokat ajánlottak a törvényszakaszhoz, A felszólalásokat ugy lehet jellemezni,hogy a lelkész-szónokok általában szigorúbb érveket hangoztattak. Egyed esperes azt mondotta, hogy az egyházi szolgálatbah álló szülő nem lehet felelős gyermekének reverzálisáért, Sztranyavs zky Sándor dr.az elnöklést átadva alelnök-társának,H esterházy Ernő dr,felsőházi tagnak,ugyancsak kifejtette álláspontját, - Ugy érzem - kezdte a zsinat feszült figyelme közepett Sztranyavszky, - hogy nekem ehhez a kérdéshez felszólalni kötelességem, másrészt, hogy ugy fejezzem ki magamat, szerzett tapasztalat alapján jogom is, /Ellentmondások: Az más eset volt!/ Az evangélikus egyház, folytatta Sztranyavszky, ebben az országban sajnos, számbelileg gyenge, s az utóbbi időkben olyan támadásoknak van kitéve a reverzálisok révén, amelyek még a jövőben tovább gyengíthetik ezt az egyházak. Az a stilus, emeli fel szavát a felszólaló -, amelyet velünk szemben küvetnek , fokozott óvatosságra kötelezi mindannyiunkat. Törvényt alapozunk, amely messzi évtizedekre szól, az egyház fokozott védelme tehát kötelességünk. Nem kaput nyitni,hanem az egyházzal szemben tudatosan,vagy öntudatlanul elkövethető bűnök előtt a kapukat bezárni a dolgunk, /viharos helyeslés,/ Nem adhatunk kulcsot azok kezébe, akik megerőtleniteni kivánják egyházunkat, - Az egyház meg kell hogy követelje tisztviselőitől a hűség legmesszebbmenő mértékét éspedig álcár fizetett alkalmazottról,akár fizetés né Ildii szolgáló tisztviselőről van szó. Ezen a ppnton semmiféle liberalizmust nem engedhet meg a lelkii smeretünk 0 Ha f igy elembevesz- 1^®$ szük,hogy szinte a sötét középkorra emlékeztető inkvizició eszközeivel dolgoznak'velünk szemben, akkor, sajnos, nem helyezkedhetünk más állóíiTinnt.í>n. /f nlvt.. \C'ÁV /