Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1

1936-11-12 [151]

Budapest, 19ó6. november 12. XVlll. évfolyam, ^oy.szam. HÍREK A SZOLGÁLATONKIVÜLI KATONATISZTEK VACSORÁJA. A Szolgálaton-kivüli Ka­tonatisztek Szövetsége csütörtökön este tartotta vacsoráját a Carlton­szálló termeiben, ahol megjelentek Shvoy István gyalogsági tábornok, Lu­kasich Gaza báró altábornagy, Rátvay Ivnre tábornok, a honvédelmi minisz­ter képviseletében Kéhler Géza dr. vezérkari ezredes, továbbá vitéz Marton Béla, Pólffy-Daun József gróf, Nylry István'országgyűlési képviselők és még'Számosan a politikai élet vezetői közül* Shvoy István gyalogsági tá­bornok a kormányzóra ürítette poharát* majd vitéz Bokor B éla szkv. őrnagy,, a Szövetság ügyvezető elnöke felhivta az egybegyűltek figyelmét a világ­szerte mutatkozó baloldali megmozdulásokra és kijelentette, hogy a magyar társadalom és közélet mindenkor számithat a szolgálaton kivüli katona­tisztek csorbítatlan kardjára. Rátvay Imre tábornok örömmel állapította meg, hogy az összetartozás szelleme elő valóság a megjelentek között és arra szólitotta fel az ünnepi vacsora közönségét, hogy továbbra is ebben a bajtársi szellemben tartsanak ki egymás mellett. Shvoy Is tv án gyalog­sági tábornok felszólalásában megállupi totta, hogy a szolgálaton kivüli katonatisztek magatartását, felfogását ós bajtársi szellemét minden szem­pontból példakép lehet a társadalom elé állítani. Vitéz Marton B ala magas­szárnyalásu beszédben méltatta a szkv. tiszteknek a polgári társadalomban jelentkező hivatását és feladatalt. Megjelölte minöaként a szolgálaton" kivüli tiszte^ testületét, amely szellemben a polgári társadalomnak is tömörülnie kell a jövőben. Hangoztatta, hogy meggyőződése szerint a nem­zetet csak erős, aktiv módon magyar ós nemzeti világnézet tarthatja fenn. Pálffy-Daun J ózsef gróf arról beszélt, hogy a politikai életb; n is meg­őrizte a katonai nevelés hatását és ennek köszönheti, hogy a jobboldali politikusok közé tartozik. A többi felszólalók a t ars UQ a lom különböza csoportjainak és rétegeinek összefogását sürgették./MOT/B

Next

/
Oldalképek
Tartalom